Szerelem Párizs utcáin

XLI.

-El kellene menni valahova. Hmm...vásárlás? Nem. Fodrász? Talán. Körmös? Tökéletes! Rose, figyelsz te rám egyáltalán?! - méltatlankodott barátnőm, mire felocsúdtam kábulatomból és kérdőn tekintettem rá.
-Tessék? - pislogtam sűrűn.
-Hol jár az eszed? Ne, ne is válaszolj! - tartotta fel tenyerét, amely majdhogynem arcomba ért ezáltal. Kitalálom! A te hercegeden, a nemes lelkű Mr. Hunsfordon! - dramatizált tovább, melyre szemforgatással feleltem.
-Ma még nem találkoztunk - válaszoltam mellékesen.
-Ó, micsoda tragédia! - helyezte kezét homlokára szarkasztikusan.
-Mit is mondtál a programról, amit együtt fogunk csinálni? - tereltem vissza a témát.
-Körmöshöz megyünk! Te, én, Marguerite és Mia. Mit szólsz?
-Ez remek, szólok Mia-nak, ma úgy sincs bent, felmegyek hozzá.
-Tudod Rose, már feltalálták a telefont - fűzte hozzá.
-A személyes találkozást akkor sem tudja helyettesíteni - vontam vállat, majd a szürke padlót kezdtem el vizslatni.

Amanda irodájában álltam, fekete szoknyát, alatta átlátszó harisnyát, habfehér blúzt és szintén sötét csizmát viselve. A szobában fel volt húzva a redőny, így a még gyenge napsugarak megvilágíthatták a dekorációt. A három ablak előtt helyezkedett el az íróasztal, rajta virágok, gyertyák, újságcikkek és egy laptop hevert. Mögötte a fehér szék volt található, melyen ülve barátnőm általában teendőit végezte. Ha jobbra néztem, egy hosszú könyvespolccal találhattam szemben magamat, ha viszont úgy döntöttem balra fordulok, a falon plakátokat láthattam, képeket emberekről, kivágott részeket könyvekből, ezek pedig mind piros fonallal voltak összekötve, akár csak a filmekben. Az ajtó mellett bal oldalon egy festmény pihent felfüggesztve, absztrakt műnek számított, fekete-arany csíkokat tartalmazott.
Az én irodám szinte az ellentéte volt. Bár az ablakok, íróasztal, szék és könyvespolc berendezése ugyanúgy nézett ki, a fal halványbarna színben tündökölt, festményen pedig egy virág rajzolódott ki a vörös-sárga vonalakból. A fal bal oldalán egy ábra volt látható, zajos utca, telis-tele emberekkel, akik szemetelnek és szennyezik a környezetet. Egy személy hajol le éppen a kép pillanatában és felszedni tervezi, amit a többi egyén otthagyott. Ezen az oldalt észrevehetőnek nyilvánult egy második asztal is, amely Mia-é volt. Az övén gyertyák, számítógép, tulipánok és kép egy férfiról hevert, míg az enyémen rózsák, laptopom és pár közös kép a barátaimmal.

-Rose, most menj ki! - parancsolt rám barátnőm.
Kérdő tekintettel néztem fel.
-Szeretnék dolgozni! - tessékelt ki.
-Ez kedves - álltam a becsukott ajtó előtt, majd visszavonulva folytattam teendőimet.
Négy órakkor végeztem, mivel hamarabb kezdtem. Mr. Hunsforddal még nem tudtam beszélni a mai nap folyamán. Mia reggel szólt, hogy szabadságot vesz ki. Gondoltam meglátogatom, ugyanis szerettem volna szólni a közös programról.
Megálltam a piros ajtó előtt és becsengettem, mire Mia meglepett hangját hallottam.
-Ki az? - kérdezte kis idő után.
-Rose vagyok - válaszoltam, mire a kapu meg is zörrent, én pedig betolva az arany színű fogantyút, beléptem.
Felbaktattam a lépcsőkön, majd a tölgyfaajtó előtt álltam meg, melyen a hatos szám ékeskedett. Kopogni igyekeztem, azonban a lány megelőzött, kitárva előttem a bejáratot.
-Mit csinálsz itt, Rose? - kérdezte kedvesen, de egy kis idegességet is ki lehetett szűrni hangjából.
-Szólni szerettem volna - kezdtem levéve csizmámat -, hogy Ami közös programot tervezett négyünknek. Körmöshöz akar menni - sóhajtottam.
-Ez szuper! - derült fel a lány arca. - Egyébként...Mr. Hunsforddal találkoztál ma?
-Nem, ma nem - vontam vállat. - Mi a helyzet Marco-val?
-Nemsokára visszamegy Portugáliába - lombozódott le.
-Akkor minél hamarabb elmondod neki az érzéseidet, annál jobb - ültem le a kanapéra, a hajadon pedig mellém huppant.
-És ha ő is olyan mint René vagy Aiden? Az első barátom. Nem vagyok olyan szerencsés kapcsolatok terén, mint te.
-Adj neki egy esélyt. Ha szereted megéri.
-Már vesztenivalóm sincs - nevette el magát. - Két rosszul végződő kapcsolat után... Egyébként Marguerite-tel, míg ti sétáltatok, kinyomoztuk az instáját, amin igazából csak szörfös képek voltak, de bekövettem és beszélgettünk is. Azt is tudjuk mit csinált nyolc óra tíz perckor, az én ötletem volt, hogy menjünk ki a lakásához, bár kicsit balul sült el, mivel épp lejött és meglátott minket, így bemutattam Marguerite-et is és annyira aranyosan viselkedett...mindegy is, a lényeg, hogy jól szórakoztunk.
-Egyébként hogy érzed magad? - fürkésztem arcát, majd kezére vetettem tekintetemet.
-Jól, hogyan máshogyan érezhetném magamat? - kacagott kínosan.
-Akkor megmutatod a karodat? - tértem a tárgyra.
-Tessék?- remegett meg. - Ö...izé...tényleg, most jut eszembe! Marco-val megbeszéltük, hogy találkozunk - felelte, majd felállt.
Megfogtam a végtagját, abból a célból, hogy ott tartsam, mire felszisszent. Felálltam és feltűrtem a pulóverét. Kezén újabbnál újabb vágások éktelenkedtek.
-Mia - szólítottam meg, azonban továbbra is elnézett. - Nekem nem kell hazudnod, itt vagyok. Azt hittem minden rendben van. Azt mondtad...
-Igen, tudom - sóhajtott. - És így is van. Túlléptem apán, tudom, hogy jobb helyen van. Anyával pedig minden rendbe jött.
-Akkor mégis miért bántod még mindig magadat?
-Nem tudom én...én csak...így jobban érzem magamat. Nem fáj, nem érzem azt a fojtogató érzést. Jó nekem így, Rose!
-Nem, ez egyáltalán nem jó így! Talán van egy ötletem hogyan segíthetek. Körmös után odamegyünk.
-Hová? - kíváncsiskodott.
-Majd meglátod - válaszoltam titokzatosan.
-Mikor is megyünk körmöshöz?
-Most - válaszoltam az órámra nézve.
Mia-val kisétáltunk a nappaliból.