Szerelem Párizs utcáin

XXXI.

Mostanság többet gondolok rá, mint arra az úriemberre, aki igazán belopta magát szívembe.
René de Fontaine ért az emberek megtévesztéséhez. Azt hiszem, pusztán a figyelmemet szeretné felkelteni ily módon. Nem bírja elfogadni, hogy van, aki visszautasítja. Mégis mi szándéka lehet ezzel az egésszel? Annyi fiatal lány van még ezen a világon és ő mégis Mia-t akarja tönkretenni, hogy rajtam álljon bosszút! Szegény lány pedig teljesen odáig van érte! Ó, ha csak figyelmeztetni tudnám!

Kedd révén szokásos sétámat tettem meg, majd csak elvitelre kértem egy kávét. Amióta Mr. Hunsford távozott, nem túl sűrűn látogattam a Café de Flore-t.
Ugyebár említettem, hogy beiratkoztam egy tanfolyamra, amely az angol nyelv megtanulásához segített hozzá. Minden hétköznap, egyenesen a szerkesztőségből oda mentem. Azt hiszem, jól haladok, megtanultam a köszönéseket, mondatokat alkotni, már a nyelvtanba is belekezdtünk.
Visszatértem a Le Monde-be történő cikk íráshoz. Mióta újságíróként dolgozom, azóta vagyok ennél a hírlapnál, azóta vetem papírra a társadalom rovatot. Amanda kapta meg az eltűnések címűt, Kevin pedig a tudomány részt véste ugyanabba a folyóiratba, amely Párizs legolvasottabb lapjának számított (máramennyire olvasták még manapság). És igen, még így is a mi szintünk a tizediken foglalt helyet.

Szerettem ezt a helyet, az életemet.
Tizennyolc éves koromban kaptam az ajánlatot, hogy csatlakozhatok a sajtóhoz, Párizsban. Ekkor még kifejezetten örültem az ajánlatnak, ahogy természetesen most is, viszont ha ezt mind René tervelte ki, akkor már kevésbé. Fogalmam sincs, mi volt, vagy mi lesz a célja velem. Középiskolában sem teljesítettem rosszul, ez igaz, az iskolaújságba is írtam. Azonban, hogy a férfi mit akar tőlem, azt hiszem csak ő maga tudja.

Friss kávéval a kezemben gyalogoltam fel a tizedikre. A lépcsőt választottam lift helyett, talán csak azért, mert nem volt elegendő számomra a reggeli séta, mikor bejártam Párizs utcáit.
-Rose! - köszöntt Mia, mikor beléptem az ajtón. A lány hosszú, barna szoknyát viselt, amely majdhogynem a földig ért. Felette egy fehér póló volt rajta, amely egészen rövid volt; rajta pedig egy cipzáros szürke pulóver viselt helyet. Nyakában lánc lógott, vörös, hosszú haját épp szeméből söperte ki, zöld szeme csak úgy fénylett.
-Szia Mia! Te nem fagysz meg? - kérdeztem ruháira tekintve, mivel én egy hosszú, fehér szövetkabátot vettem fel, alatta pirosas színű hossz ujjú garbóval, kockás szoknyával és fekete harisnyával.
-Dehogy! A szerelem feltüzel - mosolyodott el szélesen.
-A szerelem fájdalmas, Mia - figyelmeztettem a lányt szomorú tekintettel.
-Neked sem az! - tiltakozott.
Mindeközben levettem a kabátomat és felakasztottam, majd leültem íróasztalom mögé.
-Ez...nem igaz. Egyik kapcsolat sem tökéletes és a szakítás...
-De hát ki beszél itt szakításról? Rose, Rose, Rose! Én és René szeretjük egymást!
-De bármikor bekövetkezhet - tettem hozzá.
-Nem, dehogy! Mi olyanok vagyunk mint te és Mr. Hunsford! Na jó, talán kicsit modernebbek. De képzeld, Marguerite ma jön ide! Úgy terveztük, hogy elmegyünk a Disneylandbe! Van kedvetek jönni?
-Igazából most jut eszembe, hogy... - kezdtem, mivel nem szerettem volna René-vel újból találkozni. Ellenben a lány olyan kérlelő tekintetet vetett rám, hogy képtelen voltam nemet mondani. - Végülis...elintézhetem más napon is... - adtam meg magamat.
-Ez szuper! - vetett rám széles mosolyt.

Disneyland sokaknak nyújtott élményt és kikapcsolódást, talán randevú helyként is választhatták az emberek. Habár engem egyáltalán nem vonzott. Talán mert semmi sem kötött hozzá, nem láttam egy filmet sem. Igazság szerint nem igazán néztem filmeket. Persze párat láttam, amelyeket főleg Amanda-val néztünk, de c'est tout. A könyveket jobban szerettem, azok valahogy egy másik világba repítettek el.
Nem voltam még az említett területen, a jegyeket is túl drágának tartottam. Míg Amanda legalább háromszor járt már a vidámparkban, engem más dolgok vonzottak. Könyvtárak, múzeumok, operák. Azonban ezt nem magamért tettem, hanem Mia-ért.