Szerelem Párizs utcáin

IV.

Nem mertem felemelni tekintetemet a férfira. Csak most vettem észre, hogy sokkal magasabb nálam. Igaz, az a "sok" csak egy fél fej volt.

Kicsit ideges voltam, féltem beszélgetést kezdeményezni.
Csak most figyeltem meg jobban a férfi öltözékét. Fekete szövetnadrágot viselt egy hosszú orrú csizmával, felül pedig ing volt rajta, kék színű, felette pedig a sötét szövetkabátja. Gondoltam, bizonyosan valamillyen fontos ügyben jár errefelé, hiszen máskülönben nem öltözne így ki. Egyszer csak egy nagy szél kapott fel és megremegtem. A nap bár sütött, a szél ellen mit sem ért.
Végül Mr. Hunsford törte meg a csöndet.
-Az igazat megvallva meglepett a kérdése - kezdett bele, mire felemeltem rá tekintetemet. - Nem, nincsen családom, sem feleségem és semmilyen nővel nem élek együtt, ha pontosan erre lenne kíváncsi. Gondoltam, egyszer felteszi majd ezt a kérdést ám...nem hittem, hogy ilyen hamar - húzta ajkait öröme kifejezésére. - Viszont akkor önnek is válaszolnia kell a kérdésemre. Önnek... - kezdett bele, viszont én gyorsabb voltam.
-Nem, nincs - feleltem barna szememet övébe meresztve. - És még sosem volt - fűztem hozzá kicsit halkabban.
A férfi mintha elgondolkodott volna egy pillanatra.
-Úgy érti...
-Igen, úgy értem. Így teljesen tapasztalatlan vagyok. Még sosem voltam szerelmes.
-Soha? - csodálkozott.
-Soha. Bár milliónyi könyvet olvastam már a szerelemről. És persze verseket. Azok gyönyörűek. De azt hiszem a szerelem nem olyan jó, mint ahogyan azt leírják.
-Ebben igaza van. Milyen könyveket olvasott?
-Jane Austin műveit, Jane Eyre-t, hasonlóakat.
-Értem - mondta a férfi, de a halvány mosoly nem tűnt el a szája széléről. - Ezeket én is olvastam.
-Komolyan? - kérdeztem elképedve. - Elnézést, csupán nem hittem, hogy férfiak valaha elolvassák ezeket a romantikus regényeket. Tetszett magának?
-Még kisfiú koromban bújtam őket, mikor unalmamat csak fáramászással vezethettem le. Olykor-olykor magammal vittem egy-egy könyvet atyám könyvtárából és azt olvastam a fán ücsörögve. Így találtam rá a Büszkeség és balítéletre is például.
-Kétségbevonhatatlanul káprázatos gyermekkora lehetett. A Büszkeség és balítélet az egyik kedvencem Jane Austintól! Annyira csodálatos!
-Igen, ezzel tökéletesen egyetértek. Rendkívülien jól van kidolgozva Tényleg zseniális.
-Igen, pontosan! - feleltem helyeselve Párizs utcáit róva. - Ahogy Mr. Darcy érzései megváltoznak... Pedig az elején váltig állította, hogy ő ki nem állhatja Lizzie-t és egész Netherfieldet! Továbbá Mr. Bingley-t is elválasztotta Jane-től csak, hogy ne kerüljön barátja abba a családba. De végül ő is belekerült és még bánni sem bánta! Ez az igaz szerelem! - jöttem bele a társalgásba. - Néha, amikor ilyesfajta szerzeményeket olvasok eszembe jut, én nem ott élek, nem abban a világban és ebben az új században a férfiak mások és sosem fognak így bánni velem. Ezt gondoltam egészen...de mindegy is, hiszen megérkeztünk - álltam meg a lakásom előtt.
-Itt lakik? Tetszetős blokknak tűnik.
-Igen, az is. Közel van az Eiffel-torony.
-Az már igaz - fordult a magas építmény felé, amelynek innen lentről csak a teteje látszott. -  Indulnom kell - felelte és közelebb lépett.

Azt hittem tenni fog valamit, fel voltam rá készülve...
Nem. Nem tett semmit. Csak állt és nézett egy pillanatig.

-Maga gyönyörű, ugye tudja? - kérdezte szinte suttogva. - Ezt nem csak külsejére értem - nézett egyenesen világosbarna szemembe.
-Uram, ön lekötelez...
-Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy... - állt meg mondatában, viszont értettem mire gondol. 
-Talán még nem találkoztam a tökéletessel - szóltam hirtelen.
A férfi elmosolyodott, elköszönt és otthagyott.