Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

17.

Queen egy gőzölgő teát nyomott a kezembe, majd elfoglalta a helyét mellettem, az asztalfőn. Fekete haja szoros copfba volt fogva, így megvillant a gyertyafényben a fekete karikafülbevalója. Annak ellenére, hogy éjszaka volt, fekete ruhát viselt, ajkai pedig vörösre voltak festve. Hosszú ujjai közt egy cigit fogott, amibe időközönként beleszívott, miközben engem pásztázott a tekintetével.

- Mit láttál? - Tette fel hirtelen a kérdést, megtörve a csendet.

- Honnan gondolod, hogy láttam valamit? - Kérdeztem vissza összehúzott szemöldökkel, miközben ráfogtam a forró bögrére.

- Nem hinném, hogy jókedvedben rohantál el hozzám az éjszaka közepén. - Csóválta meg a fejét. - Egyedül vagy, tehát nem a közösséggel történt valami, így azt feltételezem, hogy olyat éltél át, amivel nem mersz a társaidhoz fordulni. Valószínűleg láttál vagy hallottál valamit, amivel nem tudsz mit kezdeni. - Fejezte be a gondolatmenetét beleszívva a cigijébe, mire bólintottam egyet.

- Egy álmot láttam. - Vallottam be, mire Queen érdeklődve hajolt előre.

- Felteszem nem egy szép álom volt.

- Nem. - Ráztam meg a fejemet, miközben a teámra szegeztem a tekintetemet.

- Nem vagy somnium, Penelope. Nem a jövőt láttad. - Mondta ki szenvtelen hangon, mire ráemeltem a tekintetemet.

- De attól még lehet jelentése, nem? - Kérdeztem feszült hangon, mire Queen elgondolkodva dőlt hátra.

- Mióta vannak rémálmaid? - Nézett a szemembe, mire megborzongtam. Olyan érzés volt, mintha belelátna a gondolataimba, mégis biztonságban éreztem magamat mellette. Queen maga egy jelenség volt: erőt sugárzó, magabiztos. Bármit megadtam volna, hogy annyi önbizalmam legyen, mint neki. Nem tudtam miért bízok meg benne, de úgy éreztem, csak ő segíthet nekem ebben a helyzetben.

- Hetek óta. - Vallottam be beharapva a számat.

- Visszatérő álmok?

- Vannak visszatérő elemek, de mindig más történik.

- És a mai miben volt más? - Húzta fel a szemöldökét érdeklődve.

- Nem igazán rólam szólt... - Nyeltem egy nagyot idegesen. - Inkább érződött egy szörnyű végkimenetelnek... - Sóhajtottam fel lehunyva a szememet, mire ismét felvillant előttem az álombeli betegszoba képe. A vér, a hörgés, a halálszag. - Nem gondolom, hogy a jövőt láttam. - Ráztam meg a fejemet ismét kinyitva a szememet, mire a szörnyű kép szertefoszlott. - De tudnom kell, hogy van-e bármiféle esélye egy ilyen kimenetelnek. Van-e rá esély, hogy az összes barátom holtan végzi... és... és...

- És hogy te ezt végig nézed. - Fejezte be Queen a mondatot helyettem. - Úgy, hogy nem tudsz semmit tenni.

- Pontosan. - Bólintottam fájdalmas arccal. Queen sóhajtva nyomta el a cigijét, majd komoly arccal hajolt kissé közelebb. Pár másodpercig a szemembe nézve latolgatta, hogy mit tegyen, mibe avasson be engem, végül megadóan eresztette le a vállait.

- Nem a jövőt látod, ez biztos. - Mondta magabiztosan, mire kissé megnyugodva fújtam ki az addig bent tartott levegőt. - Nem állítom, hogy nem történhet meg ez a kimenetel. Háborúban bármi megtörténhet. - Mondta szenvtelen hangon, miközben összeszorult a gyomrom. - De nem azért látod ezeket az álmokat, mert nagyobb esély lenne rá, mint bármi egyéb végződésre. Azért álmodsz ilyeneket, mert ilyen félelmek vannak a szívedben. - Tárta szét a karjait hátra dőlve a székén, majd felhúzott szemöldökkel várta a reakciómat, én azonban szótlanul néztem rá vissza. Éreztem, hogy az igazat mondja, mégsem voltam megelégedve a válasszal valamiért. Többre számítottam és nem szerettem volna lezárni a beszélgetést, amíg nem kapok legalább valamennyi új információt, ami segíthet. Queen látta rajtam, hogy várom a folytatást, így sóhajtva forgatta meg a szemét. - Idefigyelj, Penelope. Érthető, hogy válaszokat keresel a számtalan kérdésedre, látom rajtad, hogy nem vagy az az egyhelyben ülős fajta. De nem mindig olyan választ kap az ember, mint amiben reménykedik, ezt el kell fogadnod. - Rázta meg a fejét sajnálkozó arccal. - Az álmaid a félelmeidről szólnak, olyanokról is, amikről talán nem is tudsz. - Mondta megvonva a vállát én pedig lassan bólintottam, feldolgozva az információt, de továbbra sem akaródzott megszólalnom. - Látom rajtad, hogy te vagy az a lány, aki bár sokszor csendes, nagyon is sok mondandója van. Eljöttél hozzám, hogy valakivel beszélhess, akkor ne fogd vissza magadat, mondd ki ami a fejedben van. - Nézett rám azzal a mindent tudó tekintetével, én pedig pár másodperc gondolkodás után kinyitottam a számat.