Szerelem Párizs utcáin

XXXIX.

-Mégis mit vegyek fel? - bújtam ki a szekrényemből két nő társamra pillantva.
-Rose, ne stresszeld túl - lesett fel Amanda telefonjából, majd újra vissza vezette tekintetét az eszközre.

Hat óra felé járt az idő, a nap sugarai pedig már a horizonthoz közeledtek. Az átlátszó üvegablak megtörte a fényt, amely beáradt, megvilágítva a kétségbeesett énemet, amely fel-alá járkált újabb ruhaneműk után kutatva.

-Hányra jön érted? - kérdezte álmodozva Marguerite.
-Nem tudom - jöttem rá. - Fogalmam sincs - motyogtam, aztán barátnőmhöz szóltam. - Ami, ideadod a telefonomat? - kérdeztem, mire a nő a mellette lévő asztalra tekintett, elvette mobilomat, és szó nélkül felém dobta.
Gyors reflexeimnek hála sikerült elkapnom.

Hét órára kegyedért megyek. - FH

-Hét - feleltem a lány kérdésére. - De komolyan, segítsetek már! Amanda, tedd le! - utaltam kezére, amely folyton a telefonon lógott.
-Nem vagy az anyám - válaszolta flegma hangvétellel, mire csak szemforgatással válaszoltam; közelebb mentem és kihúztam a műszert karjai közül.
-Hé! - kiáltotta ingerülten; felállt.
-Ó, Kevin az - mosolyodtam el, mikor megláttam a férfi nevét.
-Rose, kérem vissza - próbált kicselezni.
-Csak miután segítettél! Egyedül nem boldogulok!
-Oké, oké - sóhajtott. - Lássuk, miből élünk - fordult fagardróbom felé.

A hálómban tartózkodtunk, ahol a ruháimat is tároltam. Szekrényem ágyammal szemben volt, amin éppenséggel Marguerite ült. Jobb oldalt egy kis asztal helyezkedett el - mire könyveket tettem -, hozzá egy szék volt rendelve, mely festésemet segítette, s éppenséggel szobámban akadt - ezen foglalt helyet mindeddig Amanda.

-Ez lesz - emelt ki barátnőm egy világos barna színű szoknyát.
-Hideg van kint, nem fogok megfagyni?
-Akkor keress magadnak ruhát, Rose!
-Jó, folytasd - adtam meg magamat.
-Itt egy vastag harisnya és egy kötött pulóver. Mégis mi ebben a nehéz?
-Mr. Hunsford! Ő a nehéz!
-Így is, úgy is csodálatosnak tart. Na most már kérem vissza a telóm! - felelte, azt követően pedig ki is kapta kezeim közül.
-Rendben, akkor jó lesz ez...Marguerite, szerinted nem fogok fázni?
-Te tudod - vont vállat. - Csak ne hűlj meg újra.
-Mr. Hunsford nem élné túl - fűzte hozzá barátnőm.
-Rendben, maradok a szoknyánál. A harisnya vastag és ha fázom, akkor visszafordulhatunk.
-Annyira szeretném már látni - gondolkozott el Marguerite.
-Mia mikor jön?
-Azt mondta, nemsokára. Biztos befut majd.
-Hova is ment?
-Találkozott valakivel.
-Valakivel? - kérdezte vissza Ami.
-Megismerkedett egy fiúval.
-Ennek romokban heverő szív lesz a vége, ide érzem.
-Felöltözöm - határoztam el magamat.
-Keresek valami ehetőt itt, remélem van - indult meg barátnőm az ajtó felé, mire Marguerite csatlakozott hozzá.

