Szerelem Párizs utcáin

II.

Kisiettem a kávézóból, habár olyan zavart lettem, hogy majdnem nekimentem egy hölgynek az utcán, majd sűrű bocsánat kérés közepette otthagytam és sietni próbáltam.
Elmentem a kávézó üvegablakai előtt viszont az utolsó pillanatban visszatekintvén láttam, hogy Mr. Hunsford a szemével végigkísér, mosolyog.
Erre csak lehajtottam a fejemet, de magam is elmosolyodtam és kissé el is pirultam. Aztán eszembe jutott, el fogok késni, így szedtem a lábamat, Párizs utcáira térve, ahol az emberek ilyenkor élték ki magukat. Árusok kiabálását hallottam, ahogy egyik boltból a másikba ordítanak át, azonban majdhogynem neki mentem egy oszlopnak. Ezt követően nem sok idő telt bele és a macskaköves úton, mivel nem néztem a lábam elé, sikerült megbotlanom és felborítanom egy munkába siető férfit, ennek következtében a papírjai is kirepültek kezéből. Az úr hangosan szitkozódott, miközben én a bocsánáért esedezve szedtem össze papírjaut. A férfi - miután megbozonyosodott róla, minden irata megvan -, mit sem szólva tovább állt.

Ezek után jöttem rá, hogy igazán nem is figyelek semmire sem. Csak egy valamire. Jobban mondva valakire. Egész idő alatt a rejtélyes úriember járt az eszemben. Semmi másra sem tudtam koncentrálni. A modora lehengerlő volt irányomban és elképzelni sem tudtam, hogy ne lenne még felesége. Hiszen annyira egyértelmű! Udvarias, alázatos, bizalomgerjesztő, egyenes beszédű, eltökélt. Kell ennél több? Ha ezen tulajdonságokkal rendelkezve sincsen valamiféle élettársa...Ez persze lehetetlen. Ám ez nem érdekelt, csak olyan tekintetben, nehogy elhamarkodott lépésekbe kezdjek. Ezután végiggondoltam, talán soha többé nem is fogom látni, és ekkor valami szomorúság felé töltötte el szívemet.
Viszont megígértette velem, hogy még találkozunk - jutott eszembe. Noha ez semmit sem jelent. Ettől még hazudhat. Mindenki hazudhat.

Ilyen gondolatokkal jutottam el végső célomig: a munkahelyemre, Párizs-város legnagyobb és leggyönyörűbb szerkesztőségébe.
Viharverten beléptem, de nem nagyon foglalkoztak velem az emberek. Lehúztam a belépőkártyámat, majd beléptem a liftbe. Mellém egy ötven év körüli férfi lépett be, bár mivel nem nézett ki csevegő típusnak, nem szólaltam meg, csak megvártam amíg kiszáll a harmadik emeleten, majd tovább mentem.
A legfelsőn volt a mi szintünk. Talán nem hangzik túl jól, viszont a látvány miatt tökéletesen megéri. Ezért is szerettem ezt a helyet.

Ahogy kiszálltam a liftből egyből mindenki megrohamozott.
-Rose, itt van mit írt a Times a francia társadalomról, felháborító, egyszerűen felháborító! - kezdett el ellátni munkával egy nagy köteg papírt nyomva a kezembe, Amanda, a barátnőm egyben munkatársam.
-Hé, Ami, majd munkán kívül is beszélhetnénk! - szóltam oda mielőtt még befordultam volna az ajtón az irodámba. Volna, de közben nem csak ő rohant nekem, mikor kiszálltam a felvonóból.
-Mademoiselle Moticelli! A nyomdából többen is jeleztek, hogy nem működik a nyomdagép és így nem tudnak dolgozni! Továbbá...
-Hol élünk mi, Mlle Canon, hogy nyomdagépekre legyen szükségünk? Sajnos ez nem a tizennyolcadik század - fűztem hozzá. - Szerezzen nekik korszerű gépezeteket és mehet is tovább a munka.
-Hé Rose, késtél! - szólt oda Kevin, aki a nagy zsivaj hallatára kijött az irodájából.
Ő olyan volt nekem akár csak egy báty, sokat voltunk együtt munkán kívül is.
-De te pontos vagy mint mindig ugyebár - mosolyogtam el rá nézve és begcsóváltam a fejemet.
-A régi cikkek megemlítését ki ne felejtsd! - figyelmeztetett.
-Nem fogom - mondtam, de már nem néztem hátra.
-Mlle Moticelli, a Jeté szerkesztője is kereste önt telefonon, beszélni szeretett volna magával - folytatta Mlle Canon.
-Rendben, majd visszahívom.
-És Monsieur Grayson nem hagyja abba az ön titkárnőjének zaklatását - mondta sértődötten a hölgy. - Állandóan valami reklámokról hablatyol...
-Nyugodjon meg Mlle Canon, majd elrendezem - mondtam mire végre az irodám ajtaját ki tudtam nyitni és berohantam rajta, hogy még valaki nehogy zavarni tudjon.

