A jég csapdájában

Pt.9.- A szuperkatona

-Szóval... mit kell rólad tudni... Csak Simán Theodora?- törte meg a csendet, mosolyogva fordulva felém.

-Hát... azt, hogy csak simán Theodora vagyok, egy kanadai újságíró- bólintottam szórakozottan.

-Nem tudom, hogy feltűnt e, de most sokkal könnyebb dolgom van. Ezek után már tökéletesen tudok rólad mindent- noszogatott.

-Még egy infó: nem szeretek magamról és a múltamról beszélni- néztem a földet szomorúan, majd átgondolva hozzátettem- És beszélni se szeretek...

-Akkor elég unalmas órák állnak előttünk- köszörülte meg a torkát.

-Attól te még beszélhetsz- vontam vállat.

-Mégis miről? Van egy egész múzeum az életemről, szóval szerintem tudsz már mindent- nevetett értetlenül.

-Még nem voltam a múzeumban- pillantottam rá.

-De újságíró vagy. Mindent tudsz- keresett további kifogásokat.

-És ezek után én miért beszélnék magamról? Mikor te sem akarsz a saját életedről?- húztam fel a szemöldököm szórakozottan.

-Ott a pont- vakarta meg a tarkóját- Rendben van... akkor azt kérdezem meg, hogy te mit ajánlsz? Mik azok a dolgok, amiken nem hagyhatok ki a huszonegyedik században?

-Lássuk csak... A Nirvana nagy kedvencem- vontam vállat.

-És mi is az pontosan?- kapott elő egy füzetet.

-Te meg mit csinálsz?- pillantottam felé értetlenül.

-Feljegyzem, hogy miket kell bepótolnom- motyogta, miközben felírta a nevet- Nirvana... Ismerős szó. Az nem valami kifejezés a beteljesülésről, vagy miről az indiaiaknál?- pillantott felém értetlenül és egy kicsit még ijedten is.

-Az is stimmel, de ez egy banda- bólogattam.

-Értem- írta mellé zárójelbe- És miért hallgatod őket?

-Azt hittem, hogy azt fogod megkérdezni, hogy mégis hogyan- nevettem.

-Próbálok profinak tűnni, de őszintén szólva, az is nagyon érdekelne- mosolyodott el.

-Van egy MP3 lejátszóm- hunyorogtam fel rá.

-Minden világos- bólogatott értelmesen.

-Tudod, hogy mi az?- tartottam vissza a nevetésem.

-Természetesen- bólogatott tovább.

-Ez az- vettem elő a zsebemből az enyémet, majd felé adtam az egyik felét a fülesnek.

-Ezzel mit csináljak?- fogta meg ijedten.

-Na ne csináld! Ez ugyanolyan, mint az, amivel bevetés közben beszélgettek, csak madzaggal. Tedd be a füledbe és indítok valamilyen zenét- nyomtam rá a bekapcsoló gombra.

-Ez így kényelmetlen- közölte, amikor harmadjára is kiesett a fülhallgató, mert túl magas is volt és messze is állt.

-Hála az égnek, hogy nem nekem kellett szólnom- motyogtam szórakozottan, majd eltettem jó mélyre az egész zene témát.

-Még valami?- mosolyodott el.

-Nincs. Az élet ugyanolyan unalmas. Kevesebb a robbanás és olyan, mint ha béke lenne, de semmi se változott- ráztam a fejem.