Elveszve

26.fejezet

Madison Green

A nevem Madison Green és Triád vagyok... Akár csak az anyám. Kék szemem és barna hajam van. Az alja, olyan, mintha befestettem volna rózsaszínre. Anyám azt mondta erősebb vagyok mint az átlag.
A Wood Contry nevű iskolába járok. Papíron. Már két éve elmentem cserediáknak az emberekhez. Most ott vagyok a barátommal Daviddel. Ő egy tündér. Hatos szintű a a varázs eje és nyolc a maximum. Jól meg vagyunk. A suli bentlakásos. Szinte egész nap együtt vagyunk... Mikor vége lett az órának egyből hozzá indultam lelkesen. Befordultam a sarkon... A látvány letaglózott. Lolával csókolózott. Pedig pontosan tudta, hogy gyűlölöm. Néhány percig ott álltam. A lelkem egy része még remélte, hogy ellöki magától. Nem így történt. Elkezdtem tapsolni.
- Gratulálok hozzá. Ez aztán haladás.- vetettem oda gúnyosan, majd sarkonfordultam és elindultam a szobám felé. Persze elkezdett követni. De én Vámpír gyorsasággal futottam el. Tudtam, ez nem tartja fel sokáig. Csupán néhány percet  nyertem. Azt hitte boszorkány vagyok. Felfutottam, összepakoltam amilyen gyorsan csak tudtam. De nem számoltam Lunával. A szobatársammal és egyben a legjobb barátnőmmel.
- Hova mész? - érdeklődött.
- Haza... Vissza a másik iskolába- hadartal el pakolás közben. Kész voltam indulni. Kivágtam az ajtót, mivel halottam, hogy barátnőm követ emberi tempóban futottam. Ő meg utánam. A fő útnál ért be minket David.
- Kicsim... Várj. Ez nem az volt aminek láttszott. - kérlelt mire csak idegesebb lettem.
- Komolyan?! Megcsalsz, majd azt állítod vak vagyok? -
-Ne már M. - ez kiverte nálam a biztosítékot. Valami eddig ismeretlen érzés lett úrrá rajtam. A világ kék lett és kiesett 15 perc a történtekből. Mikor rendesen láttam egy hatalmas hasadék volt előttem. Olyan mély volt, hogy nehezen, de  megláttam az alján Lunát. Ahogy ott feküdt élettelenül.
- Nee- ordítottam, mentem volna le hozzá, ha az anyám nem tartott volna vissza.
- Rajta már nem segíthetsz- majd ölelésbe zárt. A karjai közt zokogtam. Amikor már nagyjából megnyugodtam eltolt magától, törölte azoknak az embereknek a memoriáját akik láthatták a történteket. - Gyere menjünk haza.- a kocsihoz vezetett és beültünk. Az úton egy szó nem  hangzott el. Megérkeztünk a másik iskolához.
Felvettem a lábamtól a táskám, majd besétáltam az épületbe. Felmentem a régi szobámba a nővéremhez. Nem volt ott.
-Biztos a barátjával Jayel van valahol- gondoltam. Szép párost alkotnak... Bár már nem tudom... Azt hittem mi is rendben vagyunk Daviddel... Eleinte azon gondolkodtam mit ronthattam el én... Rádöbbentem. Túl naív voltam és nyitott. Az új dolgokra, az emberekre. De ez most megváltozik. Nem leszek többet könnyedén átverhető. Mikor ezt elhatároztam az ajtót mintha feltépték volna úgy rontott be Szonia.
- Hallottam mi történt.- szorított magához. - hol van az a féreg... Tuti kinyírom-mérgelődött.
- Ne fáradj gyanítom már megtettem. Ahogy Lunával is. - nem bírtam tovább. Zokogás tört ki belőlem. Az egész éjszakát átbeszéltük. Majd reggel előkészültünk a tanításhoz. Már a lépcső alján voltunk mikor egy magas fekete hajú fiú smaragdzöld szemekkel és vagy 185 centivel meg nem állított minket... A tesóm amint meglátta megállt és meghajolt.
- Alfa- hajtotta le a fejét... Bevallom érdekes érzés volt egy ország leendő királynőjét hajlongani látni. Szinte a vérében van. A bátyám lemondott a trónról, mert az nem neki való. A helyében én is ezt tettem volna. Utálom a szoknyát. Meghát nem hiszem, hogy alkalmas lennék a feladatra. Így elmélkedtem mikor az óriás hozzám szólt.
- Neved? - követelőzött.
