Szerelem Párizs utcáin

XLIX.

A pizsamaparti felejthetetlen élményként írta be magát sorvadó emlékeim közé.
A napsugár halvány fénye sarkallta szememet kinyitásra; akár csak egy kapu, melyet békekötés céljából tárt ki a város vezetője, a régmúlt időkben.
Marguerite már készülődött, fel is volt öltözve; a hajadon pusztán a gyöngykészletével bajlódott. Amanda és Mia továbbra is pihenésre szánták idejüket.
-Sajnálom, hogy ilyen korán menned kell - motyogtam megdörzsölve érzékszervemet.
-A suli sosem várhat - somolygott.
A fiatal, szőke lány elköszönve és hálálkodva hagyott ott lakásomban; örült, hogy részt vehetett a programban.
Másik két nőtársam nem sietett; viszont végül ők is felébredtek időben.
Egyéb létfontosságú esemény nem is volt része napomnak; szokásosnak ható munka történt csupán. Cikkek, riportok, még több cikk és még több riport.
Az azt követő nap folyamán is hasonló dolgok történtek. Nem voltam levert, egyáltalán nem. Mr. Hunsford elmenetele természetesen nem
tett örömtelivé, ám tudatában voltam, visszatér, s ez elég is volt.
Május tizenegyedik, csütörtökön este bágyadtan telepedtem le díványomra. A hőn szeretett férfi által ajánlott könyvet bújtam éppenséggel. A szobában égett a villany, fénnyel teliszórva a falat, a festményeimet, bútoraimat és különböző tárgyakat. Az erkélyajtót nyitva hagytam, hogy hallgathassam az eső kopogását, érezhessem illatát.
Napi viseletemet időm, s erőm sem volt levetni: a barna alapon fekete-világos rózsaszín színű csíkok kuszálódva alkottak kockákat szoknyámon és felette lévő rövid ujjú kis zakómon, mely alá egy hosszú, éjfekete pólót választottam.
Az időjárás csupán estére vált esőssé, bár napközben sem volt sokkal melegebb, egyszóval: az idő lehült. Nem bántam, hiszen a termőföldeknek - melyek Párizsban nem igen találhatók, azonban nem csupán ebben a városban zúdult heves esőzés - mindenképpen szükségük volt erre a zuhéra.
"Negyedik fejezet - 1860 November" - olvashattam a lap tetején, ellenben folytatni képtelen voltam, hiszen hangos csöngetés zavarta meg a békés pihenésemet.

Vajon ki lehet az? Amanda? Kevin? Esetleg Mia? - ezen gondolatok közepette baktattam lefelé a sötét lépcsőkön, melyeket még a fény sem tudott teljes megvilágítani, kiélesíteni.
Igazán fontos lehetek annak a barátomnak, aki ebben a hatalmas égszakadásban is eljött - merengtem, ezzel egy időben kihúztam a nehéz faajtót, s a sötétlő utcára pillanatottam ki.
-Jó estét, Miss Moticelli - hajtotta meg fejét az esőben álló úr, ki nem ácsorgott túl messze tőlem, picivel több, mint egy méterre. Bizánci kék zakót, hozzá passzoló nadrágot, világos inget viselt, lábán lakkcipővel.
-Mr. Hunsford? - kérdeztem vissza, mintha szememnek sem hinnék. - Nem számítottam magára - böktem ki.
-Megígértem, visszatértek, nem igaz? - fürkészte arcomat.
-Én...Igen, igen...Tisztában vagyok vele - vetettem félre tekintetemet, majd észbe kaptam. Az úriember a szakadó esőben állt, ámbár nem is zavartatta magát.
-Elnézését kérem, jöjjön csak beljebb - szabadkoztam.
-Későre jár, s csupán köszönés miatt érkeztem, semmi egyéb szándékom nem volt. Vagyis...
-Azért mégsem ácsoroghat kint ebben az időben! Legalább ide lépjen be, hol fedve van!
-Hölgyem, hálás vagyok melegszívűségét illetően, ugyanakkor meggyötörten érzem magamat, az utazásnak köszönhetően. Holnapi nap folyamán pedig indulhatok is vissza - sóhajtott.
-Tessék? - képedtem el. - Vi...visszatér szülőföldjére?
-Kötelességem. Atyám megkért valamire, nem szeretnék ellenszegülni szavának, pusztán abban az esetben, hogyha...
-Újra itthagy? - szakadt fel belőlem gondolatom, melyet nem terveztem hangos szavakba önteni. Letört arckifejezésemet észre véve, Mr. Hunsford közelebb lépett.
-Boldogtalanná teszi? - súgta, s szavai ezután már szerte is foszlottak a felhőszakadásban.
-Magát talán nem? - továbbá is letargikus állapotban tettem fel a kérdést.
-Nem, nem egészen - jelentette ki.
Bágyadtan, értetlenül emeltem fel mogyoróbarna szemeimet; egyenesen övéibe meresztettem.
-Maga...nem szeretne többé velem lenni? - ejtettem ki félve, rettegve a mondatot. - Nem bánja, hogy el kell mennie? Nem sajnálja, hogy nélkülem lesz? - roskadtam magamba.
-De hát mégis...Mégis ki mondta, hogy ön nélkül leszek? - mosolyodott el finoman.
Ajkam megremegett, mikor ráébredtem a valóságra.
-Amanda-nak igaza volt - böktem ki hitetlenkedve.
-Miss Dupont tudta? - döbbent meg.
-Éppen a tegnapi nap folyamán beszélt erről - lélegzetem mélyeket.
-Remélem tisztában van vele, készen állok, akkor is, ha nemet mond.
-És akkor...mi lesz?
-Abban az esetben Párizsban maradok, önnel, atyámmal pedig közlöm, hogy talán majd egy másik alkalommal ismerkedhet meg kegyeddel.
Elfordultam, tépelődtem. Barátnőm szavai csengtek fülemben.
"-Hazajön és magával fog vinni!
-Angliába? Mégis miért tenné ezt?
-Hogy megismerd az apját. Aztán megkéri a kezed és happy end!"
-Miss Moticelli, holnap is visszajöhetek. Nem szeretném, ha a kérdés felzaklatná.
-Nem én...nem. Kérdezze meg újra, kérem.
-Kérdezzem meg? Eh bien... Miss Moticelli, lenne kedve elkísérni jómagamat Angliába, születési helyemre?
-I...Igen - biccentettem aprókat.
-Tudnia kell, én nem erőszakolom magára.
-Tudom, Mr. Hunsford. Tudom, és szeretnék menni. Érdekel a hely, ahol felnőtt, szívesen ismerkednék meg édesapjával is. Már csurom víz! Egy esernyőt sem hozott magával? Kérem, kerüljön beljebb!
-Egy másik alkalommal, talán. Azonban, pár pillanat, s indulok is.
-Mennyi idő az út? - firtattam.
-Hosszabb mint hinné. Nézzen rám! Reggel nyolc órakor ültem be az automobilba.
-Reggel nyolc? - álmélkodom. - Nemsokára kilenc óra lesz!
-Pontosan - törölte le kendőjével vízcseppekkel teli homlokát. - Legfőképpen a forgalomnak volt köszönhető.
-Hányra legyek készen?
-Hogyha kíván még egy nap haladékot ügyei elintézésére...
-Az időpont nem probléma.
-Ez esetben, reggel kilenckor indulnánk, így este nyolc előtt odaérhetnénk. Az időeltolódás miatt - magyarázta.
-Pompás - futott végig pár dolog agyamon. - Most menjen. Pihenjen, ne ázzon tovább - mosolyodtam el.
-Hogyha ezt óhajtja - hajtott főt. - Mégis... Biztos benne, velem tart?
-Miért kételkedik ennyire? - nevettem.
-Nem is tudom, talán mivel láttam arckifejezését, érzelmeit, melyek először környékezték. Kissé...riadt volt.
-Amanda sok mindent mondott még - jegyeztem meg.
-Egy bűnszövetkezet tagjának hisz? - a férfi már meg sem volt lepődve.
-Ó, nem...Kettőnket illetően beszélt el pár dolgot... Bár nem is lényeges; az viszont igen, hogy maga itt van és holnap Angliába tartok önnel! - boldogan fogalmaztam meg ezeket a szavakat, így Mr. Hunsford már nem kételkedett szándékomban.
-Holnap reggel magáért jövök.
-Előtte mindent elrendezek, összes ügyemet itt hagyom, Párizsban. Izgatott vagyok, uram. Már várom a találkozást atyjával!
-Örömmel hallom, hölgyem. Most azonban, bonne nuit, Miss Moticelli.
-Bonne nuit, Mr. Hunsford!
                                       
