22.

149 14 1
                                    

- Valaki azonnal hozzon még virágokat, mi ez az üres tér az ajtónál? - Üvöltött Tara idegesen csak úgy a teremben tartózkodó összes embernek. Az utastást meghallva három fiatal különleges is felpattant a helyéről és sietős léptekkel indultak meg virágokat keresni. Én mosolyogva figyeltem a jelenetet, miközben gyertyákat pakoltam a tárgyaló pódiumának szélére. Miután Lizzyék úgy döntöttek, hogy elegük van a szervezkedésből és egyszerűen egy pénteki program keretein belül szeretnének egybekelni a lehető leginformálisabb módon, Tara azonnal magára vállalta legjobb barátnője esküvőjének megszervezését. Azonban pár nap alatt nem kis feladat megszervezni egy ilyen eseményt, így Tara idegei a nagy nap közeledtével kezdték feladni a szolgálatot. - Lizzy, mégis mit keresel itt, a szobádban van a fehér ruha, amit be tudtam szerezni, azonnal menj átöltözni, mindjárt jelenésed van! - Kiáltott rá az éppen belépő barátnőjére, aki azonban mosolyogva nézett körbe a Tárgyalóban, ami egészen át lett alakítva.

- Úristen, Tara, ez tökéletes! - Tette a szája elé a kezét Lizzy, miközben könnyek gyűltek a szemében. Meghatódva figyeltem a jelenetet, miközben magam is körbejárattam a tekintetemet termen, ami Tara irányítása alatt valóban megszépült. A falakat kék-lila girlandok díszitették, amihez tökéletesen illettek az egész teremben elszórt virágszirmok. A padok katonás sorokban álltak a pódium előtt, és mindnek a széle hideg színű csillámporral volt beborítva (Aaron jóvoltából, természetesen). A termet minden fal mentén rózsaszín gyertyák szegélyezték, a falakon lévő fáklyákat pedig fehér virágokkal díszítették fel. A teremben már lézengett pár korán érkező, azonban főként az utolsó simításokat végeztük éppen a helyszínen.

- Örülök, hogy tetszik, de már elkészült a sminked, le ne sírd nekem! - Szólt rá Tara, azonban közben odalépett a legjobb barátnőjéhez és szorosan megölelte. - Most pedig futás öltözni! Legközelebb úgy akarlak látni, hogy teljesen kész vagy hozzámenni szíved lovagjához.

- Bármikor kész vagyok hozzámenni Tylerhez. - Mosolyodott el Lizzy, de közben engedelmesen megindult a szobája felé. Én közben a helyére tettem az utolsó rózsaszín gyertyát és hátra lépve szemléltem meg a végeredményt.

- Mike, feljebb rakd azt a girlandot, teljesen kilóg a sorból! - Folytatta Tara a kiabálást, mire Mike sóhajtva egyet nyújtózkodva folytatta a girlandok felragasztását.

- Ha vége az esküvőnek kevésbé lesz ijesztő, ugye? - Lépett mellém Ginny összehúzott szemöldökkel, mire elnevettem magam.

- Ha már téged is sikerült megijesztenie, valamit nagyon jól csinál. - Szakítottam el a tekintetemet a gyertyákról és rápillantottam Ginnyre, majd a tekintetem meg is akadt rajta. Eszméletlen jól nézett ki a tapadós, fekete ruhájában, amihez egy pink övet választott és természetesen az acélbetétes bakancsát. Egy füstös sminkkel dobta fel a megjelenését, a haját pedig hagyta, hogy kibontva omoljon a vállára. A nyakában vagy négy lánc lógott, a lábain pedig neccharisnya futott végig, amitől be kellett harapnom a számat. Amikor meglátta, ahogy végigfut rajta a tekintetem, elégedetten mosolyodott el és miután körbefuttatta a pillantását a termen, odahajolt egy pillanatra a fülemhez.

- Te sem nézel ki rosszul. - Suttogta, amitől az egész testem megremegett. Ginny a következő pillanatban már sétált is el tőlem én pedig mosolyogva néztem le a választott ruhámra. Egy sötétlila darabot választottam, ami kiemelte az alakomat és megmutatta a lábam nagy részét. A hajamat kivételesen kontyba fogtam és a ruhámhoz illő sminkkel dobtam fel a megjelenésemet. A karomról nem maradhattak el a csilingelő karkötőim, futócipő helyett pedig ezúttal egy ízléses magassarkúba bújtam bele.

- Aaron, mit csinálsz azzal disco gömbbel, ne idegesíts fel! - Hallottam meg Tara falakon áthatoló kiabálását, mire felé kaptam a fejemet.

- Már ideges vagy. - Vágta rá Aaron, aki valóban a discoból megmaradt kiegészítőt próbálta meg épp rálógatni az egyik fáklyára.

Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van MitőlWhere stories live. Discover now