Szerelem Párizs utcáin

LVI.

Alig aludtam, szinte egy szemhunyásnyit sem. Az a pillanat járt a fejemben. Az egyetlen emlékem. Tánc a jókedvű, szikár, középkorú férfival. Az édesapámmal.
Apa. Egy szó, mégis megannyi érzelmet fojthat magába: öröm, vidámság, szeretet, megelégedés, szilárdság, szigorúság. Számomra mindeddig ezen kifejezés hallatára a hiány, gyász öntötte el szívem, mint ahogyan a megduzzadt folyó árasztja el az üde, növények lakta területeket.
A lábamon is alig bírtam állni az este, teljes testemben remegtem. Mr. Hunsford felkísért; mindig tudta, mit is kell mondania, noha ekkor hallgatott. Kellemes éjszakát kívánt, Kaitlyn gondjaira bízott. Valószínűleg visszament a társaságba és valamiféleképpen kimentett engem, megindokolta cselekedetemet.
Nem beszéltem; egy pár köszönöm hangzott el ajkaimról a szobalány felé. Miután ő is eltávozott, lágy, bársonyos ágyamban kutattam menedék után, ám mindhiába. Az édesapám arca nem hagyta el gondolataimat, minden pillanatban velem volt. Semmit sem lehetett hallani, a zenét a monumentális, kék falikárpitos, kristálycsilláros terem felemésztette, magába temette. Teljes sötétség, s csend honolt, ez tette még kínzóbbá az egész éjszakát.
Fizikai fájdalmat éreztem melkasom körül, amely befolyásolta légzésemet is.
A félhomályban, a hold, s az őt szolgáló csillagok maradtak már csak. Ők voltak utolsó menedékeim. Megkerestem órámat, ránézve állapítottam meg, máris tizenöt perccel elmúlt éjfél. A bál is tizenöt perce szakadt meg.
Semmi értelme sincsen fulladozva az ágyban feküdni.
A sötétben elhúztam a finom anyagú függönyöket, gyertyát gyújtottam, a kis tartóját bőröndöm felé helyezve világítottam. Előkaptam az eddig hasztalannak bizonyult ruhadarabok egyikét, a fénylő gyertyát óvatosan a komódra helyeztem, felöltöztem. Elfújtam a ragyogó eszközt, kifelé settenkedtem a szobából, majd a kastélyból. A legfelső szinten árnyak sem vetültek a falakra, úgy ellepett mindent a feketeség. Remek emlékezőképességemnek köszönhetően pontosan tudtam, mi hol rejlik, így könnyedén baktattam le a lépcsőn. Remek emlékezőképesség? Nos, ez mindenképpen túlzás, hiszen gyermekkoromból alig-alig találok megmaradt emlékfoszlányt, agyam pedig nem olyan, mint Mr. Hunsfordé... Mindenesetre a kastély minden zegét-zugát kiválóan fejembe véstem.
Az első emelet már vajmival csillogóbb volt, a földszint pedig fényáradatban úszott.
Sehol senki, remek - lobbant fel elmémben.
Sietve futottam át szinte a hallon, meg sem állva a bejárat előtt. Kissé lelassítottam, nesztelenül nyitottam ki a vaskos ajtót, majd rögtön átfordulva halkan nyomtam le a kilincset.
-Maga meg mire készül? Talán el kíván szökni? - hallottam meg tisztes távolból Mr. Hunsford szokásos, kimért, nyugodt hangját. Ajkamba haraptam, arcomat elöntötte a pír, lassan fordultam meg.
Az úr már a lépcső tetején vesztegelt, nem túl messze tőlem. Öltözéke ugyanaz volt, melyben a bálon jelent meg.
Lesütött szemmel - akár egy leszídott kisgyermek - álldogáltam előtte.
-Hogyha elszökni óhajtana, igazán nem akarom ebben megzavarni - édes mosolyát nem vetette le, ugyanakkor megmozdult, az ajtó felé lépett; helyet cseréltünk: én rostokoltam háttal a parknak. Már a kilincsen tartotta kezét, ekkor szólaltam fel.
-Kérem, ne hagyjon magamra - félszegen, bátortalanul, halkan ejtettem ki a mondatot.
A fiatalember megfordult, szemembe tekintett. Kiválóan láthattam őt, hiszen az elülső kert két lámpája - mely éppenséggel a lépcső két oldalán foglalt helyet - bearanyozta az éjt.
-Nem hagyom magára - felelte elszántan, hajthatatlanul. - Vele tűrök, vele szenvedek - motyogta halkan a lépcső kövét mustrálva. - Mit szeretne tenni? - emelte fel gesztenyebarna szemét.
-Én...nem is tudom... Sétálhatnánk? - kérdeztem kissé visszahúzódóan.
Az idő lehült, főleg éjszakára, habár egyáltalán nem fáztam a szürke pulóvernek köszönhetően, melyet magammal hoztam.
A ropogós gyepen keltünk át a kastély bal oldalán.
-Az utolsó vendéget kísértem ki - közölte hirtelen.
-Kellemes volt a bál? Miért nem tartott tovább? - érdeklődtem; a fojtottság érzése párologni kezdett.
-Nos... Az esély eleje igen csak szívmelengetőnek hatott - vallotta be. - Ezt követően...a társalgásba merültem bele. Rendszerint három-négy óráig is tart egy mulatság, azonban leginkább akkor, hogyha azt pénteken tartjuk, így másnap mindenki kipihenheti magát.
-Sajnálom, hogy nem vehettem részt - szakadt ki belőlem. - És minden mást is. A kendőjét, ahogy viselkedtem...
-Miss Moticelli - szakított félbe. - Nem történt semmiféle probléma. Hatalmas hatást gyakorolt önre mindaz, ami történt és ez érthető. Ne mentegesse magát hiába, nincsen szükség rá.
-Azért merészkedtem ki, mivel képtelen voltam álomra hajtani fejemet. Mellkasomra feszülő érzés nehezedett, úgy éreztem, fuldoklok. Nem tudom miért vagyok olyan nagyon biztos benne, hogy az édesapám az - váltottam át az emlékre. - Természetesen a jelenetből aránylag kiderül, habár...képtelen vagyok megmagyarázni milyen érzelmekkel tölt el.
-Saját kezűleg szeretnék gondoskodni családja felkutatásáról, megteszek minden tőlem telhetőt.
-Mr. Hunsford én...visszamegyek Párizsba.
Tényleg ezt mondtam?
-Szíves örömest elkísérem - ajánlotta.
-Egyedül szeretnék menni - lestem fel rá.
-Hölgyem, ön feldúlt állapotban van, így semmiképp sem engedhetem el egyedül - máris a hátsó ligetben jártunk.
-Kérem, Mr. Hunsford - fájdalommal teli hangom hatására a férfi megértő tekintetet vetett rám. - A barátaimnak köszönhetően jó kezekben leszek - győzködtem.
-Mivel óhajtana menni?
-Talán kipróbálnám a Csalagutat, sokat hallottam már róla, érdekes lehet.
-Ó, igen, az is. Meddig tervez maradni Párizsban?
-Szombaton visszajövök. Vasárnap szeretném elkísérni önöket a templomba.
Az úriember meghökkenve emelte fel szemöldökét, válaszra nyitotta száját, hang azonban nem jött ki rajta.
-Ko...Komolyan beszél? - csak ámult, mintha nem hinné el szavaimat.
-A lehető legkomolyabban - bólintottam. - Megkérhetném önt valamire?
-Mi lenne az?
-Mr. Hunsford, i...imádkozhatnánk együtt?
Az úr csodálata fokozódott, arcáról a következő volt leolvasható: Ez tényleg megtörténik?
Nem azért csináltam, hogy lenyűgözzem vagy teljesítsem vágyait, egyszerűen...erre volt szükségem. Hogy miért? Ezt nem lehet megmagyarázni. Egy olyan érzelem, mely bennünk dúl; vágyakoztam rá, hogy a kezdetleges kapcsolatomat a Mindenhatóval folytathassam, mesélhessek Neki, annak ellenére, hogy Ő mindent lát, hogy kiadhassam magamból mindazt, ami bennem van.
A szigeten foglaltunk helyet. A pad hideg köve sem zavart, mégis éreztem, egyre fáradtabb kezdek lenni.
Összekülcsoltam a kezemet, meghajtottam a fejemet, a mellettem ülő férfi is ekképpen tett.
-Drága Uram - kezdtem szinte suttogva. - Te meghallgatsz, Te velem vagy, akkor is, amikor az életem felhőtlen, akkor is amikor éppenséggel nem. Az este folyamán egy emlék tört fel belőlem. Bár biztosan tudod, hiszen Te akartad, hogy mindez így történjen. Uram, tudom, mindennek, amit teszel, oka van. Talán még nem értem a Te terveidet, amelyeket elkészítettél számomra, még nem vagyok biztos benne, milyen életet is szánsz nekem, noha tisztában vagyok vele, Te tudod legjobban, mire vágyom. Rád vágyom, Istenem. Arra, hogy minnél többet imádkozhassak Hozzád, Rád gondoljak minden pillanatban, templomba mehessek. Köszönöm, hogy velem vagy, akkor is, hogyha nem érdemlem meg. Hálás vagyok a férfiért, aki mellettem van minden helyzetben, Mr. Hunsfordnál jobbat aligha küldhettél volna, Uram. Szentlelked jelen van Mr. Hunsford szívében, bár ő maga sem hibátlan, mégis hiszem, hogy a bűnöket is kiküszöbölhetjük - ha nem is az összeset -, hárman. Te, Mr. Hunsford és én. Köszönetet mondok a barátaimért és a varázslatos életért, amivel megajándékoztál. Ámen.
-Mennyei Atyám. Itt vagyunk, színed előtt, ily késői órában is. Mennynek és Földnek ura vagy hatalmas Isten, magasztalom minden tettedet. Az estély talán nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, azonban Miss Moticelli élete első, hat éves kora előtti emlékét kaphatta meg Neked köszönhetően. Természetes, hogy ez felzaklatta, s most barátaival is óhajtaja megosztani mindezt, kérlek Kegyelmes Uram, mindentlátó szemeddel kövesd, vigyázz rá. A jómagam munkáját segítsd, hogy minnél hamarabb megtalálhassam családjának eredetét, szülei nevét. Ámen.
-Miatyánk... - kezdtük egyszerre.