XOXO (Kisses and Hugs)

I hate you, I love you - MarkHyuck (NCT)

Mark fáradtan huppant le nap végén az ágyára. Eléggé kikészítették őt a próbák, valamint a folyton rajta lógó Haechan is, így mást sem kívánt magának, mint egy kiadós alvást tetőtől talpig betakarva, a szobatársa azonban ismét keresztbetett a terveinek, és kérdés nélkül leült mellé.
- Rosszul érzed magad, Markie? - ölelte át Donghyuck a barátját, aki erre csak sóhajtott egyet.
- Elég szar napom volt, szóval...
- Ne aggódj, holnap biztos jobb lesz - bújt hozzá még jobban, Marknak azonban kezdett teljesen elege lenni belőle.
- Haechan, aludnék - fejtette le magáról a fiú karjait. - Ma már eleget terrorizáltál, hagyj békén légyszíves.
- Mi az, hogy terrorizáltalak? - kérdezte a fiatalabb felháborodva. - Én csak ölelgetlek, hogy érezd kicsit jobban magad!
- Hát pont az ellenkezőjét éred el vele! - pattant fel az ágyról Mark. - Az agyamra mész, Haechan, ne idegesíts még tovább!
- Rendben - állt fel ő is elszántan. - Mostantól nem szólok hozzád - jelentette ki, és a saját ágyához lépett.
- Végre - vette le a pólóját az idősebb, hogy alhasson végre, a szobatársa pedig ígéretéhez hűen csendbe burkolózva tette a saját dolgát, éppcsak annyi zajt csapva, amennyi szükséges volt.

Haechan másnap nem köszöntötte jó reggelttel Markot, aki ekkor fogta fel, hogy a fiú teljesen komolyan gondolta ezt a hallgatás dolgot. Egész nap nem váltottak egy szót sem, Donghyuck kifejezetten kerülte a barátját, akinek viszont hamar hiányozni kezdett a minden lében kanál fiú, és emiatt nem is érezte jobban magát, mint tegnap. Este a szobájukban bocsánatot kért tőle, de Haechan mintha meg sem hallotta volna, ugyanúgy hallgatott tovább. Ez a következő napra sem változott, és az azután következőre sem, Mark pedig kezdett igazán aggódni, hogy ez a kis veszekedés jelentette a barátságuk végét. Nem tudta, mit tehetne még a bocsánatkérésen kívül, így csak várt, hátha a fiú mérge egyszercsak elszáll, ez azonban nagyon nem akart bekövetkezni.

Újabb konfliktus akkor alakult ki köztük, amikor egy fotózáson kellett résztvenniük, közösen.
- Nem. Nem csinálok közös képet vele, az ki van zárva - ellenkezett Donghyuck.
- De a MarkHyuck fanoknak kellenek a közös képeitek - magyarázta a manager, és Taeyong szigorú tekintete sem tűrt ellenvetést.
- Hyuck, ez csak pár kép. Nem tudom, min vesztetek össze, de nem teheted, hogy nem csinálod meg, ezt te is tudod.
- Igen, de... nem csinálhatnék képet valaki mással? - próbálkozott tovább a fiú.
- Haechan... - Donghyuck tüntetően nem nézett Markra, aki ennek ellenére folytatta a mondatot. - Már bocsánatot kértem, mi kell még? Mi mást tehetnék még?
- Mondjátok meg neki, hogy ne próbálkozzon. Idegesít - morogta a fiú.
- Oké, figyeljetek ide mindketten. Ez most egy munka helyzet, kibírjátok azt a kis időt, ami ezzel jár, és utána megbeszélitek, ami köztetek van - mondta Taeyong, és a kamera elé terelte a két problémás csapattársát. - Csináljátok, amit mondanak.

