Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

39.

Amint kinyílt a szemem, azonnal kiugrottam az ágyamból. Mellettem Nelli még mélyen aludt, de semmivel nem törődve a cipőmhöz pattantam és felrángattam a lábamra. Pizsamában kirontottam a folyosóra és Ginny ajtajáig meg sem álltam, ahol azonban megtorpantam. Nem voltam biztos benne, hogy neki a legjobb ötlet elmondani a tervemet, lehet rögtön Ethanhez kellett volna mennem, de akkor úgy éreztem volna, hogy a háta mögött cselekszem. Emellett bármennyire viharos volt a kapcsolatunk az utóbbi időben, vele szerettem volna megosztani a legutóbbi álmomat. Véve egy nagy levegőt bekopogtam, mire mozgolódást hallottam a szobából. Meg sem lepődtem rajta, amikor Ginny teljesen felöltözve nyitott ajtót, logikusnak tűnt, hogy meg sem próbál aludni.

- Penny... - Húzta össze a szemét értetlenül, én azonban egy szó nélkül berontottam mellette.

- Beszélnünk kell. - Mondtam magabiztosan beérve a szoba közepére, mire becsukta az ajtót és sóhajtva lépett egyel közelebb.

- Könyörgöm, ezt ne most... - Rázta meg a fejét idegesen, mire felemelve a kezemet vágtam a szavába.

- Nem kettőnkről akartam beszélni. Azzal kapcsolatban elég egyértelmű voltál. - Mondtam fújtatva egyet, mire Ginny frusztráltan kapta el rólam a tekintetét. - Viszont tudom, hogy győzhetnénk le Isaacet. - Mondtam ki, mire Ginny kikerekedett szemekkel fordult felém.

- Hogy micsoda?

- Nem adhatod át neki a közösséget. - Ráztam meg a fejemet és közelebb léptem hozzá. - Van megoldás.

- Mi.... mégis micsoda? - Húzta össze a szemöldökét teljesen ledöbbenve. - Minden lehetőséget átbeszéltünk, nem maradt semmi remény.

- De igen. - Erősködtem, miközben a szemébe néztem és nagyon odafigyeltem rá, hogy ne remegjen meg a hangom. - Szokás szerint nem számoltatok ugyanis valamivel. - Húztam fel a szemöldökömet kihívóan, majd magamra mutattam. - Velem.

- Mit akarsz ezzel mondani? - Nézett rám értetlenül, mire kissé elmosolyodtam. Végre úgy éreztem, hogy ténylegesen hozzá tehetek valamit a közösség sorsának alakulásához.

- Elfelejtettétek, hogy szinte félig boszorkány vagyok. - Mondtam magabiztos hangon, miközben kihúztam magam, Ginny azonban továbbra is értetlenül meredt rám.

- Penny, semmi extra képességed nem lett attól a befejezetlen rituálétól.

- Igen, de... - Nyeltem egyet idegesen, majd minden lelki erőmet összeszedve kinyögtem a mondandóm lényegét. - ... mi lenne, ha befejezett lenne a rituálé? - Ginny pár másodpercig némán bámult rám, majd leesett neki, mire akarok ezzel utalni és az arcát elöntötte a mérhetetlen düh.

- Te teljesen megőrültél?! - Kiáltott fel széttárva a karjait én azonban meg sem rezzentem.

- Isaac egyetlen dologtól hátrálna meg. - Folytattam a mondandómat nem zavartatva magam Ginny dühkitörésétől. - Ha az aperiont mi tudnánk először megidézni. És ki tudja megidézni probléma nélkül? Egy boszorkány. - Mutattam ismét magamra, miközben Ginnynek egyre vörösebb lett az arca. - Legalábbis azt hiszem, igazából fogalmam sincs hogy kell megidézni az aperiont. De utána járok és megoldom.

- Penny, hogy gondolhatod egy percig is, hogy ez egy működőképes terv lenne? - Rázta meg a fejét Ginny hihetetlenkedve. - Nem teheted ki magad ennek a veszélyes átalakulásnak úgy, hogy semmit nem tudsz róla. Ekkora hülyeség miatt nem volt értelme ide jönnöd.

- Ginny, már át vagyok alakulva. - Vágtam rá, nem törődve a bántó megszólalásával. - Talán nem látszik kívülről, de én érzem. Más vagyok.