                                 *

-Amanda! - kiáltottam a telefonba.
-Rose? Mi történt? Mr. Hunsford ott van?
-Igen, igen visszajött - feleltem mellékesen.
-Igen, és?
-Ott van Kevin is?
-Ja, itt van. Na mondjad már!
-Én és Mr. Hunsford... Mi Angliába megyünk! Holnap reggel, kilenckor!
-Komolyan elvisz?! - esett le az álla Kevinnek.
-Na jó! Én tudtam, megmondtam, éreztem, hogy így lesz! Az univerzum akarata, az súgta meg nekem! Jósnő leszek, azt mondom! Ennyi, én megmondtam! Kevin, mondd, hogy nem vagyok egy jósnő!
-Nem vagy egy jósnő - közölte a férfi.
-Unalmas vagy! Ahh, milyen barátom van nekem - panaszkodott. - Na mindegy, ez szuper, Rose! De...meddig? Mi lesz a munkáddal? Mi lesz velünk? Mi lesz velem?! Oké, oké, talán kibírok pár hetet nélküled...vagyis...remélem. Akkor addig Mia veszi át a helyed? Tudom mi kell neked! Holnap meg is veszem!
Kacagva vizslattam a készüléket.
-Van szabadnapom, nem is kevés. Azokat kiveszem.
-És ha nem lesz elég?
-Akkor...majd dolgozom onnan.
-Ne már! Ez tök ünneprontó! Szerintem amúgy ott nincs wifi. De minden nap hívásozunk! Mármint nem kamerával mert fúj, az úgy nem, viszont csak beszélni oké.
-Holnap eljöttök? Ide, reggel kilenc előtt. Örülnék, hogyha velem lennétek.
-Még szép!
-Marguerite is el tud jönni. Valami sulis szünnapjuk lesz.
-Mia odalesz. Majd megy hozzátok pónizni.
-Igen - bazsalyogtam a vörös lány említésére.
-Éppenséggel úgy érzem magam, mint egy kicsavart törölköző - szólalt fel Kevin.
-Senki sem kíváncsi rád. Amúgy is, te kerested magadnak a két állást! - szidta Am nyersen.
-Nem is zavarlak titeket. Egyébként osztozok Kevinnel, ugyanígy érzek ebben a pillanatban.
-Nélkülem meghalnátok - nyilatkozta barátnőm. - De rendben, pihenj Rose. Holnap megyünk!
-Igen, én pedig...én, Rose Moticelli, Angliába megyek!
-Fogadjunk nem is fogsz tudni aludni emiatt! - nyomta ki végleg a mobilt Ami.