Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

34.

Másnap reggel Aaron és Mike hangjára ébredtem, akik reggelit hoztak nekem és a hogylétem felől érdeklődtek. A lehető legmeggyőzőbb mosolyomat varázsoltam magamra, de láthatóan nem vertem át őket. Kicsivel később benézett hozzám Ty és Lindsy, akik megállapították, hogy még pár nap pihenésre van szükségem, de egyébként egészséges vagyok. Beleegyezően bólogattam, azonban egyáltalán nem éreztem magam egészségesnek. Továbbra is olyan érzésem volt, mintha valami nem lenne rendben velem és az álmaim is egyre nyomasztóbbak lettek. Sóhajtva dőltem le a puha párnámra, azonban nagyon hamar meguntam az egyhelyben fekvést. Túl sok időm lett hirtelen gondolkodni, ami fárasztóbb volt, mint egy egész napos edzés. Estére már annyira nem bírtam megmaradni egyhelyben, hogy lerúgtam magamról a fehér takarót és felálltam. Megnyújtóztattam kicsit az elgémberedett végtagjaimat majd belebújtam az ágyam mellé helyezett papucsba. Kilestem a betegszoba ajtaján és a folyosót szerencsére üresen találtam, így kiléptem rá. Nagyot sóhajtva indultam meg az előszoba felé, ami szintén kihaltnak tűnt, ugyanis már a legtöbben a szobáikban készülődtek a lefekvéshez. Rövid gondolkodás után a közösség udvara felé vettem az irányt. Amint kiléptem a kültéri helyiségbe, megéreztem a bőrömön a hideg levegőt. Magam köré fontam a kajaimat, majd tettem néhány lépést a kivilágított fák között. Ahogy végig futtattam a tekintetemet a kerten, megakadt a szemem egy sötét alakon, aki a kihelyezett székek egyikén üldögélt. Gondolkodás nélkül megindultam Ethan felé, aki elgondolkodva fújt éppen bele a kezében tartott cigibe.

- Csatlakozhatok? - Mutattam rá a vele szemben lévő fekete székre, mire rám emelte a tekintetét és bólintott.

- Neked nem éppen pihenned kellene? - Kérdezte felhúzva a szemöldökét, mire megvontam a vállamat.

- Friss levegőre volt szükségem.

- Megértem. - Sóhajtott fel, miközben leültem a hűvös székre. - Én se tudnék aludni a történtek után.

- Nem mondtam, hogy nem tudok aludni. - Vágtam rá védekezően, mire Ethan mosolyogva pillantott rám. - Oké, legalábbis nem a történtek miatt. Bár biztosan nem segítettek.

- Penny. - Nézett a szemembe komoly tekintettel, én pedig csendben vártam a folytatást. - Meg fogjuk bosszulni, amit veled tett, esküszöm. - Mondta mély hangján, miközben nem vette le rólam a tekintetét. A szavai súlyosak voltak, szinte éreztem az erejüket a levegőben. Válaszként csak bólintottam egyet, de nem jött ki hang a torkomon. - Ha más nem, Ginny egészen biztosan ki fogja tekerni a nyakát ezek után. - Tette hozzá, mire meglepődve kaptam felé a tekintetemet, de ekkor már nem rám nézett. Az agyam azonnal pörögni kezdett, hiszen nem tudtam, ez utalás akart-e lenni. Én magam sem tudtam éppen, mi van köztem és Ginny között, hogyan tudhatná Ethan? Vajon Ginny mondott neki valamit? Már nyitottam a számat, hogy rákérdezzek, azonban ekkor nyílt az udvar ajtaja és Angel lépett ki rajta. Ethan Igaz Társa gyorsan körülnézett, majd mosolyogva állapodott meg a tekintete Ethanen. Odalépett hozzánk, Ethan arca pedig azonnal kisimult.

- Hát itt vagy. - Szólalt meg csilingelő hangján Angel, mire Ethan megragadta a derekánál és az ölébe húzta a lányt. - Pihenned kéne egy kicsit.

- Az a gyengéknek való. - Legyintett Ethan, beleszívva egyet a cigijébe.

- Ez pedig egészségtelen. - Vette ki Ethan kezéből a cigit, majd elnyomta az előttünk álló asztalon levő hamutálba. Ethan erre felmordult ugyan, de nem ellenkezett, csak átkarolta a lány derekát és neki döntötte a fejét. Angel szeretetteljesen megsimította Ethan haját, majd megpuszilta a fejét. Én mosolyogva figyeltem a jelenetet, miközben még mindig Ginnyn járt az agyam. Ekkor kicsapódott az udvarra vezető ajtó, és maga Ginny viharzott ki rajta, egyenesen az asztalunkhoz lépve.