XOXO (Kisses and Hugs)

Beautiful - MarkHyuck (NCT)

- Mark? Mi az, mi baj van? - ült le a fiú mellé Jungwoo.
- Donghyuck van - temette a kezébe az arcát Mark.
- Mit csinált már megint? - karolta át az idősebb a barátját, aki meredten bámult maga elé.
- Konkrétan semmit, csak... ma is olyan gyönyörű...
- Oké, ennyi volt. Most szépen kimész, és megmondod neki, hogy szereted - állt fel Jungwoo magával rántva Markot is.
- De nem! Nem lehet, ő nem szeret - ellenkezett a fiú kétségbeesetten.
- Már hogyne szeretne? Téged mindenki szeret, Mark - veregette meg a vállát a barátja. - Ha meg nem, hát rögtön beléd fog szeretni, amint észreveszi, hogy nézel rá.
- Miért, hogy nézek rá? - kérdezte Mark összezavarodva.
- Kábé mint ahogy én a csokira. Csak még annál is nyálcsorgatósabban - írta le Jungwoo, mire a másik egy pillanatra elfintorodott. - Na mindegy. A lényeg, hogy el kell mondanod neki. Nem akarlak tovább szenvedni látni.
- Jó, de... ismered Donghyuckot. Ha visszautasít, akkor egész további életemben hallgathatom, hogy milyen béna voltam, meg hogy milyen ciki helyzet volt. Nekem persze, mert őt nem érdekelné... Ő a leghülyébb és legidegesítőbb ember, akibe valaha beleszerettem! - adta ki magából a felgyülemlett feszültségét Mark. - Nem tudhatja meg, hogy hogy érzek.

- De ha idegesít, akkor hogy szeretheted? Hogy jön össze ez a kettő? - kérdezte Jungwoo a szoba résnyire nyitott ajtajára sandítva, ami kívül esett Mark látómezején.
- Nem tudom. Tényleg nem tudom. Egyik pillanatban még a hülye legjobb barátom volt, aki minden igyekezetem ellenére csak ráragasztotta azt a rágógumit Doyoung székére, aztán pedig már azon kaptam magam, hogy addig akarom ölelni, amíg megmerevednek a karjaim...
- Ez olyan édes! - Jungwoo egy fanboy arckifejezésével nézett a barátjára, aki mosolyogva sóhajtott egyet. - Muszáj összejönnötök. Olyan boldog lennél!
- Az lennék. Nagyon boldog lennék, ha ő is szeretne - mondta ábrándos hangon Mark. - Donghyuck olyan gyönyörű...
- Az - indult el az ajtó irányába Jungwoo. - Most megyek, el kell intéznem valamit. Te meg szerintem bemehetnél - mondta, de nem Marknak, hanem annak a személynek, aki eddig az ajtó másik oldaláról hallgatta a beszélgetést.

Donghyuck megállt Mark előtt néhány lépéssel. Egyikük sem tudott hirtelen mit mondani, de végül a fiatalabb törte meg a csendet.
- Bocs Mark, én nem akartam hallgatózni, csak meghallottam a nevem, és...
- Mennyit hallottál? - szakította félbe a mondatát a másik.
- Eleget - hajtotta le a fejét Donghyuck, Mark azonban nem tudta, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e. - Tényleg gyönyörűnek tartasz? - kérdezte végül a fiú szemébe nézve, aki megnyugodva lépett közelebb hozzá.
- Hát persze. Mindig az vagy.
- De most nincs is rajtam smink - söpört el egy kósza hajtincset a szeme elől Hyuck, Mark pedig erős késztetést érzett arra, hogy szorosan magához ölelje őt.
- Te smink nélkül is gyönyörű vagy - fonta köré a karjait végül, Donghyuck pedig úgy simult hozzá, akár egy szeretetre vágyó kismacska. Mark hihetetlenül boldog volt abban a pillanatban. Végre megölelte azt a fiút, akihez a szíve húzta, és soha nem tervezte már elengedni őt. Soha.

- Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer viszonozni fogod az érzéseim, Mark - szólalt meg halkan Donghyuck egy kicsivel később.
- T-tessék? Hogy... te is szeretsz? - dadogta Mark meglepetten. - De hát... soha nem láttam rajtad, hogy egy barátnál jobban kedvelnél.
- Mert amikor jól érzem magam és társaságban vagyok, akkor nem látszik rajtam, hogy mi bánt - magyarázta a fiú Mark vállára hajtva a fejét.
- Ez bánt téged? - kérdezte szomorúan az idősebb.
- Csak bántott. Amíg nem tudtam, hogy te is...
- De mióta? Mennyi időt töltöttél nélkülem? - Mark aggodalma megmosolyogtatta Hyuckot, és így hamar folytatta a meséjét.
- Az nem számít. Próbáltam eltemetni magamban ezeket az érzéseket, és csak néha jöttek elő esténként, amikor nagyon vágytam arra, hogy valaki megöleljen.
- Ez velem is így volt - sóhajtott az idősebb a másik hátát simogatva. - De most már itt vagyok.
- Igen. Itt vagy - mormogta Donghyuck Mark felsőjének takarásában. - Tudod, sose mondtam senkinek, de mindig is olyan kapcsolatot akartam, amiben több hallgatás van, mint beszéd. Mármint szerintem ezt nem sokan néznék ki belőlem, de elég romantikus alkat vagyok, és miután a barátaimmal vagyok egész nap, szeretnék egy kicsit egyedül is lenni a szerelmemmel. Ha ez így érthető - nevetett fel röviden.
- Azt hiszem igen - válaszolt Mark, amint sikerült felfognia a másik szavainak értelmét. Hyuck közelsége eléggé lelassította a gondolkodását, mivel minden második mondat a fejében azzal volt kapcsolatos, hogy mennyire szereti őt, amit nem bánt egyébként, mert még senki sem okozott nagyobb boldogságot neki ezelőtt.

- És miért lettem én a nagy ő? - kérdezte ezután Hyucktól mosolyogva.
- Nem tudom. Épp kéznél voltál - felelte a fiú, amire mindketten felröhögtek.
- Ez egy gyönyörű szerelmi vallomás volt - szorongatta meg őt még jobban Mark, Donghyuck pedig nyöszörögve kiszabadította magát, a fiútól azonban nem menekülhetett sokáig. - Megcsókolhatlak? - fogta a két tenyere közé Hyuck arcát az idősebb, és így újra közéjük telepedett az a meghitt légkör, amit az ölelésükkor is éreztek.
- Csak ha előbb én téged - jelentette ki Hyuck közelebb hajolva, Mark pedig örömmel hagyta neki, hogy összeérintse az ajkaikat életükben először, de még közel sem utoljára.