Szerelem Párizs utcáin

XVIII.

Az épület felé igyekeztem. Késésben voltam, bár nem igazán zavart. Besiettem a magas toronyházba és megnyomva a lift gombját várakoztam. Beszálltam az üres felvonóba, amely felvitt a legfelső szintre. Az emelet csendes volt, ám lépteim neszére egy férfi állt fel és ajtójának dőlve megszólalt.
-Késtél - közölte Kevin.
-Tisztában vagyok vele - bólintottam.
-Nem is tudom ki miatt... - válaszolta, majd visszament irodájába.

Benyitottam a saját dolgozószobámba és Mlle Canont pillantottam meg, aki már szorgosan dolgozott.
-Jó reggelt, Mlle Moticelli - üdvözölt a nálam hat évvel fiatalabb lány a papírokat rendezgetve.
-Jó reggelt, Mlle Canon - feleltem letéve a kabátomat, majd az asztalomhoz mentem, aholis több tucat irat tömeg ékeskedett.
-Fel kellene hívnia Mr de Fontaine-t. Kereste a mai nap kétszer is.
-Mr de Fontaine ? Ó...hogy ő... Ha hív kérem mondja azt, már nem itt dolgozom.
A titkárnő bólintott.

René de Fontaine. Egy férfi, aki régebben az életem része volt. Említettem ugyebár, még sosem voltam szerelmes és ez így igaz. A férfi udvarolt nekem, mivel azonban visszautasítottam csak az eredeti arcát kezdte mutatni. Nagyképű volt undok és arrogáns. Sosem tudtam volna szeretni, mert a szerelem nem ilyen. Nem választhatjuk meg, hogy kibe szeretünk bele. René jóképű volt, ám modora, mikor visszautasítottam visszataszítóvá vált. Utolsó kikosarazásom alkalmával itthagyta Párizst és soha többé nem találkoztunk.

Hat órára végeztem minden teendőmmel és már az iroda ajtaját zártam be, mikor a másik oldalon valaki ugyanígy tett.
-Megint? - kérdeztem kihúzva a kulcsot a zárból és a másik irányba fordultam.
-Úgy látszik - mosolyodott el barátnőm és közelebb jött.
-Kevin gondolok már rég elment.
-Szokás szerint. Van valami dolgod ma?
-Nem, semmi. Átjössz?
-Persze, menjünk - mondta és a lift felé sétált mire én követtem.
Beszálltunk a liftbe, majd kint fogtunk egy taxit aztán pedig a lakásom elé érve felmentünk.

Amanda Dupont. Itt, Párizsban találkoztunk négy évvel ezelőtt. Munkatársak lettünk, aztán pedig legjobb barátok. Amanda nem volt túl jó viszonyban szüleivel, akik Marseille-ben laktak, ott ahol ő is született. A rossz viszony oka az volt, hogy Amanda szülei gazdag és befolyásos emberek voltak és azt akarták, lányuk is ilyen legyen. Viszont Aminak más szándékai voltak, így tizennyolc éves korában fejébe vette, hogy elköltözik. A szülei nem akarták elegedni és bár nem ő volt az egyetlen gyerekük, ragaszkodtak, hogy Amanda velük maradjon és azt a pályát válassza, amit ők neki szántak. A lánynak volt egy bátyja, akivel szintén nem ápolt túl jó kapcsolatot. Így tizennyolc éves korában elszökött és azóta itt él, Párizsban. Mindig is ide szeretett volna költözni. Vonzotta a zaj és az emberek.
Pár hónappal előttem jött ide, munkát keresve. Eleinte kapcsolatunk csakis szakmai volt, később viszont egyre többet beszéltünk és végül egymás mellett kötöttünk ki. Ő, ha lehet ilyet mondani, teljesen az ellentétem volt. Szerette a tömeget, a bulikat, a huszonegyedik századot, a modern életet és nagyon nehezen bízott meg emberekben. Szabadidejét ha nem velem vagy Kevinnel, akkor sorozatnézéssel, zenehallgatással vagy sportolással töltötte. Nem lakott messze tőlem, a Rue Desaixen vett lakást, ami gyalog mindössze nyolc percre helyezkedett el lakóhelyemtől.

Levettem magamról a kabátomat és csizmámat, majd a nappaliba mentem és lefeküdtem a kanapéra úgy, hogy a fejem lelógott.
-Fáradt vagyok - közöltem, mikor Amanda belépett egy üveg borral és pár zacskóval a kezével.
-Én is - vetette le magát a földre a dívány elé. - Hogy hogy nem Mr. Hunsforddal vagy? - kérdezte italt töltve.
-Elment - válaszoltam és próbáltam nem túl szomorúnak tűnni.
-Elment? Hova? Mikor? Miért?
-Ma indult, vissza Angliába.
-Visszajön?
-Igen, persze.
-Vagy nem. Lehet, hogy csak átverátvert és nem is akart soha téged, lehet, hogy csak szórakozott és közben most az orosz maffia felé vezeti az útja és...
A földet néztem. Nem tagadom, tényleg felmerült bennem ez a gondolat. Mármint nem az, hogy egy orosz maffia tagja, hanem, hogy talán sosem jön vissza. Tudom, megcsókolt és szerelmet is vallott, de... Miért pont én lennék az akit ő szeret?
Barátnőm látva elszontyolodásomat, töredelmesen nézett rám.
-Rose, én nem úgy értettem...
-Mindegy - mosolyogtam el kicsit még mindig szomorúan. - Miért is kellenék neki pont én?
-Te kinek ne kellenél? - próbált javítani a helyzeten Amanda.

A telefonom megzörrent.
-Ide adod légyszi? - lestem barátnőmre aki már nyújtotta is felém a telefont.
-Ki az? - kérdezte mikor felülve vizsgáltam a készüléket.
-Ismeretlen szám írt - válaszoltam.
-És mit?
-Még nem léptem be.
-Tuti valami maffia...
-Ő az - mondtam.
-Mi?
-Mr. Hunsford.
-Megadtad a számodat?
-Igen, de csak, hogy...
-Rose, te megadtad neki a számodat?!
-Ami, együtt vagyunk! Vagyis...valami olyasmi, a lényeg, hogy szeretjük egymást!
-Oké, oké. Mit írt?

Elmosolyodtam.

+44 11 425 24 225:

Hölgyem mégis, hogy írjak önnek levelet, ha még a címét sem tudom? - FH.

-És ha nem ő? - kérdezte Amanda a telefonra nézve.
-De, ő. Más nem írna ilyet.
-Kérdezd meg. Nem athatod meg csak úgy a címedet!
-Mit kérdezzek?
-Amiről tudod, hogy biztosan ő.

+33 09 75 83 51:

Csak, you bizonyosra menjek mielőtt megadnám a címemet, mi volt a festett képen a kúriában és mit javasoltam a folytatásához? - RM.

+44 11 425 24 225:

Megértem kétségét. A képen egy rét látható, a fű friss, üde, az ég világos kék. Lovak legelésznek a mezőn, egy alak pedig őket nézi. Ön azt mondta, ez az alak magányosnak tűnik s mellé egy másikat kellene festeni, akivel megoszthatja majd gondolatait. Ezt azon napon nyilvánította ki, mikor vettem a bátorságot és végre kifejezhettem mit is érzek maga iránt. Mostmár hisz nekem, Miss Moticelli? - FH.

+33 09 75 83 51:

-Igen, mostmár kétségem sincs afelől, hogy ön az. Rue de Buenos Aires 11. - RM.

-Na? - kérdezte Amanda. - Mi van?
-Ő az.
-Az jó, na most igyál - nyomta a kezembe a boros poharat. - A palik várhatnak.
-Nem... - feleltem sóhajtva.
Egész éjjel fent voltunk és csak beszélgettünk. Péntek révén nem is volt más dolgunk és mikor a nap feljött, mi akkor pihentünk le.