Complicated

»Part 27«

Egész nap kerültem Aidan-t. Azt gondoltam, hogy ez majd nem lesz olyan nehéz tekintve, hogy egyébként sem találkozom vele túl sokszor ahhoz képest, hogy az óráink ugyan abban az épületben vannak. Ma viszont valahogy mindenhol belebotlottam. Bárhová mentem, ő ott volt. Mégis sikerült távol maradnom tőle. Egészen idáig.

Hiába volt minden, hiszen az önismeretóránk közös. Megfordult a fejemben, hogy talán kihagyom, de azzal már tényleg elég egyértelműen a tudtára adnám, hogy haragszom rá. Arról a féltékenységről, ami bennem tombolt egész hétvégén már nem is beszélve. 

Szombaton tényleg apával mentem haza, mert amint kiléptem a házból azonnal felhívtam. Elindultam gyalog, hogy Aidan, ha akarna se tudjon megállítani, apával pedig időközben találkoztam. Elképesztő düh, csalódottság és féltékenység tombolt bennem aznap éjjel, amit valahogyan sikerült az apám előtt visszafogni. Amint egyedül maradtam minden porcikámból áradt a harag. Dühösen dobáltam a ruháimat, közben halkan elhordtam mindennek Aidan-t és Sophie-t is. Talán a zuhany alatt sikerült egy kissé lenyugodnom. Amikor bedőltem az ágyamba kezembe vettem a telefonomat. Amikor apa elé sétáltam még akkor lenémítottam, hiszen Aidan hívott, de tudomást sem akartam róla venni. Akkor ott az ágyamban viszont meglepve vettem észre, hogy több, mint húsz nem fogadott hívásom van tőle, és három üzenetem. Az egyiket Gavin küldte, a másik kettő Aidan-től jött. 

Gavin: Nem tudom, hogy mi történt ott a kanapén, de Aidan téged keres és nagyon dühösnek tűnik. Megmondtam neki, hogy jöttek érted és haza mentél. Remélem nem baj. 

Aidan: Vedd már fel a kurva telefonodat! Nem lehetsz ennyire makacs! 

Aidan: Hol vagy Ells? Haza viszlek

Gavin-nek válaszoltam, Aidan hívásait és üzeneteit pedig figyelmen kívül hagytam. Egyszerűen leraktam magam mellé a telefonomat és elaludtam. Nem tudom, hogy voltam rá képes, de egyszerűen csak kikapcsoltam az agyamat és nem foglalkoztam tovább semmivel. Mivel elég sűrűn beszélek álmomban ezért minden este bekapcsolom a telefonomon az alvásmegfigyelőt, amit másnap reggel vissza is szoktam hallgatni. Így tudtam meg, hogy nem sokkal azután, hogy elaludtam Aidan a szobámban járt. Elsőnek egy halk kopogás hallatszott, majd ahogyan suttogva a nevemen szólít, na meg persze mindezek mellett az én szuszogásom. 

- Hát persze! Te csak aludj nyugodtan, ne zavarjon, hogy körbe jártam miattad az egész környéket. 

Hallatszott még egy halk sóhaj mellett, aztán távozott. A szívem hatalmas vágtába kezdett, amikor meghallottam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg aggódott értem. Aznap délelőtt még küldött egy üzenetet, hogy beszélhetnénk-e. Viszont még túlságosan is haragudtam rá és hát, tényleg elég makacs tudok lenni, így nem reagáltam rá semmit. 

Most viszont nem rejtőzködhetek előle tovább. Ameddig csak tudtam, húzni akartam a találkozás pillanatát, így az óra kezdete előtt a tanárnővel együtt léptem be a terembe. Aidan már a helyén ült és a telefonját nyomkodta, amikor a tanárnő köszönt ő pedig unottan felemelte a fejét, majd amikor észrevett felegyenesedett székében és tekintetével végig követte, ahogy a mellette lévő székhez sétálok és leülök rá. Amíg a pszichológus belekezdett a mai óra anyagába, Aidan mit sem törődve vele vizslatott engem és beszélni kezdett. 

- Hát mégis létezel! - tetetett csodálkozást. 

- Miről beszélsz? - morogtam egy füzetet elővéve a táskámból. 

- Nem válaszoltál a hívásaimra, az üzeneteimre. És ma akárhányszor megláttalak a következő pillanatban úgy elillantál, mintha soha ott se lettél volna. Már kezdtem azt gondolni esetleg soha nem is léteztél.