Complicated

Part 52

Tegnap az utolsó órám után Aidan az autó mellett várt. Meglepett, mert órája lett volna. Nem számítottam rá, arra meg végképp nem, hogy emlékezett rá, hogy mikor van vége az utolsó órámnak. Tartotta a kemény fiú szerepet, mogorván figyelte a közelünkben lévő embereket, de a fenébe is! Csak azért várt rám, hogy elköszönhessen tőlem. Ettől pedig szinte cseppfolyóssá váltam. Ha csak visszagondolok arra az eszméletlen búcsúcsókra is mosolyognom kell. 

- Ella. - löki meg anya a karomat. 

- Hüm? - pillantok rá értetlenül. 

- Kérdeztek. - feleli a nagyi felé biccentve. Ma ünnepeltük a nagybátyám születésnapját, így összegyűlt nála a család. Itt volt a nagyi, a két nagynéném és az unokatestvérek. John bácsi főzött, Liz néni pedig tortát sütött neki. A hangszórókból klasszikus rock zene szólt, mint általában mindig John bácsinál.

- Bocsi nagyi, egy kicsit elbambultam. Mit is kérdeztél? 

- Csak azt kérdeztem, hogy milyen az egyetem? - mosolyog. 

- Fárasztó. - sóhajtok. - Eszméletlen sok a tanulnivaló, és jövőhónapban kezdődnek a vizsgák. 

- De vannak jó pasik? - húzogatja a szemöldökét Becca néni, anya legfiatalabb testvére. 

- Nos, akad néhány. - felelem sejtelmesen mosolyogva. 

- Anyád mondta, hogy szakítottatok Chad-el. - na, helyben vagyunk. 

- Igen, azt hiszem ez már várható volt egy ideje. - felszúrok a villámra egy darab tortát csakhogy ne kelljen tovább beszélnem erről. 

- Oké. De én arra vagyok kíváncsi, hogy az egyetemes pasik közül van-e valaki kilátásban? - mindig is utáltam ezeket a témákat család körben. Minden egyes családi összejövetelen megkaptam ezt a kérdést, egészen addig amíg össze nem jöttem Chad-el. Most, hogy annak már vége, újra terítékre került a szerelmi életem.

- Azóta volt valaki, akivel elkezdtem ismerkedni, de csak egy randink volt. A kinézete ellenére eléggé unalmas volt. - rántom meg a vállamat. Szerencsére elterelődik a téma más irányba, így én nyugodtam ehetem tovább a tortámat anélkül, hogy kérdésekkel zaklatnának. Próbálom mihamarabb megenni azt az egy szeletet, hogy felszívódhassak a konyhából Lolához és Lisához, John bácsi lányaihoz. Bár fiatalabbak nálam, szívesebben ütöm el velük az időt, minthogy kínos kérdésekre kelljen válaszolnom. Ám terveimet keresztülhúzza a telefonom csörgése. Mindenki kíváncsian pillant a hang forrásának irányába, vagyis felém. - Bocsi, ezt fel kell vennem. - feltolom magam a székről, majd a hátsó veranda felé veszem az irányt. Becsukom magam mögött az ajtót, és fogadom a hívást. - Mizu Gav? 

- Hol vagytok? Veled van Aidan? - kiabálja, mire elhúzom a fülemtől a készüléket. A háttérben hallom a zenét és az emberek morajlását, így azonnal rájövök, hogy a buliból hív. 

- Ne kiabálj. Tisztán és érthetően hallak. 

- Bocsi. Szóval ott van Aidan? - vesz vissza az ordibálásból. 

- Nincs. Nem is vagyok Washingtonban. Hazajöttem a hétvégére. - magyarázom, fél kézzel átkarolva magamat, hogy kevésbé érezzem a hideg levegőt. 

- Oh. Akkor a buliba se jössz? 

- Nem, nem megyek. - nevetek fel hitetlenkedve. 

- És Aidan? Azt hittem valahol együtt enyelegtek. 

- Nem tudom. Nem követem minden lépését. - forgatom meg a szemeimet. Igencsak hideg van egy szál pulóverben, lehet hogy nem a legjobb ötlet volt ide jönni telefonálni. Valahol bent is félrevonulhattam volna.