Szerelem Párizs utcáin

L.

Az a bizonyos nap: angol földre léphetek.
Amanda-nak valahol igaza volt, nehezen hajtottam le fejemet izgatottságomnak köszönhetően. Anglia. Nem sokat tudok róla, hogy őszinte legyek. A történelmét illetően nyilván több esemény is lappangott valahol tudatomban, ám mással nem igen voltam tisztában. Anglia. Ahol folyton folyvást esik az eső, aminek London, a hatalmas kereskedelmi, ipari település a fővárosa. Kerestem képeket, hogy legalább elképzelni tudjam a szigetország egyik tagját.
Körülbelül tizenegy óra tájt csukódtak le végleg szemeim, s hat óra után nyíltak ki újra.
Feszültség járt át. Hideg zuhanyt is vettem, holott ez sem csillapította izgalmamat.
És hogyha az édesapja ellenszenvesnek fog találni?
Már a ruháimat pakolgattam be bőröndömbe, mindeközben pedig elmélkedtem.
Helyes dolog egyáltalán bőröndöt vinni egy kastélyba? És ilyen ruhákat? Vajon mivel megyünk? Repülővel? Mr. Hunsford édesapját is Mr. Hunsfordnak kell hogy szólítanom? A kastély milyen lehet? És a kert? Mennyi időt fogok ott tölteni? A huszonegyedik században élek, mégis olyan mintha egyenesen a tizennyolcadikba vagy tizenkilencedikbe térnék vissza!
A pakolás eltartott egy darabig, legalább ötször átvariáltam a ruhadarabokat.
És hogyha bál lesz? Én...nem tudok táncolni. Nagyon szeretnék megtanulni, viszont az úriember bizonyosan remekül keringőzik én pedig ezt sem voltam képes elsajátítani!
Milyen nyelven fogunk társalogni? Angolul? Franciául? Az angol nyelvhez talán kezdek már-már hozzászokni, azonban Mr. Hunsford biztosan nem olyasfajta angolt beszél, mint amit tanítanak. Az udvarban hogyan kellene viselkednem? Talán nem illek oda. Talán nem fognak kedvelni.
Csengő szakította félbe fejtörésemet. Majdhogynem felugrottam, úgy siettem ajtót nyitni.
-Amanda, Kevin, Marguerite, Mia! Annyira örülök, hogy itt vagytok! - hálálkodtam barátaimnak.
-Van értelme bejönnünk? - kérdeztem Ami az ajtóban tipegve.
Órámra lestem, mely nyolc óra negyven percet mutatott. Kilenckor pontban indulunk.
-Ne ácsorogjatok kint, mint Mr. Hunsford tegnap - kacagtam és félreállva betessékeltem őket.
-Mr. Hunsford kint álldogált? - jött beljebb utolsónak Mia is.
-Ó, igen, az utcán. Nem volt hajlandó bejönni.
-Tegnap esett az eső - emlékezett vissza Kevin.
-Tudom - sóhajtva telepedtem le nappaliban. - Kértek valamit?
-Kint állt az esőben? - ráncolta össze homlokát Marguerite.
-Biztos jól nézett ki vizes hajjal! - szinte kiáltotta Mia. - Mármint neked. A fiúk helyesek vizes hajjal. Marco-nak szinte mindig vizes a haja - felelte mellékesen.
-Tényleg ne hozzak semmit? - erősködtem.
-Nem, nem kell - válaszolta Kevin, és ezzel a többiek és egyet értettek.
-Van pár virágom - pillantottam a földön heverő zöld növények fölé. - Valamelyikőtök megtenné, hogy feljön meglocsolni?
-Én szívesen megcsinálom, hogyha Párizsban vagyok - szólt Marguerite.
-Én is jöhetek, klassz lenne!
-Majd beosztjuk. Tudom hol a pótkulcs - közölte Ami, mikor éppen erről akartam beszélni.
-Ezt akartam mondani.
-Telepátia. A szoros kapcsolatban lévő embereknél előjöhet.
-Olyan kár, hogy elmész, Rose! - sajnálkozott Marguerite.
-Chase klubjába nélkülem is el tudtok menni, igaz?
-Persze - vágta rá Mia. - Mennyi időre mész? Majd küldessz képet a pónikról? Légyszi, Rose!
-Igen, természetesen, küldök képet - nevettem. - Még fogalmam sincsen. Át tudod venni a cikkeket és a többi munkát, ugye?
-Igen, igen, persze.
Újabb csengetés harsant fel.
-Ez csakis ő lehet - szaladtam máris szobámba bőröndömért, majd a már ajtóban álló barátaimra lestem.
-Menjetek előre nyugodtan, én még szeretnék mondani Rose-nak valamit - szólt nekik barátnőm.
-Mr. Hunsford nem ránk kíváncsi, de oké - válaszolta Kevin.
-Rose - állt meg előttem Ami. - Említettem, hogy még be kell szereznem valamit. Ahogy az első könyvesbolt kinyitott, már mentem is. Tessék - adta át a könyvet.
-Anglia királyi családja: szokásaik, feladataik neveltetésük, öröklés - olvastam fel a címet. - Amanda, köszönöm szépen - bár nem igazán tudtam hová tenni az ajándékot, hálás voltam neki.
-Tudom, hogy ő nem király, viszont hogyha nem tudsz valamilyen szabályt vagy ilyesmi, akkor ja, itt van. Nem tudom, hogy megy ez náluk, de azért tuti jól jöhet még. Viszont most menjünk, le ne kessétek a repülőt, vagy amivel mentek.
