44.

96 7 0
                                    

Gondolkodás nélkül becéloztam egy csuklyást és lőttem, azonban a férfi egyik pillanatról a másikra már nem volt előttem. Olyan gyorsasággal széledt szét Isaac bandája, hogy felfogni sem volt időnk és már közöttünk voltak. Ijedten kaptam oldalra a fejemet, ugyanis az egyikük hirtelen mellettem termett és felemelve a kezét nyúlt a nyakam felé. Egy másodpercen múlt, hogy sikerrel járjon, azonban pont elhajoltam, mielőtt az ujjai elérték volna a nyakamat. Körülöttem azonnal felhangzottak a sikítások és a pisztolylövések, amitől egy pillanatra elöntött a pánik, azonban az adrenalin lökettől meglepően gyorsan sikerült reagálnom a csuklyás újabb támadására. Kivédtem az ütését és egy rúgással válaszoltam, ami elől emberfeletti gyorsasággal tért ki. Zihálva próbáltam meg követni a mozgását, azonban nem voltam elég gyors és egy mozdulattal kiütötte a kezemből a fegyveremet. A pisztolyom tőlünk pár méterre ért földet, majd odébb is rúgta a támadójától éppen hátráló Tara. Ijedten fordultam vissza az ellenfelemhez, aki ekkor egy körkörös mozdulatot tett a kezével, nekem pedig hirtelen zsongani kezdett a fejem. Olyan érzés volt, mintha lefejeltem volna valamit, a látásom elhomályosodott, a csata zajai pedig elhalkultak. Megijedve ráztam meg a fejemet, amitől újra élesen láttam, ekkor azonban egy hatalmas ütést éreztem meg a mellkasomon és tehetetlenül zuhantam hátra. Az eséstől rögtön kitisztult a fejem, azonban már késő volt. A csuklyás férfi felém állva rúgásra emelte a lábát, én pedig ijedten emeltem fel a kezeimet, hogy tompítsam az ütést. A következő pillanatban azonban egy puffanás hallatszott, én pedig értetlenül eresztettem le az érintetlen kezeimet. Ekkor megpillantottam Ginnyt, aki eltorzult arccal lövöldözött a csuklyásra, aki probléma nélkül kerülte ki a golyókat. Azonnal felpattantam és előkapva egy kést a fegyvertartómból, a férfi felé hajítottam. A csuklyás felém kapta a fejét, azonban későn vette észre a felé repülő kést és felhasította a vállát, miközben elhajolt előle. A köpenyén egyszer csak megjelent egy vérfolt, ami egyre növekedett, engem pedig elöntött a büszkeség.

- Szép dobás! - Kiáltott felém Ginny, majd eldobva a fegyverét, amiből kifogyott a golyó, felemelte a kezeit és egy nagy széllökést küldött a csuklyás felé. Az ellenfelünk, nem törődve a vérző vállával, kitért a támadás elől, ekkor azonban én pattantam elé és felemelve a kezeimet engedtem, hogy átjárjon az energia. A következő pillanatban egy kisebb hurrikán alakult ki a csuklyás körül, aki értetlenül kapta felém a fejét. Ginny kikerekedett szemekkel figyelte a jelenetet én pedig elmosolyodtam megérezve az újonnan szerzett erőmet. Ekkor azonban a férfi felém fordult, a szemembe nézett, majd két oldalra kicsapva a karjait, eloszlatta az általam keltett hurrikánt. Ginny azonban közben már előkapott egy kést, amit azonnal el is dobott. A férfi megpróbált elugrani előle, azonban a kés így is felsértette az egyik lábát. Egyre idegesebb arckifejezéssel fordult felénk, majd összetette a tenyereit és amikor szétválasztotta őket, egy hatalmas tűzcsóva jelent meg a kezei közt. Én ijedten kezdtem el hátrálni, Ginny azonban pont hogy közelebb lépett és támadó állást vett fel. A csuklyás felé fordult és a tenyereit előre irányítva támadta be Ginnyt, aki szelet küldve a támadója felé védte ki a támadást. A csuklyás tüze azonban nem apadt, Ginny arca pedig eltorzult az erőlködéstől. Ekkor végre a lábam engedelmeskedni kezdett és Ginny mellé pattanva szintén széllel irányítottam el a felénk érkező tüzet. Azonnal megéreztem a forróságot, azonban nem törődve vele feszítettem ki a tenyereimet, több szelet küldve a támadónk felé. Ginnyvel ketten már voltunk olyan erősek, hogy sikeresen visszavertük a támadást, a csuklyás pedig egy pörgéssel a hátunk mögött termett. Ginnyt támadta meg először és egy rugással a földre vitte, nekem viszont volt időm felé fordulni és egy ütéssel telibe találtam a vérző vállát. Felszisszenve kapott a sebhely felé, én pedig gondolkodás nélkül lendítettem a lábamat és hason rúgtam. A férfi hátratántorodott, majd ideges tekintetét rám szegezve emelte fel a kezeit, Ginny azonban közben felkelt és egy széllökéssel leterítette az emberünket. Én diadalittas mosollyal álltam felé, miközben Ginny emelte a lábát azzal a szándékkal, hogy arcon tapossa csuklyás barátunkat az acélbetétes bakancsával. Erre azonban nem került sor, ugyanis a következő pillanatban Ginny megakadt a mozdulatban és összehúzott szemöldökkel bámult maga elé. Én értetlenül emeltem rá a tekintetemet, miközben a csuklyásunknak elterült egy mosoly az arcán és oldalra fordulva a vezére felé pillantott.

Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van MitőlHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin