Akaratomon Kívül 4. - Aki Retteg Annak Van Mitől

15.

Néma csendben sétáltunk a kihalt utcában. Ethan kezében ott pihent a szerzeményünk, ami rányomta a hangulatot a csoportunkra. Mindenki érezte, hogy mekkora hatalommal bíró könyvet cipelünk éppen, ami megváltoztathatja a történések kimenetelét, ha megfelelően használjuk fel és katasztrófába torkollhat, ha nem. Félve sandítottam rá a vérvörös borítóra, majd el is kaptam a tekintetemet, amint végigfutott a hideg a hátamon.

- Meg kellett volna beszélnünk, hogy mit tegyünk. - Szólalt meg egyszer csak Ginny ideges hangon.

- Tessék? - Pillantott felé Ethan zavart tekintettel.

- Meg kellett volna beszélnünk, hogy elhozzuk-e a könyvet. - Pontosított Ginny, miközben felvette a szemkontaktust Ethannel.

- Gyors döntést kellett hozni. Queen nem tűnt egy türelmes típusnak. - Magyarázta Ethan felgyorsítva a lépéseit. - És még mindig meggondolhatjuk magunkat.

- Lehet, hogy nem türelmes típus, de az is biztos, hogy a megfutamodást sem értékeli. - Rázta a fejét Ginny frusztráltan. - Ezzel újabb háborúban fogjuk találni magunkat egy szempillantás alatt.

- Már nyakig benne vagyunk a bajban. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy lépéselőnyt szerezzünk. - Sóhajtott Ethan rápillantva a kezében tartott könyvre.

- Én is részese vagyok a döntéshozatalnak. - Szűrte Ginny a fogai között, miközben a többiek láthatóan feszengeni kezdtek. Én is