Complicated

»Part 22«

Nem tudom mire is számítottam pontosan az önismereti órával kapcsolatban. Azt gondoltam majd sokan lesznek, de az előadóteremben rengeteg szabad hely volt. Igaz, hogy húsz perccel hamarabb érkeztem, de tíz perc elteltével sem voltunk sokkal többen. Csak két diák ült be a padokba. Végül is annak örültem, hogy nincsen zsúfolásig az egész terem, így azért családiasabb a hangulat. Viszont, ha tele lenne a terem kevesebb lenne az esélye, hogy bárki is észrevegyen. De így mindenki tekintete megakadt rajtam legalább egyszer. Főleg, hogy a padsor ahol ültem, teljesen üres volt. Na, jó igazából ott ahol én ültem öt méteres körzetben senki sem ült. Emiatt egy kicsit feszélyezve éreztem magamat. Nem mintha annyira vágytam volna arra, hogy az emberek körbevegyenek, de ez azért már túlzás. Így hát, úgy döntöttem inkább lefoglalom magamat a telefonommal és kizárom a külvilágot. Elsőnek küldtem egy üzenetet Sarah-nak, de mivel nem válaszolt a közösségi oldalamat pörgettem végig. Miután - pár perc elteltével - ezt is meguntam a Nonogram nevű játékkal kezdtem el játszani. Ez valójában egy japán képes keresztrejtvény. Logikai játék, aminek eléggé hamar a függőjévé váltam. Ha egyszer belekezdek csak nehezen tudom már letenni. Teljesen kikapcsol mellette az agyam és csak a megfejtésére összpontosítok, ami egyrészt szuper, másrészt viszont nagy hátrány mert hajlamos vagyok megfeledkezni a való világról és sokszor nem hallom meg, ha hozzám beszélnek. Anyával eléggé sok vitánk volt már emiatt. Hallom, hogy beszél hozzám, reflexből válaszolok is neki, csak semmi nem marad meg abból amit mond, mert nem rá figyelek. Amíg otthon laktam sokszor volt, hogy mikor feleszméltem anya már sehol sem volt, ezért telefonon hívtam fel, hogy megkérdezzem tőle mit is mondott. Ő pedig nagyon örült neki, hogy munka közben zavarom. Valójában ez nem csak akkor volt így amikor játszottam, hanem akkor is amikor elmélyültem egy könyvben, vagy egy sorozatban, vagy egy filmben. Vagy amikor egyszerűen csak elkalandoztam és totál máshol jártam fejben. Így jobban belegondolva most már kezdem érteni, hogy miért mondják rám azt, hogy kissé elvarázsolt vagyok. Az előadásokon is sokszor azon kapom magamat, hogy fejben teljesen máshol járok és fogalmam nincs, hogy a tanárok miről beszélnek, mert teljesen lemaradtam. Ha ez még nem is lenne elég, akkor olykor hajlamos vagyok hangosan beszélni vagy éppen némán gesztikulálni, miközben a fejemben egy egész párbeszédet játszok le. Sajnos elég sokszor kerültem már emiatt kellemetlen helyzetbe. Főleg az utcán, amikor egyedül sétáltam és hangosan kezdtem el beszélni, anélkül, hogy nekem feltűnt volna. Jézus, nagyon gáz vagyok! Oké, talán ez a játék mégsem kapcsolja ki az agyamat. Ha jobban belegondolok, igazából mindig pörög valamin az agyam, akármit is csinálok. Vagyis, amikor olvasok akkor nem. Na, jó. Akkor is. De olyankor a történéseken és a szereplőkön kattogok nem pedig mindenféle random dolgon. Istenem! Ez az illat elképesztő. Máskor is képzeltem már el illatokat? Ez annyira... finom. Határozottan pasi illat, abból az elképesztően dögös fajtából. Az a fajta ami után a lányok megfordulnak, hogy egy kicsit még tovább érezhessék. De ez túl intenzív ahhoz, hogy eltudjam képzelni. Ráadásul valahonnan ismerős is. Mintha már éreztem volna ezt az illatot.  Kinek lehet ilyen rohad jó illata? Kíváncsian emeltem fel a fejemet, hogy körbe pillanthassak, de arra nem számítottam, hogy az illat forrása közvetlenül mellettem ül.

- Jézus! Te meg mióta ülsz itt? - a hangom egy csöppet vádlóbban hangzott, mint terveztem, de mentségemre legyen mondva, egy kisebb szívrohamot kaptam. 

- Mondtam már, hogy csak Aidan. - vigyorodott el pimaszul, minek hatására a szívem - ha lehetséges - még gyorsabb ütemben kezdett el verni. Tényleg attól féltem, hogy mindenki megfogja hallani. 

- Milyen vicces vagy. - forgattam meg a szemeimet unottan. Mikor körbe néztem feltűnt, hogy még mindig nem lett sokkal több ember a teremben és, hogy az egész terem minket figyel. - Miért néz minket mindenki? - suttogtam óvatosan közelebb hajolva a sráchoz, ami talán nem is volt olyan jó ötlet. Amikor megláttam már akkor eszembe jutottak a szombat hajnalban történtek, de ahogy egy kicsit ő is közelebb hajolt hozzám, még jobban éreztem az illatát. A bőröm bizseregni kezdett, szívem gyors dobogását pedig egyszerre éreztem a mellkasomban, a nyakamban és még a gyomromban is.