XOXO (Kisses and Hugs)

Sticker - YuWin (NCT)

- Winwin!
- Neked is jó reggelt, Yuta... - Yuta egy szoros öleléssel köszöntötte a kedvenc évfolyamtársát, mint minden reggel, Winwinnek mégis meglódult a szíve, amint megérezte a fiú illatát, és a barna kabátba bújtatott karjait maga körül.
- Hogy tartod magad a tegnapi buli után?
- Én hamar hazamentem - emlékeztette a barátját Winwin.
- Ja, igen. Jövőre neked is jelentkezned kéne a kollégiumba - mondta Yuta, miután elengedte őt. - Úgy addig maradhatnál, ameddig csak akarsz, és még egy szobában is lakhatnál velem.
- Igazából... nem annyira szeretek bulikba járni - vallotta be Winwin, Yuta azonban csak mosolyogva belékarolt, ahogy tovább indultak az egyetem épületei felé.
- Majd megszeretsz. Ha meg nagyon nem a te világod, akkor is szívesen laknék veled. A mostani szobatársam nem igazán rajong értem.
- Nem tudom... jó nekem egyelőre a szüleimnél. Úgyis csak fél óra innen - sóhajtott Winwin. Tetszett neki Yuta ajánlata, hogyne tetszett volna, de nem volt elég bátorsága belevágni. Járt már a fiú kollégiumi szobájában, és nem is volt olyan borzalmas a hely, mint számított rá, viszont Yuta ágya környékén mindennek Yuta illata volt, és ő akkor jött rá, hogy valószínűleg egy napot se bírna ki ott szerelmi vallomás nélkül.

Ahogy beléptek a főépület aulájába, rögtön belebotlottak egy főleg felsőbbévesekből álló társaságba, akiket Yuta kvázi régi ismerősökként üdvözölt. Winwinnek nem nagyon voltak még más barátai Yután kívül az egyetemen, és vele is azért került közelebbi kapcsolatba, mert a gimnáziumot is együtt végezték. Akkor még nem sokat foglalkoztak egymással, Yuta a menő srácok közé tartozott, Winwin pedig a csendes, jótanuló típus volt mindig is, így csak az egyetem első hetében ismerkedtek meg igazán, amikor végigbeszélgették egy elmaradt előadás idejét a park egyik padján ülve. Kiderült, hogy egészen sok közös van bennük, többek között mindketten ugyanazokat az animéket szeretik, ezen felbuzdulva pedig Yuta azóta is Winwinre tapadt, bárhová is mentek az egyetemen belül.

Ahogy a felsőbbévesekkel beszélgetett, Yuta szokásához híven Winwin derekán nyugtatta a kezét, amivel szavak nélkül is jelezte, hogy a fiú egyedül hozzá tartozik. Ennek ellenére Winwin továbbra is kapott pár vágyakozó tekintetet a körben álló srácok egyikétől, aki egy idő után meg is szólította őt, nem törődve a fő témával.
- Neked még nem tudom a neved, szépfiú. Eljönnél velünk iszogatni ma este?
- Sajnos nem ér rá - válaszolt Winwin helyett Yuta, ahogy a fiú vállaira csúsztatta a karját. - Órák után velem van találkozója.
- Őt kérdeztem, nem téged, Yuta - jelentette ki a srác, amivel a barátai figyelmét is felhívta magára. - El tudja dönteni, hogy kivel találkozik szívesebben, nem igaz?
- Köszi, de talán majd máskor - szólalt meg végre Winwin, hogy elejét vegye a levegőben lógó veszekedésnek. - Mára már megígértem Yutának, hogy vele megyek.
- Ahogy akarod - vont vállat a másik. - Azért majd jelölj be, hogy tudjunk beszélgetni. Moon Taeil vagyok mindenhol.
- Mi meg megyünk, mert a negyediken van óránk - köszönt el a társaságtól Yuta, magával húzva Winwint is, aki pár pillanattal később már az ő oldalán lépcsőzött felfelé.

- Te komolyan találkozni akarsz vele? - szegezte neki a kérdést Yuta, amikor már a negyedik emeleten gyalogoltak.
- Miért ne? Nem lenne rossz, ha rajtad kívül is lennének barátaim...
- Ő nem barátságot akart, Winwin - torpant meg Yuta a folyosó közepén.
- És? Tudtommal nem járok senkivel, akkor miért nem ismerkedhetek azzal, akivel akarok? - kérdezte a fiú ingerülten. - Ők a barátaid, miért féltesz tőlük ennyire?
- Mert alig ismerem őket - lett egyre idegesebb Yuta is. - A koleszban mindenki haver, de ettől még nem adlak csak úgy oda bárkinek, akinek megtetszel. Nem hagyhatom, hogy kihasználjanak!
- Mi az, hogy nem adhatsz oda? Nem vagyok a tiéd! - Winwin még soha nem emelte fel a hangját, Yuta azonban bármit ki tudott hozni belőle.
- A barátom vagy, Winwin...
- Ha azt akarod, hogy ne is nézzek másra, akkor láncolj magadhoz!

Winwin utolsó mondatát hosszabb csönd követte, miközben körülöttük is egyre többen lettek, mivel már csak pár perc maradt hátra az óra kezdetéig.
- Ezt hogy érted? - kérdezte valamivel halkabban Yuta, Winwin azonban már nem akart válaszolni rá.
- Nem érdekes. Menjünk be a terembe, ilyenkor még van hely hátul - indult el, Yuta pedig szótlanul követte őt, amíg le nem ültek két egymás melletti székre, ahogy mindig. Erre az előadásra Yuta csak a barátja miatt járt be, mivel az ismeretségein keresztül már rég megvoltak a szükséges jegyzetei, Winwin azonban szeretett annyi órán ott lenni, amennyit csak kibírt egy nap, így ha Yuta mellette akart maradni, neki is hasonlóan kellett tennie. Az előbbi veszekedés utóhatása mindkettejükön látszódott, ahogy Yuta egyik lehetséges pozíciót sem találta kényelmesnek az alváshoz, Winwin pedig alig tudott odafigyelni a tananyagra, hiába próbált nem arra a fiúra gondolni, akit ő már hónapok óta szeretett. Azt akarta, hogy Yuta szerelmet valljon neki, hogy végre egy pár lehessenek, és ő a hét néhány napján Yuta karjaiban alhasson el, miután addig csókolóznak, hogy az szinte már fáj... Yuta azonban nem kérte meg őt, hogy legyen a párja, néha mégis úgy viselkedett, mintha nyíltan szerelmesek lennének egymásba, ami rendkívül összezavarta Winwint, aki lassan már csak arra vágyott, hogy tisztázzák a viszonyokat egymás között. Akkor is, ha a kimenetel barátság maradna.

- Zavarlak? - hajtotta óvatosan Winwin vállára a fejét Yuta, ezzel kizökkentve őt a gondolatmenetéből.
- Nem - suttogta, amit a másik úgy értelmezett, hogy a derekát is átkarolhatja.
- Sajnálom, ahogy viselkedtem, Winwin - sóhajtott a fiú füle mellett, aki erre jólesően megborzongott. - Nem akarlak leláncolni... csak féltelek, ez minden.
- Nem úgy értettem a leláncolást - magyarázta Winwin zakatoló szívvel.
- Akkor hogy?
- Csukd be a szemed - utasította Yutát a fiú, és maga elé vette a rózsaszín mini jegyzettömbjét. Ő maga nem volt elég bátor, hogy kimondja, de talán ha leírná... akkor végre minden megoldódna.
- Kinyithatod - súgta Winwin, hogy ne zavarja az órát, Yuta pedig kíváncsian olvasta el a kézfejére ragasztott cetli egyetlen szavát.
- „Szeretlek” - motyogta japánul az orra alatt, Winwin pedig legszívesebben elbújt volna a föld alá is, hogy ne kelljen tovább várnia a válaszra.

- Nézz rám, Winwin - emelte fel a fiú állát Yuta, hogy egy gyengéd puszit nyomhasson az ajkaira. - Én is szeretlek téged.
- És... leszel a barátom? A párom? A szerelmem? - kérdezte Winwin növekvő izgatottsággal, amire Yutától egy boldog mosolyt kapott válaszul.
- Igen - foglalta el ismét a jogos helyét a fiú vállán. - Ezt meg soha nem fogom levenni - emelte fel az asztalról a vallomással díszített kezét.
- Le fog ázni, ha zuhanyzol.
- Akkor visszaragasztom. Vagy csináltatok róla egy tetoválást.
- És ha egyszer szétmegyünk? Nem fogod megbánni? - lombozódott le Winwin.
- Ha valaha szakítasz velem, én akkor is a boldog pillanatokra akarok emlékezni. Mint amilyen ez is - felelte Yuta, és megpuszilta Winwin arcát, aki végre hagyta magát elmerülni a szerelme okozta boldogságban.