Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

33.

A saját nyöszörgő hangomra ébredtem. Amint magamhoz tértem, az egész testemet átjárta egy rossz érzés, mintha valami nagyon nem lenne rendben. Kinyitottam a szememet és legnagyobb meglepetésemre a csillagos éggel találtam szembe magamat. Értetlenül könyököltem fel, majd néztem körül. A könyökömbe apró botok és kavicsok vésődtek, miközben felmértem a körülöttem elterülő rétet, amit minden oldalról fák szegélyeztek. A hűvös szellő belekapott a hajamba, miközben próbáltam kitalálni, hol lehetek, majd megakadt a szemem egy alakon a fák között. Összehúzott szemmel próbáltam meg beazonosítani a magas férfit, aki csak állt egy hatalmas fa takarásában és felém nézett. Kócos haját folyamatosan mozgatta az éjszakai szél. A következő pillanatban tett felém egy lépést, engem pedig elfogott a mérhetetlen rettegés. Azonnal felpattantam és futni kezdtem az ellenkező irányba. Értetlenül pillantottam le a lábamra, ugyanis megéreztem, hogy nincsen rajtam cipő, így a hideg földet érte a talpam. Még inkább furcsálltam, hogy a lábam körül egy fehér ruha lobogott, miközben rohantam a fák felé. Amint beértem a fák takarásába, lelassítottam és fülelni kezdtem. Körülöttem síri csend uralkodott. Még erdei állatok neszezését sem lehetett hallani, vagy a fák leveleinek zörgését. Nagyot nyelve folytattam az utamat a fák között. A talpamba minden lépésnél belevésődtek a földön heverő kavicsok és fadarabok. A szemem folyamatosan járt és éreztem, hogy keresek valamit, azonban nem tudtam, hogy mit. Ahogy haladtam előre, egyszercsak megcsillant valami a távolban. Megtorpantam és dobogó szívvel indultam meg az ismeretlen fényforrás felé. Először csak a karom, majd az egész testem bizseregni kezdett, miközben haladtam előre. Felgyorsítottam a lépteimet, miközben a szívem már a torkomban dobogott. Éreztem, hogy egyre közelebb kerülök a célomhoz, majd megpillantottam a fák mögött elterülő hatalmas tavat, ami felé tartottam. Átjárt a tiltott izgalom, miközben futólépésben megközelítettem a tó partját. Teljesen megbabonázva bámultam a feketének tűnő vízfelszínt, amin megcsillant a fejem fölött világító hold. Amikor már majdnem oda értem, lelassítottam a lépteimet és hagytam, hogy átjárjon a hívogató érzés, amelyet a hideg víz jelenléte váltott ki. Még soha életemben nem kívántam ennyire megmártózni a tó hűvös vízében. Megtettem az utolsó lépést a tó széléhez, és lenéztem a lábam elé, ekkor azonban iszonyatos ijedtség járta át a testemet. A víz felszínén visszatükröződő arc nem az enyém volt. Egy ráncos, sötét arc bámult vissza rám, hatalmas, fekete szemekkel. Az arcot azonban az én hosszú, fekete hajam keretezte. A fejemhez kapva a kezemet hőköltem hátra ijedten, miközben felerősödött körülöttem a szél és a fehér ruhám csapkodni kezdett a lábaim körül. A következő pillanatban egy suttogó hangot hallottam meg, amit nem tudtam eldönteni, hogy a szél hozott magával, vagy a fejemben szólalt meg. Magadtól félsz, Penny? Felsikoltva tapasztottam a fülemre a tenyeremet, miközben egy erős széllökés miatt a térdemre rogytam. Továbbra is sikoltozva behunytam a szememet, a következő pillanatban pedig minden elsötétült.

Felkiáltva ültem fel az ágyban, ami határozottan nem a sajátom volt. Lihegve fogadtam be az elém táruló látványt és ismertem fel a közösség betegszobáját.

- Penny! - Hallottam meg egy ismerős hangot magam mellett, mire Ginny felé kaptam a fejemet, aki az ágyam mellett ült és aggódó tekintettel méregetett. - Minden rendben?

- Mi történt? - Hagytam figyelmen kívül a kérdését, mivel a szívem még mindig ezerrel vert és minden végtagom sajgott.

- Mennyire emlékszel? - Kérdezte elhúzott szájjal, mire egy pillanatra elszakítottam róla a tekintetemet és megrohamoztak az emlékek. Egyre szaporább lett a légzésem, miközben felidéztem a sötét barlangot, Isaac kántáló hangját, és a szörnyű fájdalmat, ami átjárt, miközben átváltoztattak. A bőröm azonnal bizseregni kezdett, mintha valami idegen lett volna az ereimben. Megborzongtam a gondolatra, hogy valami megváltozott bennem, azonban éreztem a változást.