Markról és Haechanról több ezer kép készült, legalábbis ők így érezték a folyamat hosszúsága alapján. A szokásos helyzet megfordult, most az idősebb simult bele jobban az ölelésekbe, ő ért hozzá szívesebben a társához, aki viszont csak rávette magát, hogy legjobb tudása szerint színészkedjen. Érdekes képek lettek, még a lencsén keresztül is érződött belőlük az a passzív agresszió, amivel egymásra néztek, de a fotós pont ezért volt annyira elégedett velük, mert állítása szerint ez sokkal izgalmasabb, mint a cukiskodás. Donghyuck a munka végeztével azonnal ellépett Marktól és szó nélkül kiment a teremből, a barátja pedig a többi tag kíváncsi tekintetével kísérve utána eredt, majd meg is találta őt egy félreeső kis szobában, ahogy ott állt karbatett kézzel, összehúzott szemöldökkel, egyedül rá várva.
- Sajnálom Haechan! Nem gondoltam komolyan, amiket mondtam - kezdte Mark már vagy a huszadik bocsánatkérését, a másik azonban nem volt hajlandó ezt végighallgatni.
- Ne hazudj. Mark tudom, hogy komolyan gondoltad - lépett hátra a vesztesek nyugalmával Donghyuck. - És ezer bocsánatkérés sem törli el, hogy utálsz.
- De hát nem utállak! Csak rossz napom volt, és túl sok kezdtél lenni, ezért mondtam, hogy idegesítesz - magyarázta Mark elkeseredetten.
- Aha. Tudod mit? - jött közelebb fenyegetően Haechan. - Vedd tudomásul, hogy te is rohadtul idegesítesz - bökte meg az idősebb mellkasát beszéd közben. - Utállak. Téged. Mark. Lee.

Minden szóval egyre közelebb és közelebb ért hozzá, majd dühösen a fiú szemébe nézett, aki megbabonázva állt ott, mint egy cövek, és hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy megcsókolja Haechant, akinek az arca alig pár centire volt az övétől. Ezzel együtt pedig arra is rájött, hogy miért hiányzott neki annyira a barátja, mégha időnként túl soknak is találta a harsány személyiségét, a folytonos ölelési mániájával együtt. Az ő közelsége mást váltott ki Markból, mint a többieké, nagyon mást, csak ő eddig túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy ezt észrevegye. Pedig ha észrevette volna...
- Mi nem járunk - húzódott el hirtelen Donghyucktól az idősebb, amikor egy pillanatra véletlenül összeértek az ajkaik.
- Nem - sóhajtott Haechan is, gyorsan összeszedve a gondolatait az előbb történtek után. - De járhatnánk.
- Mi?
- Semmi, csak... tudod, én féltékeny voltam. Féltékeny voltam és vagyok azokra, akikkel több időt töltesz, mint velem, és akiket jobban szeretsz, mint engem, mert... tudod mit? Inkább felejtsd el - indult volna el kifelé, Mark azonban megállította őt.
- Várj! Fejezd be. Fejezd be, amit elkezdtél mondani - kérte, a benne kavargó érzelmek hatására kétségbeesetten szorítva Haechan kezét.
- Minek? Úgysincs semmi értelme, ha te nem...
- És ha én igen? - vágott a szavába Mark, és minimálisra csökkentette a köztük lévő távolságot. - Akkor mi lesz? - simított Donghyuck arcára, aki erre lassan behunyta a szemét.
- Ez - suttogta, majd óvatosan megcsókolta a barátját, aki nem csak a barátja volt, hanem egyben a szerelme is. Mark elég lassan kapcsolt, alig hitte el, hogy mindez most megtörténik, amikor pár perccel korábban Haechan még csak a közelében sem akart lenni, de amint magához tért a helyzet okozta sokkból, mohón csókolta vissza a fiút, akit annyira maga mellett akart tudni. Hamarosan egymás köré fonódtak a karjaik is, odaláncolva ezzel magukat a másikhoz, hogy semmi se ékelődhessen közéjük, és annyira élvezték ezt a helyzetet mindketten, hogy csak akkor rebbentek szét, amikor meghallották Taeyong hangját.
- Látom, már nem utáljátok egymást - állt meg mosolyogva az ajtóban. - Most viszont gyertek. Táncpróbánk lesz.
- Megyünk - válaszolt Haechan helyett is Mark, majd a párja felé fordult. - Ezt később folytatjuk, ugye?
- Persze - mosolyodott el a fiú, és egy utolsó puszit adott az idősebb szájára. - Mindenképp.