XOXO (Kisses and Hugs)

Ments meg - YuWoo (NCT)

Tizenhat évvel korábban

- Yuta! Yuta ments meg a gonosz sárkánytól! - kiabált le Jungwoo a mászóka tetejéről japán barátjának, aki egy botkarddal az oldalán igyekezett a vártoronynak kikiáltott építmény oldalán felmászni. - Vigyázz, ott repül a tűzgolyó! Meg itt is egy! Jaj, Yuta ments meg, siess! - kettejük játékában Jungwoo játszotta gyakrabban a bajba jutott királylány szerepét, mert az aranyos személyisége és a magas hangja eleve adott volt hozzá. Yuta pedig szívesen volt herceg, imponált neki az erős, bátor hős szerepe, nameg a herceghez kard is járt, ami kihagyhatatlan volt minden alkalommal. - Yuta! Ott a sárkány! - mutatott Jungwoo félelmet színlelve egy felé szálló pillangóra, mire Yuta odasuhintott a kardjával, megmentve a királylányt a borzalmas szörnyetegtől. - Én hősöm! - zárta a karjaiba Jungwoo Yutát, és egy nyálas puszit nyomott az arcára, mire ő ellökte magától a fiatalabbat.
- Ez undi, Jungwoo ne puszilgass! Legközelebb akkor nem mentelek meg.
- Ne! Akkor nem puszillak meg többet, csak ments meg! Yuta, - bújt hozzá a fiúhoz Jungwoo - ígérd meg, hogy mindig meg fogsz menteni.
- Megígérem - mondta Yuta, bele se gondolva, ez igazából mit jelent. - Megmentelek Jungwoo...

A jelenben

...Yuta! Yuta, ments meg!... Yuta!...segíts! Yuta...

Jungwoo hangja egyre gyakrabban kísértette Yutát álmában. Nem szerette ezeket az álmokat, mert arról szóltak, hogy segíteni akart neki, de nem tudott. Azt sem tudta, hol van Jungwoo. Kisiskolás koruk óta nem is találkoztak. Akkor Yutáék költözése miatt váltak el, és a szüleik nem látták értelmét a kapcsolattartásnak... talán el is felejtette volna Jungwoot, ha nincsenek az álmok. Azóta sokminden történt, Yutának más barátai lettek, a gimnáziumban zenét tanult, majd felnőtt... semmi oka nem lenne rá, hogy megkeresse őt, egy gyerekkori barátját, akinek még a vezetéknevét sem tudja. Mégis... azok az álmok nem lehetnek véletlenek. Valami dolga van neki Jungwooval, és ki is fogja deríteni, hogy mi az. Azonban semmi nyoma nem volt, amin elindulhatott volna. Az anyja nem tudta már Jungwoo anyjának a telefonszámát, a közösségi oldalakon pedig nem bukkant rá, akármilyen sok időt töltött a kereséssel. Nem is tudta, hogy néz ki most Jungwoo, hiszen a gyerek arcára sem emlékezett már pontosan, így nem volt miből következtessen. Reménytelennek tűnt a helyzet, teljesen reménytelennek...

...Yuta! Segíts! Ments meg, Yuta!...Yuta! Yuta...

Néha már nappal is hallani vélte a fiú kétségbeesett hangját, mintha a szél hordozná azt magával. Nem értette hogy lehetséges ez, viszont a folytonos szólongatás azt eredményezte, hogy állandóan Jungwoo járt az eszében. Minden ismerősét megkérdezte, nem ismerik-e őt véletlenül. Az összes közösségi profilján kiírta, hogy keres egy bizonyos Jungwoot, aki neki a gyerekkori barátja volt, hátha így eltalálhat hozzá, de csak sajnálkozó üzeneteket és shippelős kommenteket kapott. Jungwoot mintha a föld nyelte volna el, úgy eltűnt Yuta elől, aki viszont napról napra egyre hangosabban hallotta a kiáltásait.

...Yuta! Segíts rajtam Yuta! Segíts! Azt ígérted, mindig meg fogsz menteni... Yuta...

- Jungwoo! - ordított ki az éjszakába Yuta, amikor ismét felriadt az álmából. Kezdte teljesen kikészíteni őt ez a jelenség, és fogalma sem volt, hogy tegyen pontot az ügy végére. Hiszen ő kereste Jungwoot! Csak nem találta... nem találja sehol...

...Yuta! Yuta...

Yuta próbált az eddig figyelmen kívül hagyott háttérzaj alapján tájékozódni. Hallott egy dallamos csipogást, ami nagyon ismerős volt neki valahonnan, de nem tudott rájönni, honnan...

...Yuta! Yuta, ments meg... Yuta...

Lift! Ugyanilyen hangja volt a liftnek abban a toronyházban, amelyikben Yuta lakott. De több ezer ugyanilyen ház van még, és egyáltalán hova menne Jungwoo lifttel, ahol segítség kell neki...?

...Yuta... kérlek...

Yuta kiugrott az ágyból, és úgy ahogy volt, mezítláb kirohant a lakása ajtaján, a tenyerével a lehető leghamarabb a lift hívógombjára csapva. Felfelé vitt az útja, fel egészen a legfelső emeletig, onnan pedig a kicsi és koszos lépcsőn át fel a tetőre nyíló ajtóig. Egy pillanatig átkozta magát, amiért elfelejtett kulcsot hozni, az ajtó azonban szerencsére nyitva volt, azaz nem is olyan szerencsére, mert ez beigazolta Yuta feltevését, miszerint már volt ott fent valaki. Ahogy kilépett a ház lapostetejére, azonnal meglátott egy alakot tőle jobbra egészen a tető szélen, így egy másodpercet sem tétovázott tovább, és szorosan megragadta az illető karját.
- Ne tedd ezt! - kiáltotta neki kétségbeesetten. - Biztosan van más megoldás.
- Nincs. Nekem nincs más megoldás - suttogta könnyek között a Yutához hasonló korú fiú. - Engedj el. Azt se tudom, ki vagy.
- Nakamoto Yuta - nézett a fiú szemébe az egykori játszótéri herceg.
- Yuta... ismertem egy Yutát valamikor - sütötte le a szemeit az idegen fiú. - Ő azt mondta, mindig meg fog menteni engem.
- Hát most eljöttem. Ne tudd meg, mennyit kerestelek, Jungwoo - lépett hozzá közelebb Yuta, a fiatalabb arca pedig egyszerre felderült, ahogy végre felismerte őt.
- Yuta! - borult a nyakába, a japán fiú karjai között pedig újra kitört belőle a sírás. - Yuta...
- Hogy kerülsz ide, Jungwoo? És miért...?
- Itt lakom - szipogta a fiú. - Vagyis nem itt a tetőn, hanem a házban, de...
- Én is! Hogyhogy nem találkoztunk eddig? - tolta el magától Jungwoot Yuta, hogy a szemébe nézhessen, a fiatalabb azonban még mindig sírt. - Gyere be hozzám, jó? Főzök neked teát. Vagy kakaót.
- Nem, Yuta... nekem innen csak lefelé van tovább - húzódott el egykori barátjától Jungwoo, Yuta azonban ekkor szorosan magához ölelte őt, hogy szinte mozogni se tudjon.
- Ne! Nem teheted, Jungwoo! Nem engedem, hogy megtedd - érezte, ahogy az ő könnyei is elerednek, hamarosan pedig már együtt zokogott a két fiú, egymásba kapaszkodva, nehogy megint elveszítsék egymást, mint akkor régen.
- Yuta...
- Jungwoo...
- Yu-ta...
- Menjünk be - fogta meg Jungwoo kezét Yuta, ahogy elhúzódott az ölelésből. - Gyere velem.
- Hova máshova mehetnék? - mosolygott rá a könnyein keresztül a rég elveszett fiú, többé pedig soha nem nézett le a tetőről.