Nagy gondossággal felhúztam magamra a harisnyát, szoknyát, pólót, pulóvert, majd felraktam a kiegészítőket: nyaklánc, gyűrű, óra. Az előbb említettek közül is az első kettő állt legközelebb hozzám. Mindkettő azóta van birtokomban, mióta csak az eszemet tudom. Az árvaházba is az ékszerekkel érkeztem. A medál aranyból készült. Külsején körbe virágminta állt, valószínűleg a rozmaringé, a növény pedig egy medvefejet fogott közre. Ha az amulettet kinyitottuk, belsejébe a következő volt írva: "La somma della tua parola è verità; e tutti i tuoi giusti giudizi durano in eterno." Vagyis: "Igéd tartalma maradandó, és minden igaz döntésed örökre szól." Bár nem értettem valójában a jelentését, sokszor változott fátyolosra szemem, mikor csak erre gondoltam. A szüleim csináltathatták számomra, ez kétségtelen. Minden pillanatban azt kívántam, bárcsak emlékeznék rájuk. Csupán az arcuk is elég lenne. Viszont egyetlen emlékem sem maradt meg abból az időből.
A gyűrű ezüstből készülhetett vagy akár fehér aranyból, nem tudom. Középén vörös kő díszelgett, ezt rózsa minta vette körbe, mely végigvonult az ékszeren.

-Rose, siess! - ábrándított ki Amanda, mikor felkaptam magamra a szinte le sem vett kincseket, s már ki is tártam az ajtót.
-Nem rossz, de kell még a sminked - méregetett barátnőm.
-Szerintem gyönyörű vagy - felelt Marguerite. - Befonhatom majd a hajadat? - kérdezte csillogó szemmel.
-Persze, ha szeretnéd - mosolyodtam el.
-Olyan leszel, mint Aranyhaj! Kár, hogy nincsenek virágok, amiket bele tudnék tűzni - elmélkedett.
-Mr. Hunsford nem egy Flynn Rider, ha az lenne, nem Rose társaságát keresné, hanem az enyémet. Vagy ha nem is akarna időt tölteni velem, én akarnék és úgyis minden úgy lenne, ahogy én megmondom.
-Szerencse, hogy Mr. Hunsford nem "egy Flynn Rider" - állapítottam meg.
-Megcsinálod a sminked? Kevin megjött, leszaladnék.
-Persze, egyedül is megy - vontam vállat, mire barátnőm már ki is fordult az ajtón.
-Mit gondolsz? - fordultam a fiatal lány felé.
-Miről?
-Amanda-ról és Kevinről.
-Szeretik egymást, de Amanda nem vállalná be, ha megkérdeznénk. Szerintem a kapcsolatuk komollyá kezd válni.
Elismerően bólintottam és neki is kezdtem arcom rendbehozásához.
Sosem viseltem túl sok sminket, csakis kizárólag natúrhoz hasonlítót, amely nem tűnt fel rögtön az embereknek. Nem szerettem volna látszatot kelteni, teljesen elfedni igazi énemet.