Bent nagyobb rendetlenség várt, mint számítottam. A papírok össze-vissza a földön, az ablak zárva, redőny lecsukva, kávés csésze bent hagyva.

-Mondja csak, Mlle Canon - szólítottam meg a titkárnőt, aki követett az irodámba - voltak itt takarítani?
-Sajnos Mr Darren a legalsó szintre rendelt minden takarítót, így azoknak nem volt idejük másra csak az alsó szint tisztítására.

Mr Darren volt az egész szerkesztőség vezetője. És biztosan valami összejövetelt akart rendezni különben nem takaríttatta volna ki az egész alsó részt. Nem szívleltem túlságosan azt az embert, mégha nem is láttam sohasem. Pökhendi, gazdag alaknak tekintettem, akit nem érdekel az alkalmazottai mennyit dolgoznak, a lényeg, hogy pénz származzon belőle.

-Akkor amondó vagyok Mlle Canon, nekünk kell rendet tennünk itt! - kiáltottam fel mosolyogva, majd bekapcsoltam egy zenét és a szoba végéből seprűt kaptam elő.

A tizenhét éves lány engedelmeskedett, majd lila ruhájában ide-oda lobbant takarítás közben.

Egész jól ment, fél óra múlva készen is lettünk. Ezután elkezdtem átnézni a nagy stócot, amit Mlle Canon a kezembe nyomott és belevetettem magamat a legújabb cikk írásába. Ja és visszahívtam természetesen Mr Graysont is és a Jeté szerkesztőével is megbeszéltem egy találkozót.

Így este hatra végeztem is minden munkával, fáradtan ballagtam ki az ajtómon, majd kulcsra zártam.
A másik oldalon Amanda ugyanígy tett. Szőke haja lobogott miközben a bejáratot zárta és kékeszöld szeme csak úgy villogott a sötétben, mint általában.

-Na, megint ugyanakkor végzünk? - kérdezte mikor meglátott.
-Úgy látszik. Gondolom Kevin már rég elhúzta a csíkot - mosolyogtam el.
-Még szép - jött közelebb Amanda, majd átölelt. - Nincs kedved valamit meginni?
-Rendben. Miért nem jössz fel hozzám? Bocs, most túl fáradt vagyok bárhova is elmenni.
-Persze, klassz - szálltunk be mindketten a liftbe.

Taxit fogtunk, azzal mentünk a lakásomhoz, ami nem volt messze az Eiffel-toronytól.
Felbandukoltunk a lépcsőkön, majd be az ajtón, végül mindketten leroskadtunk a kanapéra.

Mikor már képes voltam felállni, behoztam egy üveg bort és nassolni valókat, meg egy nagy takarót. Mindketten betakaróztunk, majd öntöttünk magunknak bort és beszélgetni kezdtünk. Amanda elmondta mi történt mielőtt nem voltam a szerkesztőségben és mondandója végén megkérdezte, miért késtem. Erre kicsit elvörösödtem, ami neki is feltűnt.

-Csak nem valami férfi van a dologban? - kérdezte szemöldökét felvonva.
-Tessék? Honnan veszed? - kérdeztem pánikolva, hogy máris tudja.
-Szóval igen - válaszolta nevetve. - Na Rose, gyerünk, ki vele!
-Rendben, rendben - adtam meg magamat és meséltem neki a kávézóban lévő úrról.
-Hű, rendesnek tűnik. De vigyázz vele. Egy ilyen férfinak biztos van családja. Ha pedig nincs akkor valami nem kóser.
-Igen, én is gondoltam rá.
-De flörtölt veled!
-Ezt én nem mondanám teljesen flörtnek...
-Ó na ne már!! Ez a középkorban és most is flörtnek számít!
Hát Amanda inkább újabb típusú nő volt...
-Nem középkori!
-Oké oké! De jól néz ki?
-Hát...
-Elgondolkodtál! Háá, szóval igen!
-Nem mondtam ilyet!
-Azt sem, hogy nem!
-Oké talán jól néz ki. Ellenben nem csak ez a fontos. A modora tökéletes. És ahogy bánik velem, én... - bámultam egyenesen ki az ablakon ábrándozva.
-Beleszerettél? - sóhajtott.
-Tessék? Én...nem tudom. Sosem voltam még szerelmes.
-A szerelem fájdalmas is tud lenni. Vigyázz és ne bízz meg benne sose teljesen. Lehet, hogy azt mondta, holnap újra találkoztok aztán meg felszívódik.
-Rendben, ugyanakkor én...valamiért bízom benne.  Mindazonáltal vigyázni fogok.

Így telt az este, Amandával végig beszéltük, és mire rájöttünk, hogy holnap munkanap van, már majdnem a nap jött fel.