Szerelem Párizs utcáin

XCIV.

Menyasszony. Jegyes. Ara.
Gyermekkoromban legalább ezerszer képzeltem el, ahogyan gyűrűt húznak ujjamra, vagy fehér fátyolban vonulok jövendőbelim felé. Alig egy hét választott el az esküvőtől, ami megfagyasztotta bennem a vért. Az események felgyorsultak.
A fiatalemberrel társalogtam, amint lakásom felé tartottunk, legfőképpen az előttünk lévő napokról, az mennyegző menetéről. Biztosított, hogy atyja, Alessandro herceg, oly kész, hogy bármelyik pillanatban meg lehetne tartani az egybekelést. Említette azt is, hogy természetesen nagybátyámtól is meg kívánja kérni kezemet, amit a hét végére tervez, amikor visszatér Párizsba értem, hogy együtt térhessünk Olaszországba, viszont addig is szülőhazájában tölti idejét, hiszen akad egy, s más elintéznivalója.
Így a leánykérésem estéjén láttam utoljára a férfit, mivel másnap már korán reggel indult Estringtonba. Alig vártam, hogy beszámoljak barátaimnak a hírről, ám úgy éreztem, várnom kell vele. Legszívesebben ujjongva hívtam volna fel Amanda-t, azonban csillapítani próbáltam érzelmeimet: élőben kívántam megosztani velük boldogságomat.
Próbáltam álomra hajtani fejemet, ennek ellenére viszont egyáltalán nem voltam képes elaludni. Kihúztam a függönyt, a csillagokat bámultam, majd elővettem Bibliámat és az Énekek Énekéhez lapoztam, amely kifejezetten a vőlegény és a menyasszony kötelékét mutatta be, amelyet rávetítenek Jézus és az egyház kapcsolatára. Az alig nyolc fejezetből álló könyvet hamar befejeztem, az imádságom után pedig - melyben megköszöntem ezt a házasság ajándékát -, elnyomott az álom.
Reggel nem is merült fel bennem, hogy a Café de Flour felé siessek: minél hamarabb a szerkesztőségben szerettem volna tudni magamat, hogy közölhessem barátaimmal a hírt, azonban, amikor benyitottam Amanda és Kevin irodájába, senkit sem találtam bent. Csalódottan nyomtam le az ajtóm kilincsét, léptem beljebb először fel sem nézve.
-Rose, gratulálunk! - kiáltotta egyszerre Amanda, Mia, Kevin és Marguerite.
Meglepődve léptem beljebb, mire barátnőm ölelt át elsőnek.
-Tudhattam volna, hogy tudjátok - csóváltam fejemet. - Már értem, mi volt az a kivonulás Marguerite-éknél.
-Felnőtt - sóhajtott rám sem hederítve. - Kirepült a fészekből, Rose Moticelliből nő lett - nem is palástolta, hogy szeme könnyes, ahogy én magam sem. - Vége a jó korszaknak, a programoknak. Most, hogy megyünk pubba? - tette fel a kérdést.
-Pubba? - ráncoltam szemöldökömet. - Miért is mennénk oda?
-Rendben, megyek akkor Kevinnel, mert te is itt hagysz. Jól elleszek, persze...
-Ami, túl jó színész vagy - nevettem el magamat.
-Fejlődök, készülök a következő filmünkre. Forgassunk az esküvőn! Egyébként már megmondtam Mr. Hunsfordnak, amikor megfenyegettem, hogy nagyon jól kérje meg a kezed, hogy mi leszünk a koszorúslányok, Marie a gyűrűhordozó, én pedig a tanúd!
-Ami, Ami, ez így nem jó - nyafogott Mia. - Én leszek Rose tanúja, ez már nagyon régóta meg van beszélve!
-Tessék? Nem, de, de nekem kell lennem! Mia, lehetsz koszorúslány!
-Tanú akarok lenni! Rose, megbeszéltük még télen!
-Mia, nem is tudom...
-Tanú akarok lenni! - kötötte az ebet a karóhoz.
-De, de... Oké, rendben - engedte át Amanda sóhajtva.
-Ez aaaazz - ujjongott a lány.
-Magunkra maradtunk - közölte Ami.
-Amanda, hiszen csak férjhez megyek! Nem távozom el örökre!
-Mindig magunkra maradunk - jelentette ki Kevin, aki szintén átölelt. - Erre nem tudom, mit mondjak, Rose. Gratulálok az eljegyzéshez.
-Én jövök! - Mia azonnal magához szorított. - Annyira várom, hogy a tanúd lehessek! Olyan boldog vagyok, nagyon szeretem az esküvőket!
-Örülök, hogy Mr. Hunsford megkérte a kezed. Théo is, csak nem tudott eljönni, mert dolgozik - font ölelésbe Marguerite is. - Szerintem csodálatos életek lesz. A gyerekeitekkel azért ugye lehetünk majd?
-Előre félek tőlük, főleg, ha ilyen szuper okosak lesznek!
-Hunsfordokká válnak, tehát ez elkerülhetetlen - vontam vállat. - Köszönöm mindnyájótoknak, hogy itt vagytok és az esküvőmön is ott lesztek. Előtte viszont lesz egy leánybúcsú, amit a nagybátyámnál kell megtartanunk.
-Megyünk Olaszországba? Huhúú! Holnap pedig a szülinapom van! Most már örökké a legjobb emlékként fogok emlékezni a júniusra és a júliusra! Ez a kettő lesz a kedvenc hónapom!