Szerelem Párizs utcáin

XIII.

-Ti...ti mit kerestek itt? - kérdeztem még mindig a megjelenésükre utalva.
Amanda magyarázatra nyitotta a száját, de Mr. Hunsford gyorsabb volt.
-Az én hibám, hölgyem - kezdte.
-Nem - vágtam közbe.
Kevin már kész volt felszólalni, Amanda viszont egy tekintettel belefolytotta a szót.
-Azt hiszem... - kezdte újra Mr. Hunsford -...azt hiszem legjobb lenne ha ezt az asztalnál beszélnénk meg - mosolyodott el én pedig összeráncolt homokkal figyeltem ahogy átvág a konyhán.
De...Amandával még nem is találkozott...

Végképp elvesztettem a fonalat.
Követtem a férfit az ebédlőbe, ahol az asztal már meg volt terítve.
-Uram...
A férfi egy pillantással elhallgatott és kihúzta a széket számomra. Közben Amanda és Kevin is beljebb jöttek.
-Mr. Hunsford! - szóltam meg végre, mielőtt leültem volna.
A férfi felkapta rám a tekintetét.
-Ezt nem engedhetem! - néztem egyenesen a szemébe.
-Középkor - szólalt meg halkan Kevin, bár számomra hallhatóan.
-Mire gondol? - kérdezte összezavarodva a férfi.
-Ön itt volt velem mindaddig, amíg aludtam, főzött is és meg is terített... Ez túl sok! Én én nem is tudom...
-Hölgyem - nézett továbbra is a szememben a férfi - Ez természetes.
-Nem az - közöltem. - Kérem legalább hadd segítsek!
A férfi már ellenkezni kezdett volna.
-Ez továbbra is az én lakásom, csak úgy emlékeztetném.
-Szóval nem tartja helyén valónak, amit tettem - állapította meg.
-Nem erről van szó, igazán nem erről. Csak... Önnek bizonyára sok fontos teendője akad és...
-Biztosíthatom, hogy ma nem.
-És ki miatt? - kérdezte közbe Amanda.
Mindketten felé kaptuk tekintetünket. Mr. Hunsford nem tudott megszólalni, valami olyasmit mondott, hogy ideje lenne enni és kilépett az ebédlőből, én pedig elkísértem. Nem volt kedvem Amandáékkal maradni, hallgatni a leszídásukat.

-Mit keresnek itt? Egyáltalán honnan ismeri Amandát? - kérdeztem a férfitól, mikor újra a konyhában ácsorogtunk.
-Mindent elmondok, előbb együnk - vett le egy edényt a gáztűzhelyről.
-Segítek - fogtam meg egy másik lábast.
-Igazán nem szorulok rá...
-Ne ellenkezzen, nálam nem használ. Egyébként is ez a legkevesebb, azok után, amit ön tett!

Visszamentünk Amandáékhoz, akik már az asztalnál foglaltak helyet, egymás mellett.
A férfi letette az edényt és miután én így ugyanúgy tettem, kihúzta a székemet, én pedig leültem.
-Szóval - kezdtem miután mindenki vett a levesből - magyarázatot kérek.
Ránéztem Amandára és Mr. Hunsfordra akik között egy másodpercnyi szemkontaktus lépett fel és azt hiszem megbeszélték azalatt az egy másodperc alatt, hogy inkább Mr. Hunsford beszéljen.

-Mademoiselle Dupont - utalt Amandára - feljött magához körülbelül öt órával ezelőtt. Önt kereste, jóllehet csak engem talált - kezdett bele Mr. Hunsford rám szegezve tekintetét. - Bemutatkoztunk egymásnak és gondoltam, jobb ha pihen, így Mlle Dupont sem szerette volna felébreszteni. Azt mondta, ki szeretett volna békülni magával. Ekkor eszembe jutott, hogy egy ebéd - vagyis inkább már vacsora - kíséretében a kibékülés is jobban hat, így bátorkodtam meghívni nem csak Mademoiselle Dupont, hanem Monsieur de Blanc-ot is - fejezte be Mr. Hunsford a történetet.
Amandára néztem. Ő a tekintetével sugallta, hogy tökéletesen ellenkező dolgokat gondol, mint én. Ki tudtam olvasni a tekintetéből, mit mondana.
-Te komolyan képes voltál úgy aludni, hogy egy vadidegen ember volt a lakásodban?!
-Igen, mert még mindig megbízom benne.

Ezután csak visszapillantottam a mellettem ülő fiatalemberre és őt kezdtem el tanulmányozni. Mintha most csak még jobban nézett volna ki. Persze, nem is igazán a kinézete miatt szerettem, inkább a lebilincselő modora ragadott meg, de finom vonásait sem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Látta, hogy őt nézem és halványan elmosolyodott. Még nem evett bele levesébe. Összekulcsolta kezét az asztal alatt, fejét is meghajtotta egy csöppet. Pár másodpercig így maradt, végül újra feltekintett.
Furcsának találtam ezt a cselekedetet, sosem láttam még ehhez foghatót. Vajon mit jelenthet?
Végül csupán visszatértem saját gondolataim tengerében.
Lesz ebből vajon bármi is? Először szeretek egy embert és igazándiból azt sem tudom, hogyan megy ez. De ő biztosan tudja és már lépett volna, ha szeretett volna, nem? De a jelek, a kedvessége! Nem szeretne? Annyiszor hittem már, hogy megcsókol, ám egyszer sem tette meg. Csak játszadozna velem? Vagy a szándékai valósak?
Mindezek férfira pillantva jártak át agyamat.

