XOXO (Kisses and Hugs)

2020 - YuWin (NCT)

Bundaskenyir remélem tetszik❤️

Amikor az NCT tagjai újra egybegyűltek, hogy felkészüljenek a közös comeback-re, Yuta csak egy személyt akart igazán látni. Winwinnel a kezdetek óta megvolt köztük az a bizonyos szikra, ami azonban sose fejlődhetett ennél tovább, mert mindig közbejött valami, a kötelességük messzire szólította őket egymástól, vagy csak egyszerűen nem voltak biztosak az érzéseikben. Persze olyan idők is voltak, amikre Yuta nagyon szívesen emlékezett vissza, mint az a másfél hét, amikor Winwinnel elválaszthatatlanok voltak, és összebújva aludtak esténként, de ezek sosem tartottak sokáig, és amikor legutóbb elköszöntek egymástól, hogy Winwin Kínában tevékenykedjen tovább a WayV tagjaként, Yuta azt mondta neki, maradjanak csak barátok. Ezt mondta, mert nem akart bizonytalanságban és reménytelen reménykedésben élni, amíg viszont nem látják egymást, hiába váltottak ugyanis rendszeresen üzeneteket, azok nem adhatták át pontosan, hogy mit éreznek egymás iránt főleg, hogy ők maguk sem tudták ezt igazából. Yuta tudta, hogy tetszik neki Winwin, és ha lenne lehetőségük több időt tölteni együtt, talán ismét fülig beleszeretne a kínai fiúba, az ő érzései azonban rejtve maradtak előtte. Ezért várta annyira a nagy találkozást. Ha végre személyesen beszélhetne Winwinnel, akár újra egy pár lehetnének! Akár újra megcsókolhatná őt...

A nagy nap lassan ugyan, de eljött, Yuta pedig szembetalálta magát Winwinnel, és persze a többi rég nem látott csapattársával is. Először azonban még annyi hang sem jött ki a torkán, hogy köszönjön, mert Sicheng egyszerűen túl gyönyörű volt. Persze látott róla mostani képeket, de az nem volt ugyanaz. Winwin most nem akart jól kinézni, nem sminkelték ki és a saját ruháiban volt, mint egy átlagos ember, ugyanakkor nem is állhatott volna messzebb egy átlagos embertől. Yuta nem tudott nála szebb és vonzóbb teremtményt elképzelni, és szinte félt közelebb lépni hozzá, nehogy kiderüljön, csak álmodja a vele való találkozást. Winwinnek kellett lépnie tehát, ő ment oda Yutához, és ő köszönt neki először, azonban a többiek egy pillanatnál sem hagyták őket tovább kettesben. Most, hogy végre mind együtt voltak, jól ki akarták ezt használni, és ebbe nem szólhatott bele még a YuWin pár elintézetlen ügye sem. Yuta azt is csak fél óra cserélgetés után érhette el, hogy Winwinnel egy szobába kerüljön, de megérte neki, mert így végre beszélhetett vele. Vagyis csak akkor, ha túl tud lépni azon a tényen, hogy a fiú mennyivel helyesebb, mint korábban volt.

- Winwin... beszélhetünk? - kérdezte óvatosan amikor már mindketten a lefekvéshez készülődtek. Az egyetlen fényforrást az ablakhoz közeli utcalámpák jelentették, így Yuta nem láthatta egészen Winwin arcát, és az arra kiülő érzelmeket sem.
- Nem lehetne ezt inkább holnap? Nagyon lefárasztott az utazás - a fiú hangja valóban kicsit erőtlenül csengett, így Yuta nem erőltette tovább a dolgot. Mármint a beszélgetést, a másik tervéről nem mondott le ilyen könnyen.
- Alszol velem? Úgy, mint régen - kérte tőle vágyakozva, mire Winwin habozott egy pillanatig, utána viszont szó nélkül átmászott Yuta ágyába, és bebújt a takaró alá. Ösztönösen közel húzódtak egymáshoz, Yuta szíve pedig egyre gyorsabban kezdett dobogni, ahogy Winwin a mellkasára hajtotta a fejét, és újra a hatalmába kerítette őt a régről ismert varázslatos érzés.
- Még mindig ugyanazt a kölnit használod - a kínai fiú mondata nem kérdés volt, de Yuta így is válaszolt rá.
- Igen. Szereted?
- Szeretlek... vagyis szeretem - javította ki a nyelvbotlását, bár a másik javítatlanul is elfogadta volna, amit mondott. Mert lehet, hogy sokáig voltak egymástól távol, lehet, hogy alig volt idejük beszélgetni, de van ami sosem változik. Még mindig imádott Winwin békés szuszogására elaludni.