Elveszve

34.fejezet

Szökés

Amikor felébredtem egy rozoga matracon feküdtem . A fejem hasogatott és szédültem. Egy lépcső volt mellettem balra, semmi más nem volt a helységben. Nagy nehezen sikerült felülnöm. Nem akartam tudni hol vagyok. Egy a fontos: kijutni minél hamarabb. Feltápászkodtam a matracról, de megszédültem és az ajtófélfán támaszkodtam meg. Egy folyosóhoz értem ahol nem volt semmi csak egy szőnyeg meg egy éjjeliszekrény amin egy váza volt. Elkezdtem szédelegni az ajtók felé(mert a folyosó tele volt velük). Lábdobogást hallatszódott mögülem.
- Medison~ - húzta hosszúra az o betűt. Aminek hallatán gyorsabban szedtem lábaim, de ügyetlen voltam és le vertem a  vázát.
- Nem vagy túl jó bújócskában kedvesem. - szólt, de már nyúltam a kilinycsért. Be nyitottam a szobába, egy teljesen élénk rózsaszín szoba fogadott. Minden egyes eleme rózsaszín volt. Ki akartam volna menni a szobából, de már az ajtó előtt állt.
- Látom megtaláltad a szobádat. Érezd otthon magad mert sok időt fogsz itt tölteni. - mosolygott önelégülten.
- Csak szeretnéd! - rossz döntés volt mert pár percre rá már egy kéz volt a torkomon.
- Ne feledd most én vagyok előnyben. - lelökött a franciaágyra és az ajtó felé indult.
- Ne próbálkozz semmivel mert hasztalan. Hamarosan jövök. - csukta be az ajtót, majd hallottam a kulcs kattanását.
- Remek akkor ott nem jutok ki. - gondoltam magamba. Körbenéztem és szomorúan konstatáltam, hogy az egyetel ablak ami a szobában van sem kiút számomra mert vastagított az üveg. Bekellet látnom: ebből a szobából ilyen állapotban nincs kiút. Kihúztam minden kis fiókot, de semmi esély. Meg kell várnom míg vissza ér. Leültem az ágyra és vártam, közben azon gondolkodtam vajon mi van Alexel meg a többiekkel? Oldalra néztem. Volt ott még egy fiók amit még nem néztem meg. Kihúztam, képek voltak benne és elkezdtem nézegetni őket. Rólam, Alexról, a fiúról akit meggyilkoltak voltak képek. Nagyon sok... Csak nem ő ölte meg? Mi van ha a következő Alexander lesz? Kezdtem nagyon aggódni, amig meg nem hallottam a zárban ismét a kulcsot. Még mindig gyenge voltam harcolni. Csak oda siettem az ajtóhoz. Kinyílt és megláttam Miát. Luna testvérét, zokogott.
- Hoztam egy vendéget. Azt hiszem már ismered. - mosolygott amitől én még mérgesebb lettem. Majd hozzám lökte. Megnéztem, majd láttam, hogy semmi baja. Már csak egy égető kérdésem volt.
- Mit tettél Alexanderrel? - kérdeztem
- Háát.. - tudom, hogy ezzel csak húzni akarta az idegeimet. De ebben az állapotban már nem érdekelt. Belementem a játékába.
- Ha baja esett David én esküszöm.. - folytattam volna, de közbe szólt.
- MÉG semmi baja. De ha ide jön kénytelen leszek elintézni...
- Ne.. - haboztam- csak engedd, hogy elmenjek hozzá és garantálom, nem jön ide.
- Mennyi idő kellene hozzá? - kérdezte gyanakodva.
- 20 perc maximum. - jelentettem ki mire bólintott. Megbűvölte a  kislány így ha valamivel próbálkoznék az első autó  elé veti magát. Ezután elégedetten minket. Amikor az iskolához értem egyből felrohantam Alex szobájához. És már távolról hallottam ahogy kiabál valakivel. Majd az a férfi kiviharzik a szobából a másik irányba. Bekopogtam és a választ megvarva (ami természetesen szabad volt), be is libbentem. Amint meglátott szoros ölelésbe zárt.
- Mi történt veled? Kivel voltál? Miért tűntél el így? - halmozott el a kérdéseivel.
- Figyelj. Jól vagyok bocsánat az eltűnésemért. De muszáj, hogy távol maradj tőlem. Daviddel vagyok...
- Hogy micsoda? - kezdett ideges lenni. - vele vagy és azt várod, hogy maradjak nyugodt?!
- Tudom lehetetlen, de bíznod kell. Van egy tervem, ami nem fog tetszeni. - közelebb léptem, majd megcsókoltam. A csók közben kitöröltem az emlékeit rólam. Hirtelen éreztem az összes csókját, ölelését, az érzést amikor szerelmes vagy valakibe. Mindegy egyes együtt töltött pillanatot. Sírva mentem megkeresni a bátyámat. Még utoljára vissza pillantottam. A szívem szakad meg, hogy itt kellett hagynom. Légyszívesebben az egészet vissza csináltam volna. De nem tehetem ezt Miával. Zokogtam és hiányzott Alex megnyugtató ölelése. Hogy azt mondja "shhh semmi baj minden rendben lesz". Mivel a nővérem nincs a környéken. Gyakorolja a királynősködést anyámmal. Szóval vele nem lesz most dolgom. Gyenge voltam. Mivel az a szer legyengített, de most még ez a bűbáj is... Nem egyszerű és egész sokat kivett belőlem... Érzelmileg is és lelkileg is. Szerencsére nem kellett tovább keresnem Jacket mert ő talált meg engem.
