XOXO (Kisses and Hugs)

Missing Puzzle Piece (part 1) - NoRenMin (NCT)

Ez a oneshot a Szeress! című „könyv” cselekményéhez kapcsolódik, de nélküle is tökéletesen megállja a helyét. [update: az a könyv egy kisebb takarítás áldozata lett, a oneshotokat viszont itt hagyom]

- Kösz, hogy... hogy érdekel, mi a bajom - suttogta Renjun, ahogy leült a padra Jeno mellé. Kora délután volt még, vagyis éppen órán kellett volna ülniük, de Jeno szerint a barátja lelki gondjai az egyetemnél sokkal fontosabbak voltak, így szívesen kijött vele beszélgetni, mégha nem is volt olyan szép az idő.
- Barátok vagyunk, persze hogy érdekel minden, amin keresztül mész - mondta gyengéden átkarolva Renjunt, aki behunyt szemmel dőlt a vállára. - Szóval... mi történt veletek Jaeminnel?
- Szerelmet vallott nekem - mondta a fiú, mire Jeno halkan sóhajtott egyet. Jaeminnel legjobb barátok voltak a gimnázium kezdete óta, illetve az ő feléről kicsit többek is, de amikor közösen megismerték Renjunt, elkezdtek akaratlanul is eltávolodni egymástól, aminek az volt a fő oka, hogy mindketten beleszerettek a harmadik fiúba, csak Jaemin jól láthatóan, Jeno pedig titokban. Az ő érzéseivel önmagán kívül csak Donghyuck volt tisztában, akivel egy kollégiumi szobán osztozott, miután Jaemin és Renjun egymást választották párnak, és azóta kirekesztve érezte magát a hármasukból, valahányszor a két barátja többet foglalkozott egymással, mint vele.

- És... nem fogadtad el a vallomását?
- De igen, csak... olyan furcsa volt minden. Mintha valami nem lenne a helyén - próbálta megfogalmazni az érzéseit Renjun. - Még akkor is ezt éreztem, amikor megcsókolt, ezért utána azt mondtam neki, hogy inkább ne legyünk együtt. Összetörtem a szívét, Jeno. Pedig szeretem, csak... nem tudom.
- Csak össze vagy zavarodva - vonta szorosabbra az őt ölelő karját a fiú, a másikkal pedig kisöpörte a haját a szeméből. - Nincs ezzel semmi baj. A szerelem néha furcsa dolgokat tesz az emberrel, de biztos vagyok benne, hogy nem kell sokat várnod, amíg minden világossá válik.
- Remélem igazad lesz - motyogta Renjun Jeno homlokának döntve az övét, azzal azonban nem számolt, hogy a barátja nincs hozzászokva ahhoz, hogy ennyire közel legyenek egymáshoz, és egy ilyen helyzetben azonnal fantáziálni kezd, hogy mi lenne, ha óvatosan megemelné Renjun állát, és kicsit oldalra döntve a fejét megkóstolná azokat a régóta vágyott ajkakat...

Jeno végül pont elhúzódott, mielőtt összeért volna a szájuk, de már így is pocsékul érezte magát, amiért elárulta Renjun belé vetett bizalmát.
- Bocsáss meg... nem akartam, főleg azok után, amikről beszéltünk... - sóhajtott a földet nézve. - Nem te vagy az egyetlen, aki össze van zavarodva.
- Azt hittem, Jaemint szereted - szólalt meg halkan Renjun, miután leküzdötte az előbbi jelenet okozta döbbenetét. - Ezért sem éreztem volna helyesnek, ha mi ketten...
- Nem csak őt szeretem - vágott a szavába Jeno kétségbeesetten, ahogy ráemelte a tekintetét. - Nem tudom pontosan mikor, de rájöttem, hogy amit érzek, amikor ti ketten ölelkeztek, az kétszeres féltékenység. Én akartam helyetted ölelni Nanát, és én akartalak téged ölelni helyette, mindezt lehetőleg egyszerre, mert mindkettőtöket addig akarom ölelni, amíg meg nem halok, mert szeretem Jaemint, és mert szeretlek téged is, Renjun... - Jeno egy darabig reménykedve bámult a mellette ülő fiú szemeibe, hátha elfogadásra talál bennük, de mivel Renjunt legalább annyira meglepte ez a vallomás, mint az a majdnem csók, végül inkább önként távolabb húzódott tőle a padon, hogy felkészüljön lélekben az elutasításra.

- Jeno...
- Megértem, ha nemet mondasz, és azt is, ha furának tartasz, mert tényleg az vagyok...
- Nem - ragadta meg a fiú kezét Renjun. - Én is... én is ezt érzem! Szeretem Jaemint, de nem tudnék csak vele lenni kizárólag, mert itt vagy te, és azóta próbálom elnyomni magamban, hogy tetszel, amióta... szóval amióta tetszel, mert már ott volt nekem Jaemin. De ha arra gondolok, hogy mindkettőtöket megcsókolhatnálak anélkül, hogy hűtlen lennék bárkihez is... ha mindkettőtöket szabadon szerethetnélek, az annyira boldoggá tenne - ejtett örömkönnyeket Renjun, amiket Jeno mosolyogva törölt le az arcáról. - Lehet ilyet? Hogy mi hárman együtt?
- Miért ne lehetne? - Jeno alig hitte el, hogy ez most tényleg megtörténik vele. - Ha Nana is beleegyezik, akkor semmi akadálya.

Renjun a további fecsegést hanyagolva tapadt Jeno ajkaira, aki úgy csókolt vissza, mintha most vett volna először igazán levegőt életében, és mire nagysokára elváltak egymástól, a széltől és a szerelem hevétől kipirult arcukon ugyanaz a boldogság látszott, amiről egész eddig csak álmodozni mertek.
- Jeno, leszel az egyik barátom? - kérdezte Renjun mosolyogva.
- Örömmel - puszilta meg az ajkait válaszul Jeno, és ahogy felállt, őt is felhúzta a padról maga mellé. - Gyere, mondjuk el Jaeminnek.
- És aztán csókoljuk meg őt! - lett egészen lelkes a fiú, és a kezét Jenoéval összekulcsolva indult el a kollégium épülete felé, ahol a kirakójuk hiányzó elemét sejtette.

Part 2 hamarosan, mert olyan jól el lehetett vágni itt a történetet...