Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

3.

- Még sosem láttam ilyen szimbólumokat bőrbe égetve. - Húzta végig Lindsy a kezét az ekkor már egy betegágyon fekvő idegen karján, ami szintén tele volt vörös jelekkel.

- Miért, gyakran esnek be hozzád szimbólumokkal tarkított tagok? - Húzta fel a szemöldökét Tara kérdőn.

- Meglepődnél. - Válaszolt Lindsy fel sem nézve, miközben folytatta a férfi állapotának felmérését.

- Túléli? - Kérdezte Lizzy vékony hangon, mire Lindsy idegesen harapta be a száját. A megvilágított helyiségben a gyógyító fáradtnak és megviseltnek tűnt, ami nem meglepő, hiszen az utóbbi időben neki is rengeteg dolga volt.

- Nem valószínű. - Rázta meg végül a fejét. - De nem a bőrébe égetett jelek miatt haldoklik, hanem valamiféle méreg került a szervezetébe mielőtt ide került, amit nem tudok azonosítani. De megpróbálok megtenni mindent.

- Ki kell derítenünk ki ez az ember. - Jelentette ki Ginny magabiztosan, mire Ethan bólintott. - Körbe kell kérdeznünk a közösségben.

- Remek beszélgetés lesz. - Döntötte oldalra Tara a fejét. - Hé, bocsi egy pillanatra, de nem ismered véletlenül ezt a haldokló embert, aki amúgy felismerhetetlenségig van verve?

- Nekem nem úgy tűnik, mintha meg lenne verve. - Szúrta közbe Noah. - Nézzétek, inkább hólyagoknak tűnnek. - Mutatott a férfi fejére.

- Köszi, inkább másra néznék. - Húzta el a száját Tara undorodva.

- Állok rendelkezésedre, én kellemes látványt nyújtok. - Ajánlkozott Ethan vigyorogva, mire Tara csak megforgatta a szemét.

- Ha fel is ébred valamikor, az biztosan nem mostanában lesz. - Egyenesedett ki Lindsy. - Nyugodtan elmehettek, szólok ha változás történik az állapotában.

- Köszönjük. - Bólintott Ginny, majd elkezdett kiterelni minket.

- Tíz perc múlva mindenki legyen a szobámba és hívjátok a többieket is! - Szólt ránk Ethan, mire mindenki engedelmesen megindult a hálók irányába. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy meg sem kérdezik kik azok a többiek. Mind tudják kiket takar az a csapatnyi ember, akikben teljesen megbíznak. Így hát Ginny rögtön összeszedte Aaront és Mike-ot, akik álmos szemmel kérdezgették, hogy mi történt, Ethan pedig elment szólni Aidennek és Stuartnak.

Nem sokkal később mind Ethan szobájában tömörültünk. Ginnyék felvázolták a helyzetet az újonnan érkezőknek, akik csodálkozva hallgatták a történteket.

- Nincs egy perc nyugtunk sem? - Sóhajtott fel Aaron, mire Mike mosolyogva simította meg a karját. Nem tudtam nem nézni ezt a mozdulatot. Annyira egyszerű volt, mégis annyi szeretet volt benne. Elszakítottam róluk a tekintetemet, miközben az járt a fejemben, hogy Ginny valaha kimutatja-e majd így az érzéseit irántam. Idegesen haraptam a számra, amiért ez egyáltalán az eszembe jutott. Sokkal fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznunk, mint a kérdéses szerelmi életem.

- Már pont azon gondolkodtam, hogy milyen unalmas az életünk mostanában, hiányzik egy ájult csávó a bejáratba. - Bólogatott Mike fáradtan.

- Én és Ginny elkezdünk finoman tapogatózni a férfi kilétével kapcsolatban holnap... azaz ma. - Nézett Ethan a karórájára. - Aiden, ehhez a te segítségedet is szeretnénk kérni. - Nézett Ethan a tanácsadóra, aki csak biccentett egyet válaszul. - Ezen kívül azt is szeretném tudni, hogy milyen jelek vannak a bőrébe égetve és miért. Lehet, hogy nem jelent semmit ez az egész, de jobb félni, mint megijedni. Lizzy, Tyler nézzetek körül a könyvtárba, hátha találtok valamit ezzel kapcsolatban. - Nézett rájuk magabiztosan. - Stuart, a Bizottságnak erről egyelőre nem kell tudnia, de ha hallasz valamit, aminek köze lehet ehhez, kérlek szólj. - Fordult Stuart felé, aki egyetértően bólogatott. - A többiektől azt kérem, hogy próbálják meg bizalmasan kezelni az információt. Valószínűleg nem jelent semmit ez az egész és nem akarunk tömeghisztériát kelteni. - Fordult körbe, mindenkinek a szemébe nézve.

- Rendben. - Biccentett Tara.

- Ezesetben mindenki mehet vissza aludni, holnap pedig remélhetőleg letudhatjuk az ezzel a kis éjszakai incidenssel kapcsolatos összes kérdést. - Csapta össze a kezeit Ethan magabiztosan, mire mindenki megindult kifelé. Én a sor végén indultam meg az ajtó irányába, azonban mielőtt kiléptem volna, megtorpantam. Beharaptam a számat és pár másodperc gondolkodás után megfordultam. A többiek már elhagyták a helyiséget, Ethan pedig az öltönyét levetve lépett az italos szekrényéhez.

- Hé, Ethan. - Szólaltam meg végül a kezemet tördelve és visszaléptem teljesen a szobába. Ethan kivett egy üveget, majd felhúzott szemöldökkel pillantott felém.

- Igen?

- Csak szerettem volna szólni, hogy... hogy én is szívesen... hogy bármiben szívesen segítek. - Nyögtem ki nagy nehezen, mire Ethan szája szélén apró mosoly jelent meg, de nem szólalt meg, így úgy éreztem, nekem kell kitöltenem a csendet. - Tudom, hogy ti már egy ilyen jól összeszokott csapat vagytok meg minden... Csak arra gondoltam, hogy tőlem is nyugodtan kérhetsz bármit, mert szeretnék részt venni a... dolgaitokban.

- A dolgainkban? - Nevetett fel, majd a fejét rázva töltötte tele az asztalán lévő poharat, levágódott a székére és meghúzta az italát. Az asztalán nagy volt a rendetlenség, ahogy a szobája többi részén is. Papírok hevertek szerteszét, ingek és nyakkendők voltak az ágyára hajítva, ami arról árulkodott, hogy nem volt még aznap az ágyában. - Értékelem a lelkesedést. - Szólalt meg végül, miközben elgondolkodva kocogtatta a poharát. - És szívesen látunk köreinkben. - Mondta ki, mire alig bírtam visszafojtani a mosolyomat.

- De? - Kérdeztem meg inkább, ugyanis tudtam, hogy nem lehet ilyen egyszerű a válasz. Ethan ekkor mosolyogva bólintott.

- De ahogy te is mondtad, mi már egy összeszokott csapat vagyunk. Nagyon sok mindent éltünk át együtt. Figyelj, - Tette le a poharát az asztalra szórakozottan. - nem mondom, hogy valami felvételit kéne kitölteni, hogy segíthess nekünk. Nyilván kapsz feladatot, ha szeretnél. De mi már több őrülttel néztünk szembe, mint ahány glitteres ruhadarabja van Aaronnak. - Magyarázta széttárt karokkal. - Tudom, hogy megviselt téged a háború, figyeltelek. Ha teljes részese leszel a társaságunknak valószínűleg még sok veszélyes élményben lesz részed.

- Mindenkit megviselt a háború. - Ráztam meg a fejemet. - És ez engem nem fog hátráltatni abban, hogy segítsek. - Húztam ki magamat, mire Ethan szemében elismerés csillant.

- Értem és ezentúl figyelembe veszlek téged is a tervek kidolgozásánál.

- Köszönöm. - Mosolyodtam el, miközben elöntött a sikerérzés. - Egyébként te ingben alszol? - Néztem rá kérdőn, mivel az én pizsamámhoz képest illogikus látványt nyújtott a kicsípett Ethan.

- Én nem alszok. - Válaszolt Ethan felhúzva a fél szemöldökét, mire elhúztam a számat. A közösség vezetése nehezebb feladat lehetett, mint azt el tudtam képzelni. Mégsem kételkedtem egy másodpercig sem, hogy Ethan számára teremtették ezt a pozíciót. Nem először bizonyította már a remek vezetői adottságát, nem is beszélve a meggyőző képességéről. Bármit is állít magáról, a megnyerő külseje valójában csak a sokadik remek tulajdonsága.

- Sajnálom.

- Nem kell, a kialvatlanság jót tesz a bőrömnek.

- Szerintem ez nem így szokott lenni.

- Én megdöntöm a normákat. - Legyintett hanyagul újabbat kortyolva az italából.

- Hát jó. - Vontam vállat. - És egyébként meg tudok birkózni a veszélyes helyzetekkel. Csak racionálisan kell hozzáállnom a problémákhoz. Végülis, szörnyek csak a mesében léteznek nem?

- Jaj szívem. - Rázta meg a fejét Ethan enyhe mosollyal a szája szélén. - Szörnyetegek nagyon is léteznek. Emberek, mint én meg te, egyszerűen egészen más döntéseket hoznak.