- Jack -mondtam gyötört hangon.
- Hé jó szarul nézel ki - poénkodta el ezt is.
- Jack ez most komoly! - szóltam.
- Nah mi van hugi?
- Olyat fogok tenni ami meggondolatlan és veszélyes is...
- Mond mi az és veled megyek! - mondta határozottan.
- Nem.. Amit neked kell tenni az az, hogy elfelejts. Meg csináltam ugyan azt, majd indultam az ajtó felé hiszen körülbelül 5 percig van ilyen nyitott szemű alvás állapotban. Kinyitottam az ajtót és kimentem rajta. Szédültem meg hányingerem volt. Rég ettem már. Szóltam Miának, hogy megyünk mire ő csak rám nézett és láttam az aggodalmát az arcán. Mondtam, hogy jól vagyok, s mentünk tovább. Már nyitottam be a házba mikor a lábaim felmondták a szolgálatot és az éppen ott álló David karjaiba estem. Mielőtt bármit is mondhatott volna eltoltam magamtól.
- Hogy ment drágám? - mosolygott amitől légyszívesebben képen vágtam volna.
-  Nagyon jól. - forgattam meg a szemem.
-Miért is utálsz ennyire? Jóó a megcsaltalak egyszer, de ennél több van mögötte igaz? - kérdezte, válaszom nem megvárva feltett még egyet. - Ahj - sóhajtott - Ez azért van mert megöltem Lunát? - teljesen lefagytam... Nam vagyok gyilkos? Azta... Várjunk.
- T.. Te ölted meg? Hogy tehetted? A legjobb barátnőm volt. És hagytad, hogy azt higyjem?? - tomboltam. Mire nyakbaszúrt valami tűvel és megint gyengének, fáradtnak éreztem magam majd ismét elájultam. Körülbelül az egész szünetet nála töltöttem. Szenvedés volt az egész. 2-3 nap után elengedte Miát. Aki azt sem fogja tudni mi történt vele. De legalább ő él. Sokat tudtam addig gondolkodni Alexanderről. Nagyon hiányzott. Ha egyszer innen kijurok... Elmélkedtem mikor az ajtót betörték és hallottam, hogy egy ismerős hang a nevemet kiálltja. Anya...
- Anya itt vagyok - nem rég kaptam még egy adag "szurit" szóval járni sem nagyon tudtam, de valahogy csak elbotorkáltam az ajtóig.
- Kincsem.. - hallottam közeledő lépteket mire a szívem ki akart ugrani a helyéről. Tényleg kijutok végre innen? - Állj hátrébb, bemegyek. Az ajtó egy hangos reccsenéssel jött ki a helyéről. Oda mentem és megöleltem anyát.
- Jól vagy? Nem bántott? - kérdezte aggódóan.
- Nem semmi baj csak légyszíves menjünk innen! - bólintott, majd közelebb jött, belékaroltam és elindultunk kifelé. Már átléptük a küszöböt mikor hallottam a hátam mögűl David hangját.
- Jack segíts neki kérlek beszállni- szólt a bátyámnak aki azonnal jött. - Én majd őt elintézem. Nem volt időm bármit is válaszolni. Azonnal ment is be a házba. Mi pedig beültünk a kocsiba. 2 perc kínos csendet a bátyám törte meg.
- Nagy hülyeséget csináltál ugye tudod? - kérdezte félelmetesen komoly arccal. Mire én lesütöttem a tekintetem. - De - szólalt meg újra- egyszerre király is- nevette el magát és nyújtotta hátra a kezét egy ököl pacsira.
- Kérdezhetek valami?
- Persze, csak nyugodtan. - noszogatott.
- Anya... Intézte el, hogy újra emlékezz? - kérdeztem meg
- Igen.. - már nyitottam volna a szám, de ő megelőzött. - és mielőtt megkérdezed csak nekem. - mosolyodott el elégedetten. Ez után anya beszállt a kocsiba és elindultunk.
Közben azon gondolkodtam milyen félelmetes az, hogy tudta mit akarok kérdezni. Mintha a fejembe látott volna. Vagy csak ennyi kiszámítható vagyok? Alig vártam, hogy megérkezzünk. Nem akartam mást csak Alex karjaiba ugrani és megcsókolni. Mikor tényleg oda értünk kinyitottam az ajtót, majd mint egy izgatott 6 éves kislány rohantam a fiúhoz. Aki megvető pillantással nézett rám.
- I. Ismerjük egymást? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Tényleg... Elfeletkeztem a varázslatról.. Hátrébb léptem és láttam, hogy az ex barátnője kezét fogja és... Boldognak tűnt. Így hazudtam.
- Jaj nem össze kevertelek valakivel. Bocsánat. - mondtam, majd felsiettem a szobámba. Sírtam. Nem tudtam abba hagyni. Aza mérhetetlen fájdalom és szomorúság ami akkor gyötört azt nem kívánnám senkinek...