XOXO (Kisses and Hugs)

Részeg csókok - MarkHyuck (NCT)

Mark Lee a legjobbb barátom. Még gyerekek voltunk, amikor megismertük egymást, és egymás mellett nőttünk fel azokká a felnőttekké, akik most vagyunk. Persze mindkettőnkben ott van a gyerek még, és teljesen soha nem is fog eltűnni, de külsőre... külsőre Mark iszonyúan helyes lett. Szégyellem, hogy ezt érzem vele kapcsolatban, hogy olyanokat képzelek el, amiket nem kéne, de napról napra egyre jobban vonzódom hozzá, és szenvedek, hogy nem érhetek úgy hozzá, ahogy szeretnék. Ő az a barátom, akibe szerelmes is vagyok, és senki mással nem tudnám elképzelni az életem, de nem merem elmondani neki. Nem merek kezdeményezni, mert gyáva vagyok és féltem a barátságunkat. A barátja akarok maradni, ugyanakkor naponta vagy százszor meg akarom csókolni őt, és ez folyton csak stresszel. Nem tudom mit csináljak. Minden bajomat Markkal beszélem meg, de ezt nem tudom elmondani neki...

Egyik nap este volt egy kisebb buli a dormban. Nem volt semmi különleges alkalom, amit ünnepeltünk volna, csak szólt a zene, volt pia és jól éreztük magunkat, illetve ez rám nem volt feltétlenül igaz, mert a szokásos esti fejfájásom ma sem maradt ki. Hamarabb elköszöntem így a többiektől, hogy aludni menjek, mert az az egyetlen, ami ilyenkor segít nekem, és éppen merültem volna el teljesen önsajnálatban, amikor valaki belépett az ajtón.
- Haechan...
- Mark? - a barátom nem mondott többet, csak becsukta az ajtót és odajött az ágyamhoz, majd leült mellém. - Miért nem vagy a többiekkel? - kérdeztem, ő azonban nem szólalt meg újra, csak közelebb hajolt hozzám, egyre közelebb és közelebb, ahol már éreztem rajta az alkohol szagát, azonban nem löktem őt el magamtól. Hagytam neki, hogy megcsókoljon sőt, nem csak hogy hagytam, hanem viszonoztam is, nem törődve semmivel. A hajába vezettem az ujjaim, ő pedig óvatosan hátradöntött engem az ágyamon, ennél tovább azonban nem ment. Csak csókolt, hol a számat, hol a nyakamat, én pedig próbáltam minél csendesebben élvezni, hogy végre megtörténik mindaz, amire olyan régóta vágytam. Persze tudtam, hogy főleg az alkohol teszi ezt Markkal, de nem érdekelt. Ezt az egy estét már igazán megérdemeltem.

Mark ajkai puhák voltak és édesek. Édesebbek, mint amilyennek képzeltem őket, és ahogy összekapcsolódtak az enyémekkel, engem is megrészegített a vágy, és a soju okozta mámor. Minden végtagommal belekapaszkodtam álmaim fiújába, magamhoz láncoltam őt, hogy megtarthassam magamnak egész éjszakára, ő pedig az oldalára fordult velem, és lassan az arcomra simítva szakadt el a számtól. A szokásosnál jobban csillogtak a szemei, olyanok voltak szinte, mintha csillagok lennének itt bent a sötét szobában, nekem pedig nem is kellene más, csak ez a két gyönyörű csillag. Illetve még e csillagok büszke tulajdonosa.
- Haechan... - Mark úgy nézett rám, mintha még nem látott volna nálam lenyűgözőbbet soha. Úgy cirógatta az arcom, mintha én lennék a legértékesebb kincse, nekem pedig erre könnyek gyűltek a szemembe, mert remélni se mertem, hogy egyszer majd így fog nézni rám. Ő, aki annyira... szeretem. Annyira szeretem őt...

- Mark... - az elhaló hangomra Mark nem is figyelt igazán. Ő csak újra megcsókolt, újra és újra megcsókolt engem, hogy egészen beleszédüljek az érzésbe, amit egyedül az ő csókja válthatott ki belőlem, mindegy hogy épp lassú volt, vagy határozott, gyengéd, vagy mély, én egyszerűen imádtam. Imádtam az este összes csókját, az összes ölelést, az összes cirógatást, és boldogan merültem álomba Mark karjaiban a fejfájásomat rég magam mögött hagyva, de... a reggelnek el kellett jönnie. Markkal és a takaróval összegabalyodva ért a reggel, ahogy a szerelmem édesen aludt mellettem, én pedig zakatoló szívvel próbáltam kitalálni, hogy mit kezdjek a kialakult helyzettel. Legszívesebben elfutottam volna, olyan messzire, amennyire csak lehetséges, de be voltam szorulva Mark karjai közé, így semmit sem tehettem. El akartam futni a fiú elől, aki tuti soha nem csókolna meg újra, ugyanakkor nem akartam elhúzódni tőle, nem akartam, hogy elvegye a hátamról a karját, hogy valaha is elengedjen... Vele akartam maradni. De nem bírtam vele maradni.

Hangtalanul sírva fejtettem le magamról a ragaszkodó kezeit semmi konkrét tervvel a fejemben. Az egyedüli gondolatom úgy szólt, hogy Mark nem szeret engem, és ez elég erős volt ahhoz, hogy kitöröljön minden mást maga mellől. Azt is kisebb fáziskéséssel vettem csak észre, hogy nem sírok már valami halkan, és Mark felült mellém, hogy megvigasztaljon. Vagyis felébresztettem.
- Haechan... - ölelt gyengéden magához. - Sajnálom a tegnapot, jó? Nem akartam rád mászni úgy, hogy te nem akartad. Bocsáss meg kérlek. - Nem tudtam felelni neki. Nem tudtam elmondani, hogy pont az ellenkezőjét gondolom, mint amit gondol, hogy gondolok. Ahhoz túlságosan zokogtam, mostmár a megkönnyebbüléstől is, mert Mark az előbb mondta ki, hogy meg akart csókolni engem tegnap. És ha tegnap akart, akkor valószínűleg ma is akar. - Haechan... kérlek felejtsd el azokat a csókokat - sóhajtott szégyenkezve Mark. - Felejtsd el őket...
- Nem tudom - vágtam a szavába, és felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. - Nem tudom elfelejteni őket, Mark. Minden egyes csók, amit adtál nekem, örökké ott lesz az emlékezetemben, mert... - itt elakadtam a beszédben, és hogy a gondolataimhoz mérten fejezhessem ki magam, nemes egyszerűséggel megcsókoltam Markot, aki eddig tőle nem tapasztalt szenvedéllyel viszonozta a tettem. Átkaroltam a nyakát, ő pedig az ölébe húzott, így magasabb lettem nála, de ez egyikünket sem érdekelte különösebben. Vagyis... jó, bevallom elég jó érzés volt, hogy ő nézett fel rám. Tegnap ez fordítva volt. Bár ha választanom kellene a kettő között... akkor mindegy lenne, amíg vele vagyok.