XOXO (Kisses and Hugs)

Sweet Obsession (part 1) - NoMin (NCT)

Na Jaemin rajongó volt. Ncitizen, hogy pontosak legyünk, a rajongása pedig egyetlen emberben csúcsosodott ki, aki nem volt más, mint Lee Jeno. Ő volt a legszexibb, a legaranyosabb és a legmosolygósabb srác, akit Jaemin valaha látott, és szinte már megszállottan gyűjtötte róla a különböző képeket és fotókat, hogy kirakja őket a szobája falára. Így ha körbefordult, mindenhonnan Jeno félhold alakú szemei néztek vissza rá, és valahányszor aludni tért, halkan jó éjszakát kívánt neki is, mintha ott lenne vele. Átlagos, kicsit már kattant fanboy, igaz? Nem! Jaemin egyvalamiben drasztikusan eltért a többiektől, mégpedig hogy neki Jeno nem csak a rajongásának célpontja volt, hanem a csapattársa és a legjobb barátja is egyben. Ettől pedig rögtön sokkal furább lett az egész szituáció.

Jeno persze hamar hozzászokott. Nem is volt más választása, ha Nana barátja akart maradni, sőt annyira kedvelte őt, hogy hajlandó volt eltekinteni az összes furcsaságától. Jaemin egyébként azt mondta neki, és mindenki másnak is, aki tudott a képekről, hogy azért fotózza mindig Jenot, mert ő a legfotogénebb egyén a barátai közül. Ez ugyan nem magyarázta azt, hogy miért tette ki őket a falra, hogy miért Jeno volt az összes lehetséges háttérképe, és hogy miért aludt egy „I ❤️ Jeno" feliratú pólóban, de azt már betudták a fiú extrán extra, koffeinnel felturbózott személyiségének.

Jaemin szinte teljesen külön kezelte a rajongását és a barátságát Jenovel. Nem akarta őt soha kényelmetlen helyzetbe hozni, ezért csakis egyedül álmodozott kettejükről mint szerelmesekről, egyébként pedig úgy viselkedett a közelében, mint egy nagyon jó barát. Jeno nem véletlenül fogadta a bizalmába őt, mivel Nanában olyan barátra lelt, akiben feltétel nélkül megbízhatott, és aki mindig igyekezett megérteni őt, még akkor is, amikor Jeno is alig értette magát. Tudta, hogy neki bármit elmondhat, és ezért is mert bemenni hozzá aznap este a szobájába, hogy megpróbálja levenni magáról a titok súlyát, ami a szívét nyomta már hetek óta.

- Nana...
- Egy perc, még ezt a meccset be kell fejeznünk - pillantott felé a fiú gyorsan. A számítógépe előtt ült fejhallgatóval a fején és pár másik taggal játszott együtt, így Jeno türelmesen letelepedett az ágyára és körbenézett a falra kirakott képeken. Mindről a saját mosolygós arca nézett vissza rá, némelyik azonban közös fotó volt Nanával, így őt is láthatta maga mellett, amitől egy kicsit már jobb kedvre derült. A szomorúságának oka a fájó szíve volt egyébként, ami egyre csak azt követelte tőle, hogy valljon szerelmet a legjobb barátjának, ez azonban sokkal bonyolultabb helyzet volt, mint amilyennek tűnhetett elsőre.

- Itt vagyok. Mi a baj? - ült le Jaemin szorosan Jeno mellé, majd miután a fiú nem válaszolt neki, szorosan magához ölelte őt. - Jeno-yah...
- Nana-ah - bújt hozzá elveszetten a barátja. Jaemin édes illata mindig megnyugtatta őt, és ez most sem volt másképp. Legszívesebben örökké így maradt volna, Nanát ölelve, néha pedig gyengéden szájon csókolva... Ezt azonban nem tehette meg a legjobb barátjával. A fiú egy darabig még nem szólt hozzá, hagyta maguk között a jóleső csöndet kibontakozni, Jeno azonban elsősorban nem ezért jött, így végül megpróbálta valahogy felvázolni a helyzetét.

- Nana... megint ez a póló van rajtad - rajzolta körbe a mutatóujjával a piros szívet a fiú mellkasán.
- Igen... Zavar? Mert akkor leveszem - húzódott volna el, Jeno azonban megállította.
- Nem, nem kell. Nem zavar, csak... igaz, ami rá van írva? - kérdezte félénken. Jaeminnél semmi sem volt egyértelmű, még egy ennyire direkt felirat sem lehetett az.
- Hogy szeretlek? - kérdezte nyugodtan. - Persze, hogy szeretlek. Te vagy a legjobb barátom.
- Nem... nem úgy értettem - motyogta Jeno Nana pólójába, így alig lehetett hallani a szavait. Nem akarta ráerőltetni magát a fiúra, de... annyi reményt adtak neki a cselekedetei! Még nem állt készen elengedni a gondolatot, hogy ők ketten esetleg lehetnének többek barátoknál, és biztos volt benne, hogy már csak egy kanyart kell bevennie a Jaemin szívéhez vezető úton, hogy célba érjen. Csak azt nem tudta, hogyan tegye ezt meg.

