♡Come be my teacher ♡ •Jimin ff•

♡ 39 rész

                                • Soya pov.

 A henyélés vége tért és menni kell dolgozni. Jimin mélyen aludt mint egy kisbaba, mikor kimásztam mellőle. Bármennyit cseszteti a fejem, csak az én bolondom marad. Elsöpörtem szeméből a kósza tincseket és bementem a fürdőbe. Egy kincset hagyott el So Yeon. Egy nagyon értékeset. Igy, hogy belegondolok kicsit félek... So Yeon az a nő akiért Jimin az életét adta volna. Most, hogy visszatért... 

 - Soya... - szólított reggeli rekedt hangján. Nem tudtam eldönteni álmában szólítgat vagy ébren van e, ezért válaszoltam. - Korán van még, nélküled nem tudok visszaaludni... - dünnyögte orra alatt.

- Szivem szerint délig aludnák, azonban dolgoznom kell. - ültem az ágy szélére. Hason feküdve fejét az ölembe hajtotta átölelve csípőmet. Gyöngéden beltúrtam kócos hajába.

- Muszáj? - nyafogott.

- Igen, szóval még két perced van ölelgetni aztán mennem kell reggelit készíteni. - a két percet teljes mértékben kihasznált. 

 Maga mellé húzott, magához szorítva mintha Isten tudja meddig leszek el, ellepte csókokkal az arcom. Minden gondolatom elszállt, csak ő rá figyeltem. Szerintem kikészülne, ha nem kapná meg a figyelmet amit akar. Kikövetelné.

- Jiminie... - fogtam tenyerem közé arcát. Válaszhelyett felállt, magával ráncigálva a konyhába. Megálltunk a konyhapult előtt, ahol átölelte derekam vállamra hajtva fejét. - Ahmm...és te, hogy gondoltad el, hogy a jó égbe fogok neked igy reggelit csinálni? - fordítottam hozzá fejem.

- De sok bajod van neked. - szorított meg méjobban. Ebből se lett reggeli készítés. A kanapéra hurcolt, ledobta magát a fotelbe persze engem is magával húzva. Az ölébe ültem addig ő nyakhajlatomba furta arcát.

- Jimin minden okés? - simogattam meg hátát. Mostanába a szokásosnál is védelmezőbb és tapadósabb.

- Aham, csak egész nap nem foglak látni. Este meg fellépésem van, fontos verseny. Nagyon későn jövök haza. Kellenek az öleléseid erre a hosszú napra. - belesajog a szivem, annyira aranyos.

- Viszont monstmár indulnom kéne, igyis késni fogok.

 Nagy nehezen elengedett és nagy sóhajjal engedett ki a lakásból. Felgyorsított léptekkel mentem az üzlethez. Még jó, hogy nyolckor nyít nem reggel hatkor vagy hétkor. Beérve köszöntem a kollegámnak, aki most pakol és készül hazamenni az éjszakai műszakból. Annyira örülök, hogy én csakis nappal dolgozom. Csak látnom kell mennyire megnyúzottan néz ki ki szegény kollegám és egy életre elmegy a kedvem az éjszakai műszaktól.

 Rendezgetni kezdtem ar árut majd délfele a főnök is beköszöntött egy dobozka sütivel. Irtóra kedves egy öregbácsi, de az unokája annál jobban. Megköszöntem a sütit aztán tovább folytattam a munkám. Az idő hamar telt. Igazán nem nagy bolt, viszont jönnek a vásárlók. Ötfele a telefonom zúggására lettem figyelmes.

- Igen? - szóltam bele.

- Hiányzol~ - mondta mint egy kisgyerek. Közben a háttérben zenét hallottam, gondolom a fellépésre gyakorol. - Gyakorlás után lemegyek hozzád.

- Rendben majd tárt karokkal várlak. - görbült fel a szám széle.

- Mennem kell... Tökéletes kell legyen a fellépés. -  nem volt előttem,de elképzeltem ahogy mosolyogva mondja.

- Jó gyakorlást! - mondtam majd elköszöntünk egymástól.

 Miután letettem a telefont egy üresség vette át testem. Ha valaki egy és fél évvel ezelőtt megkérdi engedném e, hogy a suli fuckboya  hozzámérjen, vagy megcsókoljon egyből elküldtem volna melegebb éghajlatra, fordítva meg, fuu...inkább leugrottam volna a legmagasabb épületről Seoulból. Bezzeg most meg hiányzik, ha nem ölél, mikor nem érzem közelségét. Hiányoznak a csókjai a heccelései, amitől agyvérzést kapok egy szép nap. És ez sehogy sincs máshogy fordítva. A reggel is a legnagyobb örömmel maradtam volna vele az ágyban, ölelni.