Az ágyamon ülve néztem már percek óta a telefonom képernyőjét. Jobban mondva a délelőtt készített képet Aidan-ről. Nem bírtam nem mosolyogni rajta. Egyszerűen tökéletes fotó lett. Aidan a tűzhely előtt áll, kezében a fakanál, mely kissé elmosódott a keverő mozdulatoktól, a meglepett és kétségbeesett arckifejezése amivel a kamerába nézett mindent megért. A mindig mogorva, kitetovált, piercinges, magas srác kifejezetten aranyos volt ezen a képen. Legszívesebben beállítottam volna hívóképnek, de nem akartam kockáztatni a lebukást. Ezeket az apró pillanatokat inkább magamnak akartam megtartani. Ez volt a mi kis titkunk.
Az ábrándozásomat a telefonom csörgése szakította meg. Emlegetett szamár!
- Igen? - szóltam bele a telefonba hátra dőlve az ágyamon.
- Két perced van, hogy kint legyél vagy buszozhatsz!
- Mi? - ültem fel hirtelen. - Mondtam, hogy buszozok és nem kell vinni. Nem érek ki két perc alatt a fánkbolthoz. - felpattantam az ágyamról és a táskám után kaptam.
- Csak pár házzal arrébb állok, hogy anyáék ne vegyenek észre. Kapd össze magad és gyere vagy itt hagylak!
- Két perc. Sietek! - bontottam a hívást. Szerencsére már teljesen kész voltam csak arra vártam, hogy teljen az idő és indulhassak a buszhoz. Még belenéztem a tükörbe aztán már szaladtam is le, ahol apáék a nappaliban néztek valami műsort a TV-ben, mint minden szombat este.
- Hova rohansz? Azt hittem csak később megy a buszod. - pillantott az órára apa.
- Igen, de mégis felvesznek a fánkboltnál. Most hívtak, hogy pár perc és ott lesznek. - hazudtam, a cipőmet és a kabátomat magamra kapva. Még utoljára belenéztem a tükörbe és megigazítottam a hajamat. - Most sietek. Majd jövök valamikor. Sziasztok! - kicsaptam az ajtót és már ott sem voltam. Nagy léptekkel közelítettem meg a járdát, majd gyorsan szétnéztem a Cortina után kutatva, ami néhány házzal arrébb az út szélén parkolt járó motorral. Megpróbáltam vissza fojtani a mosolyomat ami többé kevésbé sikerült is, mire oda értem. - A többiek? - huppantam be mellé.
- Ma nem én vagyok a sofőrük. - megvárta amíg bekapcsolom a biztonsági övet és csak az után indult el.
- Akkor hogyhogy engem felvettél? - pillantottam rá csodálkozva.
- Erre volt dolgom. Útba esett. - felelte hanyagul, miközben a szeme sarkából felém pillantott.
- Mi dolgod volt? - kíváncsiskodtam, mire felém fordította a tekintetét.
- Semmi közöd hozzá! - morrant rám. Inkább az ablak felé fordítottam a fejemet, nem akartam, hogy vissza térjen a morgós Aidan. Még nem akartam elengedni azt az énjét akivel délelőtt voltam. - Kinek csípted ki így magadat? - köszörülte meg a torkát.
- Miről beszélsz? - néztem felé értetlenül, majd magamra. Egy fekete bőr hatású leggings volt rajtam, sima fehér enyhén kivágott lenge póló, a bordó bőrdzsekim és az elhagyhatatlan bordó Martens bakancsom. Az ujjaimon a megszokott ezüst gyűrűk sorakoztak, a nyakamba egy egyszerű ezüst láncot akasztottam, amin egy kis yin-yang logó díszelgett. - Nem is öltöztem ki.
- Megint kikented magad.
- Alig van rajtam smink. - forgattam meg szemeimet. Tényleg nem estem annyira túlzásba, mint a múlt héten. Kihúztam a szemöldökömet, meg a szempillámat. A szemhéjamat ezüstre, kissé füstösre festettem és egy matt, nude rúzst használtam. Bár aki szinte soha nem sminkeli magát, mint én azon lehet, hogy ez is soknak tűnhet. - De köszi a burkolt bókot! - vigyorogtam.
- Nem bókoltam. - ráncolta a homlokát.
- Azt hitted, hogy valakinek kicsíptem magamat. Tehát szerinted jól nézek ki. - jelentettem ki határozottan, egy széles mosollyal az arcomon. Bár csak viccből mondtam, de Aidan nem ellenkezett csak mosolyogva megforgatta a szemeit.
YOU ARE READING
Complicated
Romance"Egyetlen apró csókból ezer lehet, Egyetlen érintés, és én kész vagyok. Nem ízelítőt akarok, hanem az egészet..." Az elsőéves egyetemista, A R I E L L A W O O D Washingtonba költözik édesapjához és élettársához. Új környezet, új kihíváso...