-Min gondolkodik? - kérdezte hirtelen, kizökkentve.
Elkaptam a tekintetemet és tudtam, elpirultam.
-Igazán semmin - válaszoltam, nem nézve fel.
Kevin felsóhajtott és inkább csak tovább kanalazta a levesét.
-Étele ki fog hűlni - szólt a férfi, mert igaz ami igaz, még nem kóstoltam bele.
Bólintva belekanalaztam.
-Nem is tudtam, hogy tud főzni, Mr Hunsford - szólalt meg Kevin.
Most először néztem rá.
-Ó, ez igazán semmiség.
-Sokat szokott a konyhában lenni?
-Otthonomban nincs igazán rá módom, viszont ha külföldre utazom, szívesen próbálom ki magam e helyen is.
-Miért nincs módja rá hazájában?
-Az apámnak nem igazán tetszik, ha...
-Á szóval még a szüleivel lakik?
A férfi nem tudott válaszolni, mert Kevin közbevágott egy újabb kérdéssel.
-Nem gondolja, hogy a nőknek van helyük a konyhában? Ön ugyebár régi stílusú, ezért is kérdezem.
-Véleményem szerint a legjobb ha mindkét fél tud főzni, hiszen akkor együtt is hasznosíthatják tudásukat.
-Szeretne házasodni?
Ide-oda kapkodtam a fejemet. Mire megy ki ez a játék, Kevin?

Mr. Hunsford olyan hirtelen vágta rá a választ, mintha villám csapott volna bele az épületbe.
-Igen - vágta rá, mintha ez annyira egyértelmű lenne.
-És mondja, szereti...
-Kevin! - emeltem fel a hangomat.
A férfi figyelmen kívül hagyott.
-És mondja - kezdte újra -, szereti Rose-t?

Tátott szájjal néztem a férfira. Azt kívántam bárcsak ez még egy álom része lenne.
Mr. Hunsford is meghökkent és bár nem mertem ránézni, tudtam,  zavarban van.
-Nem kell válaszolnia - szólaltam meg, mikor bámulatomból felocsúdtam.
-De, Rose! Jobb ha most derül ki, hogy semmit sem érez irántad, mintha...
-Elég! Kevin mi bajod van? Én megértem, hogy talán mostanában megváltoztam és ez neked nem tetszik, de még mindig ugyanaz vagyok, aki voltam. Te nem szeretsz engem, nem vagy szerelmes belém, akkor meg mi a problémád? Mr. Hunsford mindent megtett, hogy megkedveld, mégis ellenségesen bánsz vele! Sajnálom, ha mostanában elhanyagoltalak, nem akartam, tényleg. De...Mr. Hunsford egy boldog embert hozott ki belőlem, az ő társaságában úgy érzem önmagam lehetek. Persze a tiétekben is, hiszen a legjobb barátaim vagytok, de Mr. Hunsforddal más ő...ő más.
-Bocs Rose - szólalt meg Kevin, miután végighallgatott. - Tényleg én csak...azt tettem ami nekem volt jó és nem azt ami neked. Sajnálom, hogy önző voltam. Ami pedig semmiről sem tehet egyébként.
-Nem sorozatgyilkos - nevettem el magamat Amandára nézve.
Ő mosolyogva bólintott, de még mindig nem tudott teljesen megbízni a férfiban.
A férfiban, aki végighallgatta, hogy miket mondtam.

-Én... - kezdtem volna Mr. Hunsford felé fordulva.
-Nincs szüksége magyarázkodásra - nézett a férfi a szemembe, de arca nem árult el érzelmet.
Szóval megint csak visszalép? Egyszer szeret máskor meg nem? Így állunk?
Csend következett.
-Egyébként nagyon finom - lesett Kevin tányérjára.
-Örülök, hogy ízlik - válaszolta.

Elfogyasztottuk a többi ételt (hal volt sültkrumpilval és valamilyen angol puding, azt hiszem yorkshire puding volt a neve) és mivel kibékültünk Kevinnel és Amandaval is - akivel egyébként össze sem vesztem -, indulni készültek. Mindhárman. Mr. Hunsford is távozni szeretett volna.
-Uram - kezdtem a konyhában hagyott csésze fölé hajolva. - Mennyi tej kell a sea with milk-be?
Biztosan szörnyen ejtethettem ki a szavakat, mert a férfi az ajtóból megfordulva csak elmosolyodott és közelebb jött.
-Tea with milk - javított ki és fölém hajolt.
-Még majd gyakorlom - mondta alig hallhatóan.
Elkezdtem önteni a tejet. A férfi csakhamar megszólalt.
-Ennyi elég - mondta lágy hangon.
Megfordultam, de nagyon közel állt hozzám, így hátráltam egy lépést. Csakhogy már nem volt hova.
-Hogy értette, hogy én más vagyok? - kérdezte.
Tudtam, hogy tudja.
-Ön pontosan tudja, hogy értettem.
-Magától akarom hallani.
Nem, nem mondhatom meg!
-Maga más számomra, hiszen...maga olyan nekem mint egy testvér.

Kijelentésemre a férfi hátrább lépett. Nem tudott megszólalni. Valami csalódottság felé suhant végig az arcán egy pillanatig, azt követően ugyanolyan érzéstelen maradt a tekintete.
-Igeje indulnom - lépett az ajtó felé, miközben ránézett az órájára.
-Holnap? - kérdeztem.
-Holnap? - kérdezte vissza az ajtóból.
-A kávézóban.
-Igen, a kávézóban - felelte bólintva és végleg távozott.