Szerelem Párizs utcáin

XI.

Hallgatagon lépkedtünk felfelé a lépcsőkön. Én kicsit lassabban, mint általában, hiszen igencsak fáradt voltam.
Felértünk a harmadik emeletre, a fehér tölgyfa ajtó elé, vagyis lakásom bejárata elé.
Elővettem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.
Ahogy beértünk mindketten levetettük a kabátjainkat. Párizs utcáin az uralkodó szelek meglehetősen hűvösek voltak, így rendkívül jól esett a szoba melege.
Mikor Mr. Hunsford lesegítette rólam a ruhadarabot, amit én felakasztottam a fogasra, egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat.
-Jól van? - kérdezte aggódva Mr. Hunsford miközben megfogta a karomat.
Érintése még mindig hatalmas hatással volt rám. Mégis miért?
-Igen, azt hiszem csak...alvatlanság - motyogtam és lehajoltam, hogy levegyem a csizmámat.

Miután mindketten beljebb kerültünk, egyenesen a hálómba siettem. A férfi követett, azonban megállt a helyiség ajtajában.
Leemeltem az állványról a képet.
-Mint mondtam, még nem fejeztem be - kezdtem és a férfi felé sétáltam -, de itt van - adtam a kezébe.

A vászon közepén hatalmas tölgyfa ágaskodott, alatta egy kamaszodó fiú ült, könyvet tartva kezében, viselete ünnepélyes. Bal oldalán nála fiatalabb lány vizslatta a sakktáblát, kék ruhát felvéve. Mintha játszottak volna, mintha a fiú csupán hébe-hóba lépett volna a bábukkal.
Előttük két hajadon szaladgált, egyik öt, másik három év körüli. A fiatalabbikon halványrózsaszín, míg idősebbiken bíbor színű ruha állt. Ők a kép bal oldalán foglaltak helyet.
A festmény jobb oldalán egy második életkorát elérő fiúcska tologatta játékautóját, mely fából készült. Bátyjához - mivel a másik ifjú a testvére volt, ahogyan az összes többi - hasonlóan fehér inget vett fel szurokfekete bársony zakóval.
A háttér színezése maradt még hátra, annak nem jutottam a végére.

-Maga hihetetlenül impozánsan alkot - álmélkodott a férfi. -  Műveinek a Louvre-ban a helye.
Csak elnevettem magamat, bár tudtam, arcom vérvörös lehet.
-Mr. Hunsford, maga túloz!
-Nem, igazán nem. Csak az igazságot ecsetelem. Ha jól sejtem ezt nem úgy készítette, ahogy a tájképeket vagy csendéleteket szokás.
-C'est vrai. Pusztán ez volt a legelső dolog amely eszembe jutott abban a pillanatban.
-Emlék?
-Nem, dehogy, kétlem. Ám olyan idillikus, nem igaz? - tekintetem végigsiklott újból a vásznon.
-Az - értett egyet.

Visszaállítottam eredeti helyzetébe a képet, majd a konyhán keresztül a nappaliba vándoroltam át, a férfi pedig követett.
-Kér valamit esetleg? Elnézését kérem, hogy nem kérdeztem előbb, igazán udvariatlan voltam, csak...
-Nem, köszönöm - válaszolta Mr. Hunsford fel-alá járkálva, míg én helyet foglaltam a kanapén.
Megdörzsöltem a szememet.
-Hölgyem, önnek pihenésre van szüksége - mondta határozottan.
-De most itt van és...nem akarok pihenni - válaszoltam makacsul.
-Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjam róla, tényleg  megfogadja -e tanácsomat.
-Uram... - próbáltam kifogást keresni, ám a férfi hajthatatlan volt.
-Önnek alvásra van szüksége.
-Hiszen...
-Nem fogadok el semmilyen ürügyet - nézett a szemembe ellentmondást nem tűrően.

Sóhajtottam. Eddig a kanapén ültem, Mr. Hunsford pedig mindeközben egy széken foglalt helyet, viszont most lefeküdtem a díványra.
-Mr. Hunsford! Nem akarom, hogy ön rosszul érezze magát velem - mondtam miközben magam mellé vettem egy párnát.
-Biztosíthatom, hogy nem érzem rosszul magamat önnel. Sosem éreztem rosszul magamat önnel.

Kijelentésére halványan
elmosolyodtam.
-És most csak...csak úgy aludjak? Mégis hogyan? Úgy, hogy ön itt van? - kérdeztem az utolsót inkább magamtól.
-Ha szeretné elmehetek - felelte.
-El akar menni?
-Ha szeretné, elmegyek - ismételte meg.
-Maradjon kérem - suttogtam és elvettem egy plédet a kanapé végéből.
A szemem kezdett lecsukódni. Tényleg fáradt voltam.

-Ön tud angolul, nemdebár? - kérdeztem, mikor már nem álltam a messze teljes elszenderedéstől.
-Ez így van, hiszen angol vagyok - mosolyodott el és felállt a székből.
-Mondana nekem valamit a nyelven?
-Ön nem tud angolul? - csodálkozott.
-Nem volt lehetőségem megtanulni - válaszoltam fáradtan.
-Ha ezt kívánja - felelte a férfi és egy kis szünetet tartott, míg gondolkodott, mit is mondjon. - "If I speak with the languages of men and of angels, but don't have love, I have become sounding brass or a clanging cymbal. If I have the gift of prophecy, and know all mysteries and all knowledge, and if I have all faith, so as to remove mountains, but don't have love, I am nothing. If I give away all my goods to feed the poor, and if I give my body to be burnt, but don't have love, it profits me nothing. Love is patient and is kind. Love doesn't envy. Love doesn't brag, is not proud, doesn't behave itself inappropriately, doesn't seek its own way, is not provoked, takes no account of evil; doesn't rejoice in unrighteousness, but rejoices with the truth; bears all things, believes all things, hopes all things, and endures all things. Love never fails. But where there are prophecies, they will be done away with. Where there are various languages, they will cease. Where there is knowledge, it will be done away with. For we know in part and we prophesy in part; but when that which is complete has come, then that which is partial will be done away with. When I was a child, I spoke as a child, I felt as a child, I thought as a child. Now that I have become a man, I have put away childish things. For now we see in a mirror, dimly, but then face to face. Now I know in part, but then I will know fully, even as I was also fully known. But now faith, hope, and love remain—these three. The greatest of these is love." 
-Ez gyönyörű - már alig értettem saját szavaimat. - És mit is jelent? - kérdeztem, habár a feleletet már nem hallhattam.