Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

46.

Az idő mintha megállt volna egy pillanatra, amikor Ethan teste a földre omlott. Egy hosszú másodpercig minden zaj megszűnt körülöttem és csak a saját zihálásomat hallottam. Kikerekedett szemekkel bámultam a földön heverő vezetőnket, az embert, aki eddig eljuttatott minket és akiben az összes reményünk volt. Egy pillanattal később megütött a csata zaja, én pedig kezeimet ökölbe szorítva ordítottam fel, mire Ethan eredeti ellenfele felém kapta a tekintetét én azonban nem törődtem vele. Éreztem, ahogy a mérhetetlen düh elönti a testemet és energiaként távozik belőlem. Folyamatosan ordítottam, miközben éreztem, hogy a lábam feladja a szolgálatot és térdre omlottam. A nem messze tőlem álló csuklyás megindult felém, azonban belesétált a belőlem áradó energiahullámba és tehetetlenül esett hátra. Közben egy hatalmas mennydörgés rázta meg az eget, ami belekeveredett a kiáltásomba. Isaac sötét tekintete felém emelkedett és egy röpke pillanatra ijedtséget láttam meg átfutni az arcán, az átkok mormolását azonban továbbra sem hagyta abba. Én közben éreztem a mellkasomban, hogy egyre csak gyűlik bennem az energia és kontrollálatlanul árad belőlem minden irányba. Ekkor megéreztem egy esőcseppet az arcomon és zihálva emeltem az ég felé a tekintetem. Egy rakat fekete felhőt pillantottam meg felettünk, amik azelőtt nem voltak ott. Fújtatva hagytam, hogy a következő esőcsepp a hajamra essen, utána a szemembe, az azutáni a ruhámra. Egy másodperc múlva már megállíthatatlanul zuhogott az eső, a mennydörgések hangja pedig a lövések és az ordítások közé veszett. Én továbbra is zihálva fordultam ismét Isaac fele, miközben az erőmmel mindenkit távol tartottam magamtól. Közben érzékeltem, hogy a barátaim a nevemet kiáltják, azonban nem tudnak odajönni hozzám, ugyanis megrohamozták őket a sötét tekintetű és lelkű csuklyások. Éreztem, ahogy a hajamat átitatja az esővíz és a hátamhoz tapad, miközben megpróbáltam rendezni a gondolataimat, mind hiába. Teljességgel kontrollt vesztettem és nem bírtam rendet tenni a rohanó elmémben. Körülöttem villámok és pisztolygolyók cikáztak, a fülemben dobogott a vér, én azonban nem láttam semmi mást csak Ethan előttem elterülő testét és Isaac gunyoros mosolyát. A fejem hangosan zúgott, mintha az agyam túltöltődött volna, miközben egyre csak zuhogott rám az eső, eláztatva a harci ruhámat és lemosva a bőrömre száradt vért. Már kezdtem úgy érezni, hogy felrobban a fejem, amikor mozgást érzékeltem a szemem sarkából. Nem fordítottam oda a fejemet, de éreztem, hogy valaki egyenesen felém tart. Egy magas, női alak bontakozott ki az esőfüggönyből, én pedig meglepődve ismertem fel Queen sziluettjét. Ez a felismerés elég volt ahhoz, hogy kizökkenjek egy pillanatra és felé forduljak. Queen megállt tőlem pár méterre, ugyanis a belőlem áradó energia nem engedte őt közelebb. Meg sem próbálta átüvölteni a csata zaját, helyette megkereste a tekintetével az enyémet és mélyen a szemembe nézett. Én továbbra is zihálva bámultam rá és éreztem, hogy a jelenléte hatással van a tomboló érzelmeimre. Iszonyatosan elszégyelltem magam, amiért a csata közepén vesztettem el a kontrollt és éreztem, hogy muszáj összeszednem magamat. A zihálásom kezdett enyhülni, miközben Queen-t figyeltem, aki a szemével kommunikált velem. Valahogy azonnal megértettem, hogy miért jött vissza. Tudta, hogy el fogom veszteni a kontrollt az erőm felett, de hitt benne, hogy képes vagyok visszaszerezni azt. Éreztem, ahogy a szememet elöntik a könnyek és könyörgővé válik a tekintetem, Queen arca azonban nem enyhült meg. Továbbra is a szemembe nézve enyhén megrázta a fejét, majd közelebb lépett egyet. Nem kellett megszólalnia, hogy tudjam, ha szeretne sem tudna nekem segíteni, ugyanis ez most az én feladatom. Behunytam egy pillanatra a szememet, majd bólintottam egyet és elfordultam tőle. Továbbra is csukott szemmel olyan erősen szorítottam ökölbe a kezeimet, hogy a körmeim belevájtak a tenyerembe. A fájdalom kissé kitisztította a fejemet és kényszerítettem magamat, hogy egyenletesebben lélegezzek. Kizártam a fejemből Ethan képét és arra a gondolatra koncentráltam, hogy a barátaimnak szüksége van rám. Éreztem, ahogy a körülöttem tomboló vihar csillapodni kezd, miközben a fejem zúgása is abbamaradt. A lábamba visszatért az erő, így álló helyzetbe szenvedtem magam, miközben vizualizáltam, ahogy a belőlem áradó energia visszatér a testembe. Nem mertem kinyitni a szememet, azonban éreztem, ahogy az eső kezd elállni, a felhők pedig felszakadoznak. A szívem ismét normális ütemben vert, én pedig vettem egy mély lélegzetet, amivel párhuzamban magamba szívtam a körülöttem gomolygó energiát. Éreztem, hogy lecsillapodik a közvetlen környezetem, miközben meghallottam Queen magassarkújának közeledeő kopogását.

