Complicated

»Part 29«

Ma kivételesen egészen jó idő volt. Nem esett az eső, a nap sugarai áttörtek a felhőkön és kedvesen simogatták a bőrünket. A szél lágyan fújta a copfomból megszökött hajtincseket. A diákok lábai alatt ropogtak a színes falevelek, ma valahogy mindenkinek jobb kedve volt. Az egyetem parkjában ültünk egy padon, nem messze a főtértől, így jókedvű beszélgetések és nevetések töltötték be a teret. Sarah mellettem behunyt szemmel élvezte a napsütést, majd a kávéjába kortyolt. 

- Olyan kellemes. - mosolyodott el. - Ezt a fajta őszt szeretem én! Sokkal jobb, mint az a szürke, kedvrontó esős idő, mint ami az elmúlt napokban volt. 

- Egyet értek. Láthatóan mindenkinek sokkal jobb a kedve. - tekintetem a főtéren lévő kis társaságot figyeli, jobban mondva csak egy személyt a társaságból. Arcát most nem keretezik a mogorva, feszült vonások. Kisimult, nyugodt. A társaság felnevet, az ő ajka pedig enyhén megrándul felfelé. Elgondolkodtat, hogy mégis miért nem tudja magát elengedni a saját baráti társaságában sem. Olyan ritkán látom mosolyogni, nevetni pedig még ritkábban. De azt hiszem még így is szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen én már láttam őszintén mosolyogni és hallhattam őszintén, vidáman nevetni. A telefonom rezgése szakít ki a mélázásomból. Lepillantok a képernyőre, pár pillanatig csak szemezek a képernyőn lévő névvel és képpel, majd kis gondolkodás után elutasítom a hívást. 

- Miért nem vetted fel? - érdeklődik Sarah, kíváncsian vizslatva. 

- Majd vissza hívom. Most kihasználom ezt a ritka pillanatot, hogy nyugodtan tudunk beszélgetni. - mosolygok rá barátságosan. 

- Tudom, hogy még nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy az életünk minden apró részletét megosszuk egymással, de mi van köztetek? - a padon ülve felém fordítja a felsőtestét és őszinte érdeklődéssel figyel. 

- Chad-el? - vonom össze a szemöldökömet értetlenül. 

- Én most rá gondoltam. - biccenti a főtér felé óvatosan a fejét, mire én is arra pillantok és a tekintetem találkozik a smaragd szempárral. Átható tekintettel figyel és enyhén felvonja piercinges szemöldökét, mire én csak egy apró mosolyt küldök felé. 

- Nem tudom mire gondolsz. - játszom az értetlent, vissza pillantva barátnőmre. 

- Ugyan már Ella! Nem vagyok vak, ráadásul igen kellemetlenül érzem magamat a közöttetek lévő szexuális vibrálástól, amit ilyen távolságból is kibocsátotok egymás felé. - a számban lévő kávét félre nyelem, így köhögni kezdek, de majdnem kiköpöm a számban lévő maradék folyadékot. 

- Hogy mi? - nyögöm ki rekedten, amit egy köhögés követ. - Nincsen semmiféle vibrálás! - ellenkezem azonnal. 

- Csajszi, nem vagyok hülye. - mosolyodik el őszintén. - Amikor elmondtam neked, hogy lefeküdtem vele egyszer, azt hittem soha többé nem fogsz velem szóba állni. És még most is megakarsz ölni a tekinteteddel. - mutat az arcom felé én pedig azonnal rendezni próbálom a vonásaimat. - Arról már nem is beszélve ahogy egymásra néztek. Olyan erős közöttetek a vonzalom, hogy még azok is érzik akik a közeletekben vannak közben. Hidd el, tudom mit beszélek! - bólogat határozottan. - Csak egy hajszál választ el attól, hogy nem látjuk a közöttetek lévő szikrákat a levegőben. 

- Tény, hogy Aidan eléggé vonzó férfi, de nekem barátom van. 

- Ez nem kifogás Ella, te is tudod. - csóválja a fejét. - Az úgynevezett barátod hívását éppen az előbb utasítottad el és még csak nem is hiányzik neked. Tökéletesen megvagy nélküle. - fejbe vág a szembesítése, bár eddig is tisztában voltam azzal, hogy nem túl normális, ha valakinek nem hiányzik a barátja és szó szerint kerüli a beszélgetéseket is vele. Mégis elnyomtam magamban és inkább nem is foglalkoztam az egésszel.