A jég csapdájában

Pt.21.- A másik szuperkatona

A hirtelen sötétség után, egy erős érzés nyilalt a fejembe, ezzel biztosítva arról, hogy még élek. Amint eszembe jutottak a történtek, egy bazinagy levegőt véve feleszméltem, majd elkezdtem azzal foglalkozni, hogy megtudjam mi van körülöttem. A szememet megpróbálva kinyitni, rájöttem, hogy a fehér fény is megnehezíti a dolgom, ami egyenesen a szemembe süt, így oda akartam rakni a kezem, de ekkor tudatosult bennem, hogy egy székhez vagyok kötve. Egyre akaratosabban pislogva, végül nagy nehezen sikerült kiszednem egy alakot velem szemben, majd ahogy csitult a lámpa okozta folt, ami eltorzította a látásom, felismertem Buckyt.

-Ezt a helyzetet fordítva képzeltem el- szólaltam meg rekedtes hangon, amikor realizáltam, hogy ő az elfogóm.

-Ki vagyok?- meredt maga elé összetörten.

-Tessék?- ráncoltam a szemöldököm.

-A célpontom... Az amerikai zászlós ruhában... Steve! Azt mondta nekem, hogy Bucky...- motyogta sokkosan, majd a szemembe nézett- Ki vagyok?

-Te vagy James Buchanan Barnes. Sokan a Tél Katonájakén emlegetnek. Parancsra gyilkoltál- szembesítettem a tényekkel- Steve Rogers, az amerikai ruhás ember, vagyis Amerika Kapitány pedig a legjobb barátod. Ő Buckynak hív. Mindig ott voltatok egymás mellett és ezt meg is fogadtátok. A második világháborúban harcoltatok- motyogtam ami így a kómás állapot után eszembe jutott.

-Steve- motyogta.

-Igen- biccentettem.

-Mit tudsz még?- nézett rám tudásszomjasan.

-Nem sokat... Alapból erős vagy, nem kellett neked semmilyen szérum... nem tudom- próbáltam felidézni a dolgokat, de rettentően fájt a fejem és hirtelen beugrott, hogy lábon lőttek. Hogy miért vonzom én a golyókat mostanában?!?

-És a kezemmel mi van?- mutatta fel a vaskezét.

-Nem igazán tudom... Gondolom annál a bevetésnél történt, ami után halottnak ítéltek- pislogtam erősen koncentrálva.

-Meghaltam?- kerekedett ki a szeme.

-Az emberek ezt gondolták- ráncoltam a homlokom, abban reménykedve, hogy elmúlik a fejfájás.

-Hogy történt?- állt fel.

-Egy vonatra kellett átsiklanotok. Nem lehetett elszúrni az időzítést és...- kezdtem mesélni azt, amit hallottam.

-És leestem?- siettetett.

-Nem- csuktam be szorosan a szemem, abban reménykedve, hogy akkor nem látok homályosan.

-Akkor?- lépett közelebb, mert egyre mérgesebb volt.

-A Hydrások ellen harcoltatok Stevvel a vonaton, de az ellenség kilökött... Steve rögtön utánad kapott, de ott volt... ott volt egy alagút, azt hiszem és leestél- próbáltam értelmes mondatokat összerakni.

-És ezek után mi történt?- ragadta meg a vállam.

-Mindenki halottnak hitt, ezért nem tudom- válaszoltam kábán- Tekintve, hogy sokkal erősebb lettél, szerintem te is kaptál abból, amiből Steve. Nem emlékszel semmire, szóval azt gyanítom, hogy törölték az agyad. A korodat illetően pedig... hát, megegyezhetünk abban, hogy nem úgy nézel ki, mint egy százéves- mértem végig.

-Ez... ez mit jelent? Miért vagyok még itt? Mi történt az életemmel?- túrt a hajába sokkosan.

-Szerintem hasonló lehet az ittléted oka, mint Stevenek. A jég- mondtam ki, mire kitágult a szeme.

-A jég- járkált fel alá.

-Valami beugrott?- kérdeztem a széken ülve a világ legnagyobb nyugalmával. Egy kicsit fájt a lábam, de amúgy elvoltam.