Szerelem Párizs utcáin

VII.

A férfi eleinte kissé meglepődött, viszont könnyen beleegyezett. Felállt, betolta székét és követett, amikor én már az ajtónál tartottam.
Kilépett az utcára, megtartotta az ajtót; én követtem. A hideg őszi szélben kissé megborzongtam,  láttam, Mr. Hunsford ugyanígy tesz és begombolja magán a kabátot.

-Hideg szelek fújnak - jegyezte meg.
-Igen, bár meg lehet szokni - vontam meg a vállamat. - Tudja, ha ön nem szeretne menni én nem akarom... - jutott eszembe, hogy igazából az egész Louvre-os dolog az én ötletem volt.
-Hölgyem, még sohasem jártam a Louvre-ban és higgye el, önnél csodálatosabb társaságot el sem tudnék képzelni.
Kijelentésére kissé elpirultam, majd elindultam a múzeum irányába.

-Még alig láthatott valamit Párizsból. Hogy hogy itt van, ha nem azért jött, hogy a várost csodálja?
-Családi ügy miatt tartózkodom a városban.
-Ó, értem. Noha semmi sem lehet annyira fontos, hogy meg ne csodálja Párizst.
A férfi elmosolyodott.
-Viszont, azt hiszem, elég közel vagyok a családi gondom megoldásához.
-Gond? Az nem éppen a legfényesebb.
-Nem, tényleg nem.
-És ha megoldja...ha megoldja, akkor visszatér Angliába?
-Minden bizonnyal.
Próbáltam rejtegetni csalódottságomat, de nem igazán sikerült.

A Louvre nem volt messze, így hamar odaértünk.
-Azt mondta néha ön is fest - jutott eszembe - Megkérdezhetem, miket?
-Leginkább tájképeket. Hazámban elegendő káprázatos vidék helyezkedik el, melyeket vászonra lehet vetni.
-Nem hozott magával a festményeiből? Szívesen megnézném őket.
-Nem, sajnos nem. Megeshet, festek képeket itt, Párizsban is.
-Van elég vásznam ha...ha szeretne...a lakásomból csodás kilátás nyílik a városra... - említettem meg kicsit halkabban, mire a férfi bólintott.
-És ön milyen képeket szokott festeni?
-Én is hasonlóképpen mint ön, tájképeket festek. Néha csendéleteket is.
Beléptünk a Louvre-ba, és letettük a kabátjainkat.
-Szívesen megnézném őket - vette halkabbra a hangját.

A múzeumban szinte senki sem volt. Ez ritka eset, hiszen általában a turisták özönlenek ide.
-Furcsa - jegyeztem meg. - Sosem voltak még ilyen kevesen.
-Talán vissza riasztotta a látogatókat az erősen fújó szél.
-Lehetséges.
Előbb a varázslatos háromszög alakú épületet tekintettük körbe belülről.
-Tudta, hogy ezen a helyen ezerkettőszáznégyben II. Fülöp Ágost királyi kastélya állt? Ezután a tizennegyedik században V. Károly uralkodó alakította át gótikus stílusúvá. I. Ferenc ezerötszázhuszonhétben lebonttatta és újjáépíttette. Reneszánsz stílusú kivitelezésére II. Henrik korában kerül sor, később a terv egyre nagyobb szabásúvá vált, Medici Katalin királyné mozdította előre az építkezést. XIII. Lajos korában kezdődött a nagy szabású átalakítás, ez XIV. Lajos korában nagy erővel folytatódott.
Az építkezés III. Napóleon császár alatt fejeződött be egy hatalmas északi és déli pavilonnal.
Régebben ez a hely egyetlen hatalmas palotává tömörült, melyben az udvartartás, minisztérium, képtár, kertek, lovaglóiskola is helyet foglalt.
Csak ámuldoztam Mr. Hunsford sziklaszilárd történelem tudásán. Jóformán megszólalni sem bírtam, annyira lenyűgözött.
-Még gyermekkoromban vésték agyamba - vont vállat.
-Lehengerlő a tudása - csodálkoztam.
-Igazán semmiség.
-Ne szerénykedjen! Nem hiszem, hogy ezt olyan nagyon sok ember tudná ezen a világon.
-Megtanultam, s nem felejtem - válaszolta komolyan.
Bejártuk az egész Louvre-t és csodálattal néztük a festményeket, szobrokat.

-Gyönyörűek - mondta a férfi.
-Igen, azok. Már sokszor voltam itt, de nem voltam képes megunni.
-Elhiszem - nézett körbe. - Rendelkezik kedvenc festménnyel?
-Talán a Le Pèlerinage à l'île de Cythère-t választanám. Ön?
-Le pont de Narni, mindazonáltal nehéz a kérdés, mindegyik remekmű.
-Így igaz - pillantottam hol a Mona Lisa-ra, hol pedig az úrra.

Fogalmam sincs, mennyi időt tölthettünk a Louvre-ban, de miután kiértünk Mr. Hunsford szólalt meg először.
-Ez igazán kellemes volt.
-Igen - válaszoltam őszintén.
-Van kedve...van kedve sétálni?
-Persze - válaszoltam mosolyogva és csak arra mentem amerre a lábam vezetett.
Legalább fél órát sétálhattunk. Jártunk a Diadal-ív felé, megmutattam neki Párizs összes látványosságát. Nem mehet el, amíg nem látta ezeket.