- Bízz magadban, Penny. - Tette rá a kezét a vállamra, én pedig kifújtam az eddig benntartott levegőt és kinyitottam a szememet. Queen enyhe mosollyal a szája szélén vizslatott engem, a tekintete azonban komoly volt. A jelenléte véglegesen lenyugtatta az addig vágtázó pulzusomat és éreztem, hogy ismét a kezemben a kontroll. Szerettem volna megköszönni neki, hogy visszajött, azonban tudtam, hogy nem értékelné az érzelgést. Inkább a szemébe nézve bólintottam egyet, jelezve, hogy készen állok rá, bármit is talált ki. Ugyanis biztos voltam benne, hogy tervvel érkezett.

- Mit tegyek? - Kérdeztem kissé remegő hangon, Queen pedig vett egy mély lélegzetet és Isaac felé fordította a tekintetét. Az arca kifejezéstelen maradt, amikor megpillantotta a volt férjét, a tekintetében azonban kihívás villant.

- Én elterelem a figyelmét, te pedig elveszed a könyvet és elpusztítod. - Mondta ki, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, de nem akartam kimutatni az idegességemet, így magabiztosan bólintottam. Mielőtt megindultunk volna, gyorsan körbepillantottam. A közösség legtöbb önkéntese még mindig Isaac átka alatt állt és az egyéni poklukat megélve kiáltoztak különböző pozíciókban. Szerencsére azonban egyre többen küzdötték le az illúziót és álltak be Noah-ék mellé védeni az összeomlott társaikat. Több Bizottsági ember is teljes erőbevetéssel harcolt a csuklyások ellen és időközben Stuart-ék is csatlakoztak, miután meggyőzödtek róla, hogy a hátsó bejáratnál nem számíthatunk támadásra. Így az erőviszonyok egészen ki voltak egyenlítve, és bár számos társunk a földre került, a csuklyások is hullottak sorban. Lizzy és Tyler sikeresen kiszabadultak az illúzióból és erejük sok csuklyást kitörölt a létezésből, Tara haragja pedig felvette a harcot bármilyen sötét mágiával. Így viszonylag nyugodt szívvel tudtam Isaac-re terelni a figyelmemet és véve egy mély lélegzetet jeleztem Queen-nek, hogy készen állok. Queen kihúzta magát és magabiztos tartással indult meg a volt férje felé. Időközben ő is harci szerelésbe öltözött, így még fenyegetőbb volt a kiállása, a gatyája hátuljából pedig egy pisztolyt pillantottam meg kikandikálni. Isaac meglátta a mozgást a szeme sarkából és felemelte a tekintetét. Amikor megpillantotta Queen, egy pillanatra ledermedt és hihetetlenkedve bámulta a felé közeledő nőt. Queen felemelt fejjel lépkedett felé, miközben a szemét nem vette le Isaac-ről. Amikor már csak pár lépés választotta el volt férjétől, megállt és enyhe mosollyal a szája szélén szólalt meg.

- Hiányoztam?