Elveszve

27.fejezet

Az Alfa

Alexander Scott szemszögéből

A nap tipikus unalmas hangulatában ment míg meg nem láttam valami érdekeset. Egy lányt... 150-154 centi körül lehet. Kék szeme és a haja... Olyan különleges. Megakartam tudni a nevét. Oda is álltam a lépcsőhöz bevárni őt meg Szoniát. De nem ismerte el, hogy itt én diktálok. A rádió mentette meg. Megint behívták az igazgatóhoz. Megdorgáltak, majd épp abban a pillanatban éreztem meg az illatát. Ugyan még nem tudom a nevét, de hamarosan... A diri amint meglátta elküldött. Az ajtóban vártam meg. Próbáltam hallgatózni, de nem ment. Fel volt erre készülve az iskola. Úgy, hogy csak vártam. Nem figyelt így belém botlott. Éppen beszélgettünk mikor Loren a suli legnépszerűbb lánya és egyben az ex-em. Csak azért volt velem, mert, hogy alfa vagyok bármit megtehetett. Én meg csak a népszerűség miatt. Egyikünk sem szerette a másikat... De ezt mind a ketten tudtuk. Nem akartam vele újra összejönni. Meguntam a színjátékot... Még egyszer összefutottunk a lánnyal mire rákacsintottam ő pedig megfogattam a szemét.
- Fura eddig az összes lány a lábam előtt hevert, ha ezt csináltam... Érdekes - elmélkedtem. Miután elhesegettem a gondolataimat elkezdem információt gyűjteni. A kedvenc informátorom Carol. Neki is álltam felkeresni.
- Hogy vagy pletykafészek? - kérdeztem mikor megtaláltam.
- Most miben segíthetek? - kérdezte.
- Infók kellenének...
- Ez nem újdonság- nézegette a körmét a lány. - kiről?
- Az új lányról... Kék szem és barna rózsaszínben átmetmenő haja van.
- Igen, igen megvan. Maddisonra gondolsz. - jelentette ki büszkén.
- Tehát így hívják. - gondolkodtam hangosan.
- Este találkozzunk a lépcsőnél. Akkor elmondom mit tudtam meg.
- Este? - kérdeztem vissza felháborodottan. - Eddig mindig csak pár órára volt szükséged.
- Igen, de nála ennyi idő alatt a születésnapját tudom meg maximum. Van körülbelül 5 talán 10 ember aki tud róla valami használható is. Nehéz lesz őket felkeresni. - sóhajtott. - Ne aggódj az ár a szokásos lesz. - meg szólalt a kicsöngő hangja. - Hozzá is látok. - megfordult és kecsesen elrohant. Én meg elgondolkodtatam... Vajon órára menjek vagy a tetőre? Végül az utóbbira esett a választás. Mentem már felfelé a lépcsőn haladtam szép komótosan. Mire felértem már naplemente volt. Megpillantottam Maddisont. Nem tudtam mit mondjak. Arra jutottam, hogy odamegyek.
- Szia Maddison - köszöntem oda neki.
- Szia Alexandra - viszonozta a gaztust anélkül, hogy megfordult volna. Egy ideig csak néma csöndben álltunk. Nem tudtam mit mondjak. Kinézett a válla fölött egyenesen a szemembe, majd így szólt :
- Nem ülsz le? - vonta fel édesen a szemöldökét. Oda sétáltam és leültem. Éppen naplemente volt. Ránéztem, láttam milyen áhítattal nézi a lemenő napot. És most az egyszer reményt láttam a szemében. Egészen addig ültünk ott amíg eszembe nem jutott, hogy találkozóm van. Elbúcsúztunk én meg rohantam. Kis késéssel, de oda értem.
- Bocs a késésért. - mire csak legyintett aztán belekezdett.
-  A teljes neve Madison Green, az igazgató egyik lány. 2 éve volt az ember suliban cserediák, majd relytéjes módon egyszer csak vissza jött. A pletykásaim szerint valami csúnya szakítás miatt a barátjával aki nem ember. Boszorkány, forrófejű, zárkózott és rideg mióta visszajött. A bátyja Jack... - megnyugodtam amikor láttam, hogy puszit ad neki azt hittem együtt vannak. - a nővérével Szoniával van egy szobába. Ennyi. Bocs, de az ár marad. - mondta határozottan.
- Az üzlet az üzlet. Kapsz védelmet és maradhatsz béta- mosolyogtam rá, majd elmentem aludni. Reggel a telefonom csörgésére keltem. A kijelzőn anyám nevét olvastam le. Felvettem és fél álomban hallgattam mit mond. Gyorsan le okéztam(mintha számítana a válaszom) , leraktam aztán keservesen kikeltem az ágyamból. Felöltöztem, szomorúan konstatáltam, hogy péntek van. Ránéztem az órára... 10 óra volt. Már lekéstem két óráról, vállatvontam és lesétáltam a lépcsőn mire egy ismerősen csengő hangot halottam. Madison volt az. Seth-el ordibált éppen. Sajnos azt nem tudtam kivenni miről. Odamentem, kezemet a túloldalon lévő vállára tettem.
- Most menj el. - parancsoltam a fiúnak aki engedelmesen meghajolt és eleget tett kérdésemnek. Madi oldalba vágott amitől elengedtem. Szeretem benne, hogy ilyen harcias kis boszorkány létére.
- Egyedül is megoldottam volt. - indult el előre.
- Egy köszönöm is elég lenne, akkor talán figyelmen kívül hagyhatnám azt, hogy nem hódoltál be a múltkor. - mosolyogtam rá.
- Azt hiába várod. - emelte egy oktávval feljebb a hangját. Ezt már nem tűrhettem. A mellettünk lévő falhoz nyomtam. A kezeimet a feje mellé raktam.
- Ezt már nem tűrhetem Törppicúr-néztem le rá dühösen. Mire csak kinyújtota a kezét a mellkasomig, majd egy varázslatot használt, de nem mondta ki az egész olyan fura volt. Csak úgy ellökött, majd befordult órára, mintha misem történt volna. Felpattantam. Nem tudtam, hogy utánna menjek vagy sem. Nem tűnt különösebben idegesnek, de inkább hagytam. Elindultam fölfelé a lépcsőn a tetőre. Kissé ingerülten ugyan, mert soha egy lány sem utasította el a közelségem. Ez a lány csupa meglepetés...