Az Eiffel-torony előtt is elsétáltunk és végül a lakásom elé értünk.
-Azt mondta szívesen megnézné a festményeimet - fordultam a férfihoz.
-Ezt mondtam, és nem hazudtam.
-Akkor ha szeretne...úgy értem, hogy ha nem siet sehova sem...
Mr. Hunsford értette mire célzok és bólintott.
Kinyitottam a lenti bejáratot.

-Habár nem olyan jók a festményeim... - kezdtem mikor már a lépcsőnél jártunk. - És a lakásom sem...
-Hölgyem - kezdte Mr. Hunsford rám tekintve -, semmi oka nincs a mentegetőzésre. Biztos vagyok benne, mind a festményei, mind a lakása káprázatos.
-És ha csalódni fog?
-Azt kétlem.
-De ha mégis?
-Nem fogok.
-De...-álltam meg az ajtó előtt mikor felértünk.
Mr. Hunsford velem szemben állt meg.
-Félelme hiába való - fogta meg a karomat, de aztán észre vette mit tett és hirtelen elkapta onnan kezét.
Mikor hozzám ért...furcsa érzés öntött el. Mintha ezer millió kis pillangó táncot lejtett volna gyomromban. Idegesség ragadott magához. Mélyen, legbelül, azt kívántam, ez a másodperc bár több ideig tartott volna. Persze haszontalan kívánság volt.
Halványan elmosolyodva bólintottam és a kulcsot elfordítva a zárban, beeengedtem a férfit. Úgy értem ő előre engedett és bezárta maga mögött az ajtót.
Mikor belépett a házba rögtön levette a kabátját és csizmáját és az előbbit a fogasra akasztotta és végül felnézett.

-Nem igazán volt időm összepakolni... - kezdtem volna miután a férfi lesegítette rólam a kabátomat és a csizmámtól is megszabdultam.
-Mint mondtam, káprázatos - nézett körbe a férfi.
-Bizonyára éhes. Megkínálhatom valamivel?
-Nem, köszönöm.
-Ezt fogadjunk csak az illem mondja magából.
Lehajtotta a fejét majd újra felnézett rám.
-Talán egy pohár víz jól esne.
-Mentes, savas, szóda? Melyiket szereti?
-Csak vizet - mondta és belépett a nappaliba.
-Hát rendben - vontam vállat és két poharat megtöltöttem vízzel azután pedig bevittem őket a nappaliba.
A férfi elképedve állt egyik festményemet szemlélve, amely a falra szegezve állt.

-Ez...erre nincsenek szavak - felelte ámulva.
-Igen, nos ez nem lett a legjobb...
-Tessék? - ráncolta össze a homlokát Mr. Hunsford. - Nem lett a legjobb? Hölgyem. Ha ez nem lett a legjobb, milyen lehet a többi festménye?
Csak mosolyogva megcsóváltam a fejemet.

-Biztos vagyok benne, ön ezerszer jobb képeket fest.
-Akkor sajnos csalódást kell okoznom.
-Azt kétlem... A többi festményem ott van - mutattam a mögöttünk lévő polcra, ahol kissebb képek sorakoztak. - És ott - mutattam a falakra - és pár ott is - folytattam a szekrény mögötti vásznakra emelve kezemet.
-Sokat fest - állapította meg.
-Igen, bár régebben több időm volt rá. Mostmár több hétbe telik mire befejezek egyet. Régen ez csak pár nap volt. Ön mivel fest?
-Festékkel? - kérdezett vissza a férfi. - Olajfesték általában - válaszolta komolyabban. - Ahogy ön is, vagy tévednék?
-Nem, nem téved. Szeretem ezt használni, különleges hatása van a vászonon.
Mr. Hunsford körbejárt és megcsodálta a többi alkotásomat is, közben pedig a poharat a kezében tartotta és néha bele-beleivott.
Csak néztem, nem bírtam elszakítani a tekintetemet róla. Miért nem?
Mikor ő ezt észre vette, megfordult és egyenesen a szemembe nézett, majd le a földre és újra a szemembe.
Az utolsó napsugarak még besütöttek az ablakon, azonban már azok is lemenőben voltak.
A férfi lassú léptekkel kisétált az erkélyre vezető üvegajtón.

-Régóta él itt? - kérdezte felém fordulva.
-Amióta Párizsban vagyok, ígyhát igen.
-Hogy került maga Párizsba? Már ha megkérdezhetem - tette hozzá gyorsan. - Talán a családjával érkezett?
-Nem én... - kezdtem -...nem. Tizennyolc éves korom után költöztem ide, először csak egy kiadó lakás volt, aztán viszont a tulajdonos hirtelen elhalálozott és a végrendeletében rám hagyta.
-Értem. És nem hiányzik szülőföldje?
-Természetesen hiányzik. Viszont nem annyira, hogy visszamenjek. Azt hiszem képtelen lennék visszamenni. Ellenben, elvégre mindig is arról álmodoztam, hogy eljutok majd Párizsba. A szerelem városába - tettem hozzá kicsit halkabban és megvontam a vállamat.
A férfi eddig a korlátnak támaszkodott, most viszont felegyenesedett. Ahogy én is.

-És? Megtalálta amit igazán keresett?
-Én... - kezdtem de képtelen voltam befejezni a mondatot.
Ugyanis Mr. Hunsford közelebb lépett, annyira közel, hogy már majdnem összeért a testünk. Majdnem tett valamit, de...