-Rendesen megy itt a készülődés, úgy látom - lépett be Kevin, mire Marguerite felállt az ágyról és odarohant hozzá, majd átölelte.
-Neked is szia - válaszoltam felkandikálva rá.
-Képzeld, én fogom befonni Rose haját! - mesélte a lány bátyjának.
-Ez remek - mosolyodott el halványan.
-Szerintem mostmár kezdheted is - szólaltam meg, mire barátom húga vissza is rohant hozzám, kezébe vette a fésűt, gondosan elkezdte a frizura alakítást.
Hajam nem sokkal ért vállam alá, így a végeredmény bár nem volt egy Aranyhaj, mégis hihetetlenül tetszett.
-Mennyi az idő? - fordultam Kevin felé, aki hátizsákot viselt hátán, bizonyosan a randira (ha lehet ezt a programot annak nevezni) készülve.
-Öt perc és hét óra - válaszolta, majd visszafordult Amanda felé.
Valamiről beszélgettek, de olyan halkan, hogy nem hallhattam.
-Mia még nincs itt - tekintett ki az ablakon Marguerite, mire csengő szakítottak félbe mondandóját.
-Ez bizonyára Mr. Hunsford. Vagy Mia.
-Menjünk le és megtudjuk - állt fel Kevin, ezt követően pedig mindenki követte példáját.
Felkaptuk kabátjainkat, csizmáinkat és már zártam is kulcsra a lakásomat. Szívem torkomban dobogott, szinte rohantam a lépcsőkön, mire végre elértem végét, s a hatalmas faajtót kitárva meg sem várva a többieket léptem ki Párizs friss, éjjeli levegőjébe.
Mr. Hunsford hátrébb állt; meglátott, s közelebb jött.
-Elnézést, hogy megvárattuk - tekintettem magam mögé, a barátaim pont akkor lépték át az ajtó küszöbét.
-Bonsoir - köszöntött a férfi mindnyájunkat megemelve kalapját, majd kezet fogott Kevinnel.
-Mr de Blanc - szorította meg kezét.
-Mr Hunsford - nézett szemébe a férfi. - Sokakat boldoggá tett visszatérte - jegyezte meg.
-Mr Hunsford! - köszöntte nagy hanggal Amanda. - Azt hittük már vissza sem jön!
-Jó estét, Mlle Dupont! Ez esetben remélem pozitív csalódás érte önöket.
-Ó, az nem is kifejezés.
-Itt vagyok! - kiáltotta egy ismerős hang az utca túloldaláról; szétnézett, s átszaladt az úton.
Kifulladva állt meg mellettem a vörös hajú lány, mikor pedig megpillantotta Mr. Hunsfordot, a kezét nyújtotta.
Én már készültem volna a hajadon bemutatására, ám ő megelőzött.
-Mia Canon vagyok - lépett közelebb. - Örülök, hogy megismerhetem, Rose már nagyon sokat mesélt magáról.
-Friedrich Hunsford - válaszolta könnyedén nevét, majd rám tekintett. - Remélem csupa jó dolgokat.
-Ó, igen, csakis!
-Marguerite, bemutatom Mr. Hunsfordot.
-Marguerite de Blanc - felte szinte suttogva, azt követően gyengéd karját nyújtotta.
-Friedrich Hunsford becses nevem. Örvendek az új ismeretségnek. Mr de Blanc-al áll rokoni kapcsolatban?
-A húga vagyok - válaszolta halkan.
-Nekünk indulnunk kéne - találkozott Amanda tekintete barátjáéval.
-Igaz - szólalt meg és telefonját bekapcsolva megnézte az időt. - Marguerite, megleszel?
-Persze, Mia-val nyomozunk - mondta könnyedén. Mr. Hunsfordra bámultam, akit ez meglepett.
-Mit csináltok? - ráncolta össze homlokát bátyja.
-Semmit, semmit! - hadarta a vörös hajú.
-Nos, rendben - vont vállat.
-Indulhatunk? - türelmetlenkedett barátnőm.
-Viszlát Mr Hunsford, örülök, hogy visszatért - fordult felé, mire kezet fogtak.
-Viszont látásra, Mr de Blanc, Mlle Dupont. Kellemes éjszakát kívánok!
-Biztos az lesz, kellemes - vigyorodott el barátnőm, majd Kevin kíséretében távozott.
-Nekünk is mennünk kéne - vizslatta Marguerite-et Mia. - Annyi dolgunk van még!
A lány bólintott, majd elköszönve magunkra hagytak.
Mr. Hunsford felé fordultam.
-Magunkra maradtunk - konstatáltam a helyzetet.
-Talán bánja?
-Dehogy, csak éppen...hamar távoztak. Ennyi az egész.
-Merre kívánja elkezdeni utunkat?
-Teljesen mindegy számomra. A lényeg, hogy magával lehessek. Bár...az Eiffel-torony lehengerlő látvány ez idő tájt - feleltem, mire a férfi el is kezdte a sétát abba az irányba, melyet említettem.