Jaemin az előbb hallottakon gondolkodott, miközben Jeno lassú lélegzetvételeit hallgatta. Majdnem biztos volt benne, hogy a fiú szavai azokra az érzéseire utaltak, amilyeneket titokban ő is táplált iránta, de nem tudta, hogyan fogadja mindezt. Ha Jeno is szereti őt, az mindent megváltoztat. Ezzel vége lesz az éjszakába nyúló álmodozásoknak, az elképzelt varázslatos randiknak és a csak gondolatban létező művészi fotóknak, amiket Jaemin a szabadidejében komponált meg tökéletesre. Az igaz, hogy Jeno az ő szemében a valóságban is tökéletes volt, de a kapcsolatuk nem feltétlenül lenne az, főleg hogy ő maga ilyen... Nana. Jeno egyelőre lehet, hogy vak a legtöbb nem kívánatos tulajdonságára, de később valamikor tuti elege lesz majd belőlük, és ezért szakítani fog vele. Jaemin pedig nagyon nem akart szakítani.

- Melyik a kedvenc képed? - kérdezte Jeno a barátjától, ahogy újból felnézett a falra.
- Talán az ott - mutatott az egyikre Jaemin, amit teljes egészében Jeno mosolygós arca foglalt el. - De mindet imádom, amin rajta vagy.
- Nekem azok tetszenek a legjobban, amiken te is rajta vagy - jelentette ki a fiú, Nana pedig belepirult a kedves szavaiba. - Több közös képet kéne csinálnunk.
- Igen. Már ki is találtam, hogy mik kerülnek majd a lyukakba. - A szoba falait szabályos négyzetrácsban borították be a fotók, helyenként azonban még hiányos volt a gyűjtemény. - Oda egy piknikezős fotó kell. El akarok menni veled egyszer - lelkesült fel egészen Jaemin. - Ott pedig egy kávés kép lesz. Ott egy szünetben készült fotó a következő videóklipünk forgatásáról, aztán itt meg... itt...
- Itt mi lesz? - mutatott az ágy melletti falra Jeno kíváncsian, ahogy elhúzódott kicsit Jaemintől.
- Semmi. Nem érdekes, úgyis csak a fejemben létezhet - suttogta szégyenkezve a fiú, Jeno azonban nem hagyta annyiban.
- Mondd el! Tudni szeretném.
- Nem akarom...
- De én meg igen! - kapaszkodott bele Jeno Nana pólójába, aki végül alig hallhatóan kimondta, hogy mi van az elképzelt képen.
- Azon... meg-megcsókolsz...
- Valahogy így? - hajolt a fiú ajkaira Jeno hezitálás nélkül, mire Jaemin úgy meglepődött, hogy még levegőt venni is elfelejtett.

Jeno csókja puha volt, de ugyanakkor határozott is, amitől Jaemin úgy érezte, hogy a másik már pontosan tudja, mit akar tenni vele, mikor, hol, és hogyan. Ez őt egyszerre ejtette szerelmes zavarba, és ijesztette meg, mivel annyira váratlanul érte ez az egész, és végül anélkül húzódott el a fiútól, hogy egyáltalán visszacsókolt volna.

- E-ezt ne csináld - suttogta szaporán kapkodva a levegőt.
- Miért? Miért ne tehetném meg, amikor én is akarom? - hajolt oda hozzá Jeno újra, de Jaemin erősen eltolta magától az arcát.
- Mert mi nem lehetünk együtt. Nem is szerethettelek volna már eddig sem - fordult el zaklatottan.
- Téged meg mióta érdekel, hogy mit gondolnak rólad mások? - nézett rá komolyan Jeno. - Azt a Nanát, akit szeretek, nem lehet szabályok közé szorítani.
- De nem szeretsz - mantrázta magának továbbra is Jaemin, hagyva a másik szavait leperegni magáról. Nem hihette el, hogy mindez igaz.
- Hadd tudjam már jobban, hogy kit szeretek és kit nem! - ragadta meg az egyik kezét a fiú. - Ne nézz hülyének, kérlek. Miért nem akarod?
- Mert el fogsz hagyni! - nézett vissza rá könnyes szemmel Nana. - El fogsz hagyni, amint rájössz, hogy nem illek hozzád. Te nálam sokkal jobbat érdemelsz, Jeno - sírta el magát, de még most sem engedte, hogy a barátja átölelje őt. - Valaki olyat, aki nem ilyen... bolond, mint én...

- De hát én így szeretlek, Nana! Pont azért, mert ilyen különleges vagy. És nem kell nekem senki más... - Jeno végre valahára átölelhette Jaemint, aki könnyezve borult a vállára. - Téged akarlak, érted?
- Igen, de ez akkor sem... mi ketten nem... nem lehet...
- De miért nem? - kérdezte most már nyugodtabban Jeno. A fiú közelsége meglágyította a szívét, és még ha akart volna se lett volna képes kiabálni vele.
- Mert... mert ez így túl gyors. Te csak az álmaimban léteztél eddig, legalábbis így, hogy szeretsz is. És én soha nem akartam összekeverni az álmot a valósággal - mondta komolyan, a hangszínébe azonban belerondított egy enyhe orrhang a sírástól.
- Ha attól félsz, hogy nem lesz olyan, mint ahogy elképzelted... én bármit megteszek, hogy olyan legyen! - fogadkozott Jeno, Jaemin azonban ismét elhúzódott tőle.
- Most... menj. Késő van már - motyogta a lepedőt bámulva maga előtt.
- Még nem fejeztük be ezt a beszélgetést - állt fel sóhajtva a másik, kifelé menet pedig azon törte a fejét, hogy hogyan mutassa meg Nanának a valós szerelmüket anélkül, hogy fizikailag együtt lennének.