- Én is örülök, hogy megismertelek - vetettem egy gúnyos mosolyt felé, aztán tovább álltam volna, ha a hangszóró meg nem szólalt volna.
- Alexander Smithet azonnal várjuk az igazgatói irodába.
- Még nincs vége festettke. - utalt a hajamra, majd útnak indult.
-  1. Ez komolyan megfenyegetett és 2. egész este beszéltünk Tobyékról meg a suliról, de róla- mutattam utána- még csak említést sem tettél. Tudod, hogy ki nem állhatom, ha valaki uralkodni akár rajtam.
- Nagyon jól tudom, épp ezért nem mondtam el...  és szerintem neked is el kéne menned az igazgatóiba. A szekrényedet már kiadták... - mérgelődtem egy sort, majd végül elindultam az említett hely felé. Oda érve kopogás nélkül benyitottam. Mire egy dolgon akadt meg a szemem... A srácon.
- Nolám kisasszony nem tanították meg kopogni? - kérdezte gúnyos mosoly kíséretével.
- Nagyon vicces vala... - folytattam volna, de az igazgató félbe szakított.
- Elég. Mr. Alexander elmehet. - közölte mire a fiú megfordult és kifelé menet furán egymás szemébe néztünk. Mintha lelassult volna körülöttünk a világ... Komoly erőfeszítéssel ugyan, de sikerült elnéznem.
- Nos térjünk vissza hozzád... Hallottam mi történt...
- Remek még egy ember aki tudja, hogy egy szörnyeteg vagyok. Hurrá... - lesütöttem a tekintetem. Hiába mutattam, hogy semmi nem érdekel ez nagyon mélyen érintett. Hallottam ahogy a férfi feláll, odajön hozzám.
- Madi. Nem a te hibád.- ölelt át. Akartam hinni neki, de nem tudtam. Nem akartam vitába szállni vele. Hagytam az egészet. Míg el nem tolt magától.
- Köszönöm Apa- mosolyogtam rá. Visszamosolygott válaszul és átnyújtotta a kulcsokat.
- Nyomás mielőtt elkésel. Ja és ne, hogy bajba kerülj! Csak semmi balhé.
- Jó - forgattam meg a szemem.
- Igéred?
- Ígérem.
- Na akkor este edzés. Ki ne hagyd!
- A világért sem. Szeretlek, Akkor este találkozunk. - integettem, majd kiléptem az ajtón mire neki mentem Alexandernek. A kigyúrt hasáról csak úgy visszapattantam.
- Örülök, hogy belém estél- vigyorgott le rám.
- Nos én nem Óratorony szóval... - majd kikerültem.
- Ne olyan sietősen szivi. - fogta meg a felkarom.
- Nem vagyok a szivid szóval engedj, hadd menjek. - Mikor ezt kimondtam egy lány ugrott a fiú nyakába minek hatására elengedte a karom.
- Édiii~-nyújtotta meg az utolsó betűt. - hiányzol. Legyünk újra a suli legaribb párja. - nyávogott. Alexander értetlenül nézett rá.
- Soha. - válaszolt határozottan. Kihasználtam, hogy nem rám figyel és eloldalogtam.
- Viszlát édi. - utánnoztam, majd mentem báitalj tanra. Még hallottam ahogy azt mondja" várj", de úgy csináltam, mintha nem tettem volna. Az óra unalmasan telt. Mint általában. Egyedül az esti edzést várom. Mivel ebben az iskolában sem tudják, hogy Triád vagyok ezért apám éjszaka tart kiképzést. Amit egy vérfarkasnak vagy vámpírnak adnak. Éppen a szekrényemhez tartottam mikor megláttam ott a fiúkat.
- Sziasztok-sétáltam oda egy hatalmas mosollyal az arcomon. Mind viszonozták a gesztust. Megpillantottam a bátyámat ezért odamentem és megöleltem. Mivel ő is magasabb nálam a fejemre nyomott egy puszit. - Hiányoztatok srácok- mértem végig őket.
- Te is nekünk. - ölelt meg Toby a barnásszőke haja mint mindig kócosan állt ami tökéletes összhangban van játékos barna szemeivel. A legjobb barátom. Itt igazából csak fiú barátaim vannak. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy kénytelen vagyok hátra nézni. Valamit mondtak, de nem figyeltem. Engedtem a kísértésnek és megfordultam. Óratorony volt az. Elment mellettünk, majd rám kacsintott. Mire megforgadtam a szemem és visszafordultam a srácokhoz...