A jég csapdájában

Pt.14.- Megbízás Amerikától

Épp az ebédemet főztem, mikor meghallottam, hogy csörög az órám. Nem történt ilyen, mióta Tony Stark felkeresett a robbantgatás miatt, így reflexből oda is kaptam.

-Igen?- vettem fel, megpróbálva leplezni az izgatottságomat.

-Szia Dori! Steve vagyok- hallottam meg Rogers hangját.

-Szeva Amerka! Gratulálok, hogy sikerült kezelned a telefont- köszöntem.

-Elvégre, órák az én időmben is voltak. Nem lehetett velük beszélni és lekövetni sem tudtam vele senkit, de voltak. Most meg alkalmazkodok a gondok elkerülése miatt- szólt bele megterhelt hanggal.

-Baj van?- töröltem meg a kezem, lenémítva a lángot a kicsi tűzhelyemen. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a spagetti ma nem készül el...

-Inkább csak rossz előérzet és szeretném, ha a közelben lennél- vallotta be.

-Jó próbálkozás, de nem fogom itthagyni a siralmas életemet csak azért, hogy egy más ember által fizetett házban üljek készenlétben- ellenkezetem, még mielőtt befejezte volna.

-Ez most tényleg nem arra megy ki. Nagyon hideg a hangulat a S.H.I.E.L.D.nél és szerintem a Hydrát sem tűntettem el véglegesen. Tegnap volt egy bevetésem, ami nagyon furcsán folyt le... Valami készül, érzem és szükség lesz rád rögtön! Nem várhatok rád két napot- érvelt.

-Te nem várhatsz? Nem a csapat?- húztam fel a szemöldököm.

-Már nem tudom, hogy kinek szólhatok erről- vallotta be.

-Ezért eljöttél az Oroszországban árvaként élő bérgyilkoshoz, aki emigrált Kanadába és évente csak egyszer tűnik fel a jégerejével... Nem tudom, hogy te hogy állsz ehhez, de szerintem én vagyok a legkevésbé megbízható- nevettem.

-De ha tényleg megbízhatatlan lennél, akkor most nem vonnál kérdőre ezért, hanem rögtön belemennél- vezette le a gondolatmenetét.

-Ez igaz- biccentettem, igaz ő ezt nem láthatta.

-Tehát?- szólalt meg pár másodperc csend után.

-A következő busszal indulok, adj két napot- tettem le, majd a spagettit a mini hűtőmbe dobva, előkerestem az utazós táskámat.

A személyimmel, a nevetségesen kevés fizetésemmel, egy adag váltóruhával és a laptopommal a táskámban, szórakozottan végignéztem a farmer, fekete bebújós pulcsi szettemen és a bakancsomon, majd a kulcsomat leakasztva a fogasomról, egy ideiglenes időre bezártam az ajtóm, abban reménykedve, hogy ilyen állapotban találom, amikor hazajövök. Ha hazajövök.

A lépcsőn lesétálva, lazán kicsaptam a bejárati ajtót és már pont indultam volna a buszmegállóba, amikor megpillantottam egy motoros alakot.

-Hát te?- álltam meg Steve előtt.

-A délutánom üres volt. Beugrottam a veteránokhoz, Peggyhez és egy múzeumba, aztán idehajtottam. Gondoltam, ha már ekkora dolgot kérek tőled, az a minimum, hogy elfuvarozlak- vont vállat aranyosan mosolyogva.

-És ez különböztet meg téged Vasembertől- nevettem.

-Csak ez?- húzta fel a szemöldököm.

-Ott a pont- vontam vállat szórakozottan.

-Itt a sisakod. Segítsek felszállni?- nyomott a kezembe egy fekete motoros bukósisakot.

-Kösz- vettem fel, majd egyedül felülve a motorra, egy kényelmesebb pózba helyezkedtem.

-Kapaszkodj- ült elém a motoron.

-Vettem Amerika- motyogtam, miközben hátulról átöleltem Stevet és az arcomat belefúrtam a hátába, tekintve, hogy marhanagy volt a huzat, így kétszáz kilóméter per órával.