Ezzel ki is oldalgott a bejáraton. Kulcsra zártam lakásom ajtaját. Úgy búcsúztam az apartmantól, mintha sosem térnék vissza. Szinte szaladtam a lépcsőn, még úgy is, hogy az utazó táskám lehúzott. Minnél hamarabb látni szerettem volna a férfit.
Alkalmam is nyílt rá; ahogy kiléptem a friss levegőbe, a tekintetem egyenesen övével találkozott.
-Miss Moticelli, Mlle Dupont - üdvözölt. - Jó reggel kívánok.
-Jó reggelt kívánok, Mr. Hunsford - válaszoltam, majd Amanda is hasonlóképp viselkedett.
Közelebb léptünk, Mr. Hunsford készségesen kiemelte kezemből a bőröndöt, s lakájának nyújtotta.
-Betenné ezt nekem, Devereux?
-Természetesen, uram - a férfi már rakta is be a csomagtartóba.
-Képzelje, Mr. Hunsford! Rose megígérte, hogy küld képet a pónijaikról!
-Igazán remek - somolygott, majd órájára tekintett. - Ideje lassan indulunk - címezte szavait nekem.
A búcsúzkodás fájdalmas, még akkor is, hogyha várjuk azt a dolgot, mely utána következik. Az elválás nem egyszerű, bármennyire is gondoljuk annak.
-Hiányozni fogsz, Rose - ölelt át Marguerite. - Nekem is hiányozni fogtok mindannyian.
-Majd küldd a pónis képeket! - szorított szorosan magához Mia.
-Ha lesz időm elővenni telefonomat, akkor fogok - ígértem meg.
-A kicsi Rose már Angliába megy - ingatta fejét Kevin.
-Csak egy évvel vagy idősebb - emlékeztettem ölelésbe fonva.
-Érezd jól magad - suttogta.
-Te pedig valahogy éld túl Ami kísértetházait.
-Meglesz - váltunk el.
-Aztán nekem nehogy meghalj vagy valami - következett utolsónak barátnőm. - Majd hívlak, ha van időd rá, vedd fel.
-Rendben - szakítottuk meg a gesztust.
-Maga pedig, Mr. Hunsford, vigyázzon rá.
-Ne aggódjon, mellettem nem esik bántódása - felelte komolyan.
Kevin kezet nyújtott.
-Örülök, hogy Rose olyan férfira talált rá, mint maga - szólt őszintén.
-Remek barátai vannak, Miss Moticelli, effelől kétségem sincsen - lesett rám.
-Na mostmár nyomás! - adta meg a végszót Amanda, ezzel egyetemben Mr. Hunsford kitárta a megszokott gépjármű ajtaját.
-Majd beszélünk - bólogattam sűrűn. - És biztosan hamar visszajövök!
-Rose, csak menj már! - rivalt rám barátnőm.
Talán csupán én vettem észre, mégis Amanda Dupont zöldeskék szemében valami megcsillant, melyet a fényözönnek köszönhetően figyelhetettem meg.
Beültem a kényelmes autóba, melynek belsejét bőr ülés fedte, úgy tekintettem ki az ablakon. Mr. Hunsford mindeközben megkerülte a járműt; mellettem foglalt helyet.
-Indulhatunk, uram? - kérdezte a sofőr a volán mögül.
Az úr engem méregetett szemével - talán a beleegyezésemre várt -, én erre elfordultam az ablaktól és bólintva jeleztem szándékomat.
-Igen, indulhatunk, Devereux - a lakáj már be is indította a kocsi motorját.
Az autó egyre csak messzebb került kiindulási pontjától. Ameddig képes voltam, visszatekintettem barátaimra, ám, mikor kifordultunk a Rue de Buenos Aires-ről, ez már lehetetlennek bizonyult.
-Hiányozni fognak - sóhajtottam.
-Bármikor visszajöhet - felelte a férfi.
-Most hová tartunk?
-Calais-ba. Az út három órás.
-Calais-ba megyünk? Mégis miért? - utaltam a kikötővárosra.
-Nos, mivel a hajónk onnan indul.
-Komppal megyünk?
-Utas szállító hajóval.
-Ó, értem - vizslattam most a lakájt.
-Devereux csupán elvisz minket, utána visszajön - magyarázta.
-Értem - bólintottam. - És hol kötünk ki?
-Doverben. Onnan atyám által küldött automobillal jutunk tovább egészen hazámig.
-A tengeren való átkelés mennyi időbe telik?
-Körülbelül egy és fél óra.
-Elkezdtem a könyvet, amelyet ajánlott.
-A párducot?
-Igen, igen. Szerencsém volt, egyetlen eredeti nyelven íródott példánnyal rendelkeztek az antikváriumban, azt meg is vettem.
-Hol jár? Mit a véleménye róla?
-A negyedik fejezetnél - mondtam, azonban mivel az úriember kérdő tekintetével találtam szemben magamat, folytattam. - Tancredi és Angelica házassága már biztos.
-Így már mingyárt világosabb - fűzte hozzá.
-A szerző...egyszerűen szavakba önthetetlenül varázslatosan ír.
-A történet nem a legeseménydúsabb a modern művekhez képest.
-Egyetértek, nem könnyű haladni vele. A herceg...nem olyan, mint maga.
A fiatalember felkacagott.
-Ezt bóknak kellene vennem?
-Pusztán furcsa. Hogy mindkettejük herceg, s mégis... Persze, ez egy regény és a kor is teljesen más, az emberek sem ugyanolyanok...
Mr. Hunsford apró bólintással felelt.
A hirtelen elsuhanó épületeket vizslattam. Milyen szép is Párizs! Bár alig várom már, hogy láthassam a hírhedt Angliát is.