Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

4.

A futócipőm hangosan csattant neki minden lépésemnél az aszfaltnak. A lófarkam ide-oda csapkodott, miközben a levegőt ütemesen ki-be fújva kocogtam a kihalt út közepén. Senki sem volt rajtam kívül a szürke házakkal közrefogott utcában, ami nem volt nagyon meglepő tekintve, hogy éppen éjfélt ütött az óra. Annyi szó esett előző nap az éjszakai futásról, hogy megjött hozzá a kedvem, így futócipővel a kezemben kisurrantam, miután mindenki elment aludni. Egyébként sem szándékoztam újabb rémálmokkal mulattatni magamat, így az edzés kedvező alternatívának bizonyult, főleg, hogy így a felgyülemlett stresszt is le tudtam vezetni.

Az incidenst követő napon semmivel sem sikerült haladnunk. Lizzyék nem találtak magyarázatot a férfire égetett jelekre, Ethanék pedig nem haladtak az emberek kikérdezésével, ugyanis ahányszor felhozták valakinek a témát, az túl sok kérdést tett fel.

Így hát volt ugyan egy kómás pasi a betegszobában, cserében nem voltak válaszaink a kérdéseinkre.

Gyorsítottam a tempón, miközben próbáltam elterelni a gondolataimat a haldokló férfiről, csakhogy ekkor a rémálmaim jutottak eszembe.

Beharaptam a számat, ahogy megjelent előttem Matt élettelen tekintete és hullafehér arca. Felállt a szőr a karomon, miközben a sötét erdőre gondoltam, és szinte megéreztem az esőcseppeket a bőrömön.

Lepillantottam a tenyeremre és megnyugodva vettem tudomásul, hogy nincsen semmi rendkívüli az ujjaimon. Ami esetemben azt jelenti, hogy nem folyt rajta vér. Micsoda megnyugvás.

Idegesen emeltem vissza a tekintetemet magam elé, miközben újra gyorsítottam a tempón. Éreztem, ahogy a szívem egyre gyorsabban ver és izzadságcseppek csorognak le a homlokomon. Semmi más nem hallatszott csak a lépteim és ahogyan a levegőt kapkodom. Az utcában nem voltak lámpák, így csak pár méterre láttam magam elé. Minden más a sötétségbe veszett.

Ismét bevillant a kép, ahogyan egy fa mögött bujkálok valami elől, miközben remegek a félelemtől. Megráztam a fejemet, miközben a kezem ökölbe szorult.

Az oldalam már kezdett fájni az erőltetett tempótól, de nem foglalkoztam vele, inkább még gyorsabban futottam tovább.

Befordultam egy újabb utcába, ahol házak helyett bokrok szegélyezték az utat. Ráléptem néhány levélre, amelyet az útra fújt az esti szellő, mire összerezzentem. Eszembe jutott ahogyan az álombéli sötét erdőben ropogtak a lábam alatt a száraz falevelek.

Ismét a fejemet rázva próbáltam meg elhessegetni az emlékképeket, majd egy másik utcába fordultam be, amely egyenesen a Candela közösséghez vezetett.

Ahogy megpillantottam magam előtt a végcélomat, sprintbe kezdtem.

„Ki elől menekülsz Penny?" - Hallottam meg a fejemben a rémisztő mondatot Matt hangján, mire legszívesebben sikítva futottam volna tovább, de nem akartam felkelteni az egész környéket.

Zihálva fékeztem le az olasz étterem előtt, majd a térdemen megtámaszkodva vártam meg, amíg ismét normálisan kaptam levegőt. A homlokomat beletöröltem a lila pólómba, amely tökéletesen illett az ugyanolyan színű futógatyámhoz. Amilyen halkan csak tudtam besurrantam az étterembe majd a tárgyaló felé indultam el, azonban félúton megtorpantam. A számat beharapva fordultam az étterem konyhája felé, majd osztottam-szoroztam magamban és megindultam az irányába.

- Egye fene... - Motyogtam magamban, miközben benyitottam a helyiségbe. Az ajtó hangosan nyikorogva csukódott be mögöttem, miközben végigjárattam a tekintetemet a sötét helyiségen. Csak egy éjszakai mécses adott minimális fényt, így szükségem volt pár másodpercre, hogy kiélesedjen előttem a kép. Még mindig kissé zihálva léptem az egyik polchoz, tökéletesen tudva mit keresek. Összehúzott szemöldökkel tologattam a nemkívánatos kekszes zacskókat, amíg meg nem pillantottam az oreó csomagolását. Mosolyogva húztam elő, miközben a zacskók zörgését próbáltam minimalizálni. Kinyitottam a csomagot és kivettem belőle egyszerre négy kekszet, amiből kettőt rögtön a számba is tömtem.