XOXO (Kisses and Hugs)

Pók! - ChenSung (NCT)

- Jisung! Jisung ébredj már! - rázta fel álmából a fiút Chenle.
- Mi van?
- Pók van a szobámban - jelentette ki Chenle, mintha a világ legszörnyűbb tragédiájáról lenne szó. - Légyszi öld meg!
- A szoba pókok nem tudnak bántani, Chenle - fordult volna simán a másik oldalára Jisung, a barátja azonban nem hagyta ennyiben a dolgot.
- De olyan undorítóak! És én nem tudok úgy aludni, hogy tudom, hogy pók van a szobámban.
- Drámakirálynő... - motyogta Jisung, ahogy föltápászkodott az ágyáról, Chenle azonban annyira rákattant a póktémára, hogy nem is hallotta a sértést. - Hol az a pók?
- Gyere - húzta magával a fiatalabbat, azonban amikor felkapcsolták a lámpát Chenle szobájában, a póknak már nyoma sem volt.
- Látod, nincs is pók. Biztos csak hallucináltad...
- De nem! Biztos itt van valahol, csak elbújt - lett egyre idegesebb a szoba lakója. - Keresd meg, és öld meg, és tüntesd el a maradványait...
- Vagy inkább békélj meg az új lakótársaddal és menj aludni - mondta a szemét dörzsölve Jisung. Késő volt már az ilyen mondvacsinált drámákhoz.
- De akkor rám fog mászni álmomban! - kezdett Chenle egyre jobban kétségbeesni. - Kérlek, csinálj valamit... vagy akkor alszom ma a te szobádban.
- Nekem jó az - törődött bele a fejleményekbe Jisung, Chenle azonban pár lépés után visszafordult hozzá.
- Te nem jössz?
- Hova? Ha te nálam alszol, akkor én meg elférek nálad. Engem nem zavar az a pók - magyarázta, és csak pár perc után esett le neki, hogy mit akart valójában az idősebb, amikor már a tökéletesen pókmentes ágyában feküdt.

Chenle magányosan ölelte magához Jisung paplanját, aminek pont olyan illata volt, mint neki. Ha már magát a fiút nem kaphatta meg alvótársnak, maximálisan ki akarta használni az elcserélt ágyak adta lehetőségeket, azonban amint lecsukódott volna a szeme, egyszercsak besüppedt mellette a matrac, és valaki átkarolta őt hátulról.
- Megijesztettelek? - kérdezte mosolyogva Jisung.
- Miért jöttél vissza? - felelt kérdéssel a kérdésre Chenle.
- Mert nem akartad, hogy elmenjek - suttogta a fiatalabb, mire a másik megfordult, hogy kényelmesen átölelhesse őt. - Fogadjunk, hogy nem is volt pók.
- Lehet, hogy nem volt - motyogta Chenle, mire Jisung halkan elnevette magát.
- És nem tudtad volna csak simán azt mondani, hogy együtt akarsz aludni velem?
- Mégis hogy mondtam volna el úgy, hogy ne legyen ciki? Épp elég gáz, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba, nincs szükségem rá, hogy még el is kelljen mondanom neki...
- Miért tartod ezt gáznak? - kérdezte Jisung óvatosan. Nem volt benne biztos, hogy Chenle teljesen felfogta, ami az előbb kijött a száján.
- Mert a barátság mindig szenvedősen alakul át szerelemmé. Hol az egyik nem érez úgy, hol a másik, aztán tök fura, hogy akivel eddig sülve főve együtt voltál, az most hirtelen minden ok nélkül zavarba hoz... az egész olyan kínos, nem?
- Csak akkor kínos, ha azt gondolod róla - vélekedett Jisung. - Például egy nem létező pók elől menekülni szerintem sokkal kínosabb.
- Igen? - nézett bele a fiatalabb szemébe Chenle kihívóan. - Akkor mondd el nekem, hogy mit érzel irántam.

Jisung pár pillanatig ledermedve bámult Chenle arcára, ugyanis az ő érzései már egy ideje parkolópályára voltak kényszerítve pontosan amiatt, amit a fiú mondott. Ha barátok szeretnek egymásba, az szinte soha nem egyszerre történik, és ez rájuk kettejükre is vitathatatlanul igaz volt, most azonban, hogy vallani kellett volna, Jisung egyetlen értelmes szót sem tudott kinyögni. Ehelyett az a gondolata támadt, hogy másra is tudná használni a száját, ami legalább annyira informatív lenne ebben a helyzetben, mint a beszéd, és amint végre elszánta magát a cselekvésre, Chenle meglepetten ugyan, de rögtön visszacsókolt.
- Csaltál - suttogta a bizonytalan kezdés után. - Nem is mondtad el...
- De a tudtodra adtam - vágott a szavába Jisung, és újból megcsókolta őt. Chenle ajkai vonzották magukhoz, mint virág a méhet, és miután elsőre megízlelte őket, azonnal többet akart, ami szerencsére fordítva is így volt. Chenle Jisung hajába túrva viszonozta a csókot, igyekezve a legjobbját nyújtani, amit a másik elképesztően édesnek talált, és már csak akkor húzódott el tőle, amikor az idősebb gyengéden eltolta az arcát magától.
- Akkor is csaltál - jelentette ki dacosan, aminek az értékét némileg csorbította a boldog mosolya. - Mi lett volna, ha nem csókolok vissza?
- Nem adtál rá okot, hogy ezt feltételezzem - mondta szintén mosolyogva Jisung, és a szemét behunyva elhelyezkedett Chenle oldalán az alváshoz. - Megegyezhetünk abban, hogy mostantól járunk?
- Meg - nyugodott meg Chenle is, és Jisung karját a derekára húzva tette a maga számára is kényelmessé az ágyat. - Most már alhatunk.
- Hacsak nem találsz ezúttal egy igazi pókot - motyogta félálomban Jisung, Chenle azonban nem tervezett más nyolclábúak után kutatni. Már elérte, amit akart.