A jég csapdájában

Pt.16.- A csalódás nem illúzió

Egy mély lélegzetet véve, felkészültem a lehetetlenre, majd megindultam Steve felé, pont akkor, amikor Natasha megállva mögötte, valamit mondott, ami miatt Amerika Kapitány nem valami kedvesen, berángatta a legközelebbi terembe.

Az eseményeket látva, értetlenül odalopóztam az ablakhoz, ahol végighallgatva a vitájukat, döbbenten konstatáltam, hogy pár éve Natashát is pont ott lőtte meg ez a Tél Katonája, mint engem. Úgy látszik, hogy így jár az, aki közé és a célpontja közé áll.

-Hát te?- vett észre Steve, mikor kiléptek a teremből.

-Az árnyékból figyelem az eseményeket- vontam vállat.

-Elég rosszul csinálod- jegyezte meg.

-Tessék?- húztam össze a szemöldököm, mert mérget vettem rá, hogy valamit naaaagyon rosszul értettem.

-Ahhoz képest, hogy mindent felügyelsz, most halt meg a S.H.I.E.L.D. vezetője. Annyi dolgod volt, hogy védd meg a haláltól, erre egyenesen belevezetted. Mi az, hogy kivetted a golyókat?- szidott le a folyosó közepén.

-Úgy hittem, hogy megmenthetem az életét- vontam vállat. Ekkora baromságot! Hisz tényleg megmentettem az életét!

-Rosszul hitted- vágta a fejemhez.

-Sok dolgot hittem rosszul- jegyeztem meg.

-Mit mondtál?- húzta fel a szemöldökét.

-Azt hittem, hogy jót teszek, ha vállalom a balhét. Azt hittem, hogy jó csapatban vagyok. De leginkább, azt hittem, hogy mindenki közül te leszel az, aki nem rángat rögtön el, hogy leszidjon, hanem megérti a helyzetem, vagy minimum rákérdez arra, hogy mi történt valójában- vágtam a fejéhez.

-Miért mi történt? Mi az, amit nem tudok?- kérdezte még mindig rosszindulattal. Nem hatottak rá a szavaim.

-Többen között ott a tény, hogy engem is meglőttek. És még folytathatnám a Hydrás infóimmal, meg Fury halálával, de gondolom ebből téged semmi sem érdekel, mert egy másodpercig nem gondolkodtam- soroltam pókerarccal, majd kikerülve Amerika Kapitányt, elindultam a kijárat felé.

-Dori- kapott utánam, de nem álltam meg. Későn bánta meg...

-Gyere Steve! Mozgásban kell maradnunk. Nézzük meg Furyt aztán jöhet a pendrive- lépett oda Natasha és ennyi volt Amerika Kapitány megbánása. Kemény két másodperc...

A kórházból kilépve, hirtelen színtiszta fájdalmat éreztem a szívemben és csak annyit tudtam, hogy mennem kell. Nem tudtam, hogy hova, nem tudtam, hogy meddig, csak azt, hogy per pillanat nem maradhatok egyik bosszúálló közelében sem.

Az utcákon sétálva, végül nagy erőfeszítések közepette kilyukadtam egy csendes sikátor környékén, ahol a kukák mögött megbújva, lerogytam a földre. Nem érdekelt az, hogy mennyire piszkos a föld. Nem érdekelt a ruhám és nem érdekelt a külsőm se. Csak az érdekelt, hogy eltűnjön a fájdalom. Mert nagyon fájt, hogy az ember, aki behülyített és megígérte, hogy mellettem áll, hagyott először cserben. Fájt, hogy nem mondhattam el, jó munkát végeztem. De leginkább a szívem fájt, mert Rogers volt az egyetlen, akiben Loki után képes lettem volna megbízni. Fájt, hogy nem hihettem a saját ítélőképességemnek sem. Ja! És nem mellesleg marhára fájt az érzéstelenítés nélkül összevarrt lőtt seb a hasam altáján, ami miatt körülbelül két liter vért vesztettem!

Miután kisírtam magam és rendesen lenyugodtam, gondoltam szerzek valami édeset, ami kicsit megdobja a cukrom így a vérhiány miatt. A legközelebbi bolt után kutatva, fáradtan konstatáltam, hogy részleges introvertáltként be kell mennem a plázába, vérveszteséggel, legyengült állapotban, ahol nem mellesleg az egyik emeleten sétálva, kiszúrtam Stevet és Natashát. Sajnos a szitkozásra, miszerint ezek mindenhol ott vannak nem maradt időm, mert lekötött az, hogy felmérjem a veszély. Több oldalról is megindultak a biztonságiak, így ijedten fordultam Amerika Kapitány felé, de ők már el is hagyták az informatikás boltot.

A folyosón szemmel tartva a duót, vettem magamnak egy fánkot és mint ha egy megfigyelő zsaru lettem volna, észrevétlenül suhantam utánuk, míg végül a mozgólépcsőn mögéjük nem kerültem.

-Csókolj meg- utasította Stevet Natasha, mikor megpillantotta a szemben elhaladó őröket. Akkor sem lett volna baj, ha kiszúrják őket, mert bevállaltam az őrangyal szerepet.

A szememet forgatva, elfordítottam a fejem, hogy engem se ismerjenek fel, majd megbizonyosodva róla, hogy senki sem gyanakszik, előrefordultam.

-Ugye tudjátok, hogy tele van a pláza?- kérdeztem színtelen hangon.

-Dori! Te hogy kerülsz ide?- fordult felém ijedten Steve.

-Tisztában vagyunk vele- felelt vele egy időben Natasha a kérdésemre.

-Kell egy kis elterelés, vagy megoldjátok?- pillantottam körbe.

-Jól jönne a segítség- nézett mélyen a szemembe Steve, egy kis megbánással fűszerezve, de engem ez már marhára nem érdekelt.

-Rendben- bólintottam szűkszavún, majd azt a kevés erőt használva, amit amúgy Loki birtokol, eltüntettem magunkat egészen addig, amíg el nem raboltunk egy autót.

-Hogy találtál meg?- tette fel az ezer pontos kérdést Steve.

-Kaját vásároltam és kiszúrtalak az infós boltban- csatoltam be az övem a hátsó ülésen.

-És ezt most higgyük is el?- húzta fel a szemöldökét Natasha szórakozottan.

-Jó lenne- bólintottam.

-Hogy van a sebed?- váltott témát Steve.

-Hasbalőttek és nekem kellett összevarrnom... Szerinted?- húztam fel a szemöldököm. Jó, mondjuk nem én varrtam össze, hanem Loki, de keménynek akartam tűnni.

-Hasbalőttek?- fordult felém Natasha.

-A vaskezes. Furynak és Stevenek akartam jelezni, hogy van valaki a tetőn, de pont rosszul időzítettem, így az első engem talált el- meséltem.

-Akkor ez valami heppje lehet a Tél Katonájának- simított végig a ruháján, ott ahol az ő sebe volt, majd átgondolva a hallottakat, Steve felé fordult- Theodora is ott volt?

-Őt hívtam erősítésnek, mert a pendrive akciód után nem tudtam bízhatok e benned- válaszolt az utat figyelve.

-Ezt már nagy valószítűséggel meg is bánta, mert megöltem Furyt- közvetítettem Natashának.

-Tudtommal a Tél Katonája volt- fordult felém.

-A lövés ő volt, de nem ő próbálta kiszedni a golyókat a helyszínen- vontam vállat.

-Pedig az özvegyeknél ezt is megtanítják- értetlenkedett.

-Pont ez az. Kisujjamból kiráztam volna, de elvitték, mielőtt befejeztem volna- meséltem.

-Valami nincs rendben- motyogta Natasha.

-Ja! Például ott a Hydra- értettem egyet.

-Mi van már veled és a Hydra témával?- fékezett le Steve, aki nagyon megutált, miután elszúrtam az akcióját.

-Nincs olyan, hogy Hydra és én. Itt S.H.I.E.L.D. és Hydra van! Pontosabban, a kettő ugyanaz, de ezt úgyis megtudjátok majd New Jerseyben- néztem le a térképről.

-Mi az, hogy ugyanaz?- kérdezte pánikosan Steve.

-Mondom. A Hydra beépült közénk. Vegyük példának azt az ártatlannak tűnő követet, aki mindig mindenhol ott van. Tudjátok! A szemüveges kopasz. Na! Ő például a Hydra embere- vontam vállat.

-Te nem tudod, hogy miről beszélsz- rázta a fejét Steve.

-Akkor ne higgy nekem- vontam vállat, kiszállva a kocsiból. Kemény napom volt és úgy éreztem, hogy minden ember jobban jár azzal, ha messzebbről követem az eseményeket. Az nem érdekelt, hogy ők ezt sértődésnek élik meg, mert rosszul voltam, fájt a hasam, álmos voltam és semmi kedvem nem volt veszekedni. Kellett a csend és ezt nem volt erőm rendesen lekommunikálni.

-Most meg hová mész?- nézett rám értetlenül Natasha.

-Még nem tudom. Elmondtam, amit tudnotok kell, szóval valószínűleg haza Kanadába az első busszal. Innentől úgy is megoldjátok. Sőt! Nélkülem is megoldottátok volna- indultam el az ellenkező irányba, majd a legközelebbi városba érve, elloptam egy biciklit és az időt lefagyasztva, elpedáloztam New Jerseybe, friss varrattal, várva Steveket. Azért mégiscsak! Soha nem adom fel, még ha ez meg is öl majd...