Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

27.

- Ne mozduljatok, ne beszéljetek, levegőt se vegyetek! - Ordította Ginny a fülesbe, miután felvilágosítottuk a helyzetünkről. - Már bejutottunk, úton vagyunk felétek. Leírás alapján a fő teremben vagytok. Lizzy, Zeph ti is gyertek be és keressétek a fő teremhez vezető bejáratokat! - Adta ki az utasításokat frusztrált hangon, miközben hallatszott, hogy éppen fut. Én még mindig Aaronnal szemezve vártam a terem következő lépését, ugyanis biztos voltam benne, hogy nem csak annyi ajándékot hagytak nekünk Isaac-ék, hogy ránk ilyesszenek becsapódó ajtókkal.

- Ugye tudod, hogy velem jártál a legrosszabbul? - Kérdezte Aaron, mire értetlenül húztam össze a szemöldökömet. - Velem vagy kettesben összezárva feltehetően egy halálcsapdában. Azzal az emberrel, akinek nincs befejezve a kiképzése, aki alig ért a fegyverekhez és aki a leghangosabban tud visítani, ha veszély közeleg. Ha most megtámad minket egy mérges kígyó, maximum divat tanácsokat tudok adni neki. Sokkal jobban jártál volna Ginnyvel, akinek az acélbetétes bakancsától és a hozzá társuló fenyegető tekintetétől az ellenség önkényesen ásná el magát.

- Aaron, nem lesz semmi baj. - Tettem fel a kezeimet nyugtatóan, azonban még magam számára sem tűntem meggyőzőnek.

- Penny... - Kerekedett el ekkor Aaron szeme, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom a hangjában bujkáló rettegést meghallva. - Ne mozdulj! - Emelte meg lassan a kezeit, miközben a szemét a hátam mögé szegezte.

- Mi van mögöttem? - Kérdeztem suttogva, miközben minden végtagom ugrásra készen megfeszült. Aaron a következő pillanatban megragadta a karomat és egy mozdulattal a földre rántott, majd előre vetette magát. Hassal előre érkeztem a földre, amitől minden levegő kiszaladt a tüdőmből. Levegő után kapva fordultam meg és a könyökömre támaszkodva kerestem meg a szememmel Aaront, aki éppen odébb ugrott, azonban nem értettem, hogy mi elől.

- Aaron... Mit művelsz? - Kérdeztem ijedt hangon, miközben figyeltem, ahogy Aaron előre kap az üres levegő felé. Elkezdtem feltápászkodni, azonban ekkor a szemem sarkából megpillantottam valamit, és odakaptam a fejemet. A szívem hevesebben kezdett verni, amikor megállapodott a tekintetem egy tiszta fekete alakon, ami az egyik ajtó mellett állt, és olyan volt, mintha engem nézett volna, azonban nem volt szeme. Felpattantam és tettem felé egy lépést, azonban gyanúsan földöntúlinak tűnt a sötétségből álló személy.

- Aaron, te is látod? - Kérdeztem kissé a barátom felé fordulva, aki éppen vetett egy tigrisbukfencet és felém kapta a fejét. Gyors körülnézett a teremben, majd értetlenül emelte rám a tekintetét.

- Mit? - Kérdezte, majd ijedten gurult odébb, mintha valami megtámadta volna, azonban továbbra sem volt számomra látható az ellenfele. Összehúzott szemöldökkel fordultam vissza a fekete alak felé, aki ekkor azonban közeledni kezdett felém. Mozgása bizarrul egybefüggő volt, mintha higanyból lettek volna a tagjai. Ijedten kezdtem hátrálni, majd a fülemhez nyúltam.

- Megtámadtak minket... Azt hiszem. - Jelentettem Ginnynek, miközben meghallottam, ahogy az egyik ajtón valakik dörömbölni kezdenek. Ekkor már olyan közel ért hozzám a fekete alak, hogy kénytelen voltam gyorsítani a lépteimen, és futólépésben szeltem át a termet az említett ajtóig, majd rátapadva ütlegelni kezdtem. - Ginny! Vigyetek ki innen! Nem értem mi történik! - Kiabáltam kétségbeesetten, majd megfordultam és ijedten vettem észre, hogy a sötét alak fölém magasodva áll előttem. Ijedten rúgtam felé, azonban a lábam áthatolt a testén, mintha árnyékból lett volna. Kikerekedett szemekkel néztem fel a szemtelen, szájtalan arcába, miközben az egyik kezével lassan felém kezdett nyúlni. Felsikítottam és egy bukfenccel oldalra vetettem magamat, kitérve a keze elől. Amint földet értem, felpattantam és rohanni kezdtem Aaron felé, aki éppen hátra fele lépkedve emelte maga elé a karjait.