A jég csapdájában

Pt.26.- Visszatérés

-Hogy vagy ma?- kérdeztem hátra se pillantva, mikor meghallottam Bucky ajtajának nyílását.

-És te?- jött a válasz, mire egy kicsit nyugodtabban konstatáltam, hogy nincs gyilkos üzemmódban. Az utóbbi időkben csak néha volt megingás, de a tegnapi balhék után azt hittem, hogy megviselte eléggé a helyzet ahhoz, hogy ma két késsel a kezében indítson.

-Kösz jól. Túltettem magam a témán- fordultam felé, miközben leraktam elé az egyik bögrét.

-Biztos? Pedig ma este te motyogtál mindenféle szavakat- húzta fel a szemöldökét.

-És te ezt honnan tudod?- ráncoltam a homlokom.

-Féltettelek. Hajnali egyig ott ültem melletted. Mit álmodtál?- kérdezte ismét.

-Kezdenek beugrani képek arról a valamiről amit Wanda mutatott- köszörültem meg a torkom. Nem akartam kitérni arra, ahogy az álmomban Buckyval éppen kézenfogva sétálgatunk, vagy éppen úgy búcsúzunk el egymástól, mint ha soha többé nem látnám a háború után.

-Aha- bólintott szórakozottan vigyorogva, majd beleivott a kávéjába- Amúgy, én is veled álmodtam. Tényleg ott voltál negyvenben- jegyezte meg.

-Akkor az igaz volt? Miért nem jutott eddig eszedbe, hogy ott voltam veled?- támaszkodtam az asztalon, nem ellenkezve a kijelentésen, miszerint vele álmodtam.

-Steve esetében könnyebb volt. A múzeumban nagyrészt azok a dolgok vannak felsorolva, amit ő is tudott, viszont ő akkor még nem ismert téged, így nem volt kiindulási pontom a közös múltunkról. De őszintén, azért mentettelek ki a vízből, mert valahol mélyen éreztem, hogy valahonnan ismerlek- jegyezte meg ismét, majd halkabban hozzátette- Azért azt megjegyezném, hogy nem mindig a szőkékre buktál...

-Mit mondtál?- húztam fel a szemöldököm.

-Hogy meg kéne nézni mi van a tévében- vigyorgott, miközben átült a kanapéra, én meg szorosan mellé ültem.

-A Bosszúállók Koreába indulnak, egy bizonyos bölcsőt megvédeni, amiben Ultron testet fog ölteni...- hallottuk, mire Bukcy felém fordult.

-Hajrá- biccentett az ajtó felé.

-Én oda nem mehetek. Szörnyü dolgokat tettem é... és... és tegnap is elbuktam. Nem tudok visszamenni- ráztam a fejem pánikosan.

-Theodora- fogta a két kezébe az arcom- Mindenre képes vagy. És te ezért leszel hős. Mert fáj, mégis felállsz! Félsz, mégis kiállsz. Harcolsz, még ha meg is lőlek vagy tízszer!- mosolyodott el.

-De akkor sem vagyok rá képes- ráztam a fejem.

-Gyerünk már! Steveért?- húzta fel a szemöldökét.

-Úgy sem tudnám- motyogtam fáradtan.

-Dehogynem. De kérlek ne maradjon le a hősduma és a menő póz- mosolyodott el bátorítóan, mire a szemébe nézve halványan bólintottam és megindultam- Drukkolok, hogy végre összejöjjetek- szólt még utánam, mire mosolyogva visszafordultam.

-Utállak- nevettem.

-De Stevet szereted. Én meg shippellek titeket- intett szórakozottan.

-Hoppá! Milyen mai kifejezéseket tudsz- nevettem.

-Sokat tanultam a romantikus komédiákból, amiket miattad néznem kell- bólintott nevetve, majd jelezte, hogy induljak már.

A tegnapi technikámmal ellentétben, ma úgy döntöttem, hogy a bosszúállók repülőjén bújok el, így megállítva az időt, elkocsikáztam a főhadiszállásig, elbújtam, majd csendben vártam míg megérkeznek, pontosan hallva a tervet.