A jég csapdájában

41.- A legbékésebb része az életemnek

-Na hogy van ma reggel az én kedvenc személyem?- ölelt át hátulról Steve.

-Ötletem sincs, hogy mi van Buckyval- motyogtam szórakozottan, a kis tűzhelynél állva.

-Mit csinálsz?- érdeklődött.

-Reggelit- motyogtam, a tojásrántottát Steve tányérjára öntve, majd onnan átraktam egy kis részt az enyémre.

-Miért?- érdeklődött.

-Hogy megünnepeljük azt, hogy végre nem kell tovább futkároznunk- fordultam vele szembe, egy puszit nyomva az arcára.

-Én inkább azt ünnepelném, hogy végeztünk a listáddal- fürkészett.

-Nem nagy ügy... Csak meglátogattunk minden árvaházat, nevelőszülőt, iskolát, kirabolt boltot és gyászoló családot, amihez közöm volt- vontam vállat sápadt arccal.

-Még nem kérdeztem meg, de már jobb?- nézett rám aggódva.

-Ne! Csak ezt a hangsúlyt ne! Ne félts- ráztam a fejem.

-Nem tehetek róla! Fontos vagy nekem! Tudnom kell mi játszódik le a fejedben- ismételte még mindig ugyanazokat az érveket.

-Soha se lesz könnyebb! Mindig tudni fogom, hogy onnan jöttem és lehet, most segítettem pár emberen, de mi volt előtte? Gyászolhattak húsz évet, élhettek rettegésben évtizedeken keresztül... miattam! Van, aki végig aggódta a gyerekkorát, van akinek nem is volt miattam... Van akinek nem volt elég az idő, hogy egyáltalán felnőjön... azért mert én ott voltam- motyogtam fájdalmasan meredve magam elé- Nem érdemlem meg, hogy bárki féltsen, szóval ne tedd!

-Theodora- ölelt volna meg, de nem engedtem.

-Szörnyűbb dolgokat tettem, mint amilyen szörnyű a bűntudatom- ráztam a fejem- Nem kell, hogy sajnáljanak, mert ha azt túléltem, akkor már nincs jogom összeroskadni semmi miatt.

-Ez nem igaz- rázta a fejét.

-Sajnos az- biccentettem,

-Figyelj...- kezdte volna, de megráztam a fejem.

-Kérlek, ne beszéljünk erről! Ha nem jut eszembe, akkor nem fáj- motyogtam a fejemhez kapva.

-Rendben- suttogta szomorúan.

-Mik a terveid mára?- érdeklődtem.

-Azt terveztem, hogy amíg dolgozol, kidekorálom a helyet egy romantikus estéhez. Végre van egy lakásunk, szóval ezt meg kell ünnepelnünk- vigyorgott, miközben a villájával a rántottában turkált.

-Szóval így kihasználod az időt ahelyett, hogy munkát keress?- nevettem szórakozottan.

-Mondja a lány, aki orvossá titulálta magát- nézett fel rám jelentősségteljesen.

-Azért volt egy pár lőtt sebem és meglehetősen szépen meggyógyítottam- érveltem.

-Van aki öt évet küzd a dr előkéért, de meg ismétlem: idejöttél és orvossá tituláltad magad Theodora- rázta a fejét mosolyogva.

-De most ne mondd, hogy nem hangzik jól! Dr Theodora- mutattam magam elé szórakozottan.

-Miért nem Lola?- használta ki, hogy a neveknél lyukadtunk ki.

-Valószínűleg Natalija elmondta, hogy arra a névre is hallgatok- motyogtam sokkal halkabban.

-Eltelt két és fél hónap! Nem akarsz beszélni róla?- fürkészett.

-Nem igazán- zártam rövidre.

-Ez nem fair! A munkád miatt alig látlak és olyankor meg csak alszol és pókerarccal terelsz- kelt ki magából.