Elveszve

32.fejezet

A tavaszi szünet.

Miután ennek az egésznek vége volt elmentünk, vissza a szobánk ba. Beszéltem apával, hogy haza mennénk, mert megint kezd elegem lenni ebből a helyből. Hamarosan itt is lett, mi meg felmentünk az ismerős szobánkba és kipakoltunk. Mikor végeztem kitaláltam, hogy elmegyek egyet sétálni, egy kicsit kikapcsolódni ebből az egész őrületből. Már egy ideje sétáltam mikor a zsebemben lévő telefon rezzent egyet. Elővettem és láttam, Alex írt:

A:Merre vagy??

M:Csak elmenntem sétálni

A:Megyek veled hol vagy?

M:Nem kell!!! Csak egy gyors séta. Mire fekeszmélsz vissza is értem. Addig pihenj!!

A:rendben🙄❤️, vigyázz magadra!

M:úgy lesz❤️

Majd vissza csúsztattam a zsebembe. Éppen egy zebra felé mentem mikor valaki utánnam szólt.
- M... - hallatszódott mögűlem. Hátra sem néztem.
- Nem, nem és nem. Ez az utolsó dolog amihez ma valaha is kedvem lenne.
- Kérlek.. Csak várj, had magyarázzam el.
- Nem, nem akarom hallani! - már pont a zebrához értem, de a lámpa piros volt, ő pedig egyre közelebb ért. Már majdnem ide ért amikor a lámpa zöldre váltott. Mentem is volna, de vissza rántott. És a karom a szúrt egy tűt.
- Mi a... - nem tudtam befejezni. Teljesen lebénultam, majd tehetetlenül hulltam karjaiba.
- Majd egyszer megérted. Ezt értünk teszem...

Hellooo
Ez most egy ilyen rövid rész volt, de én holnap vagy holnap után tervezek egy hosszabbat. Nem tudom ez mennyire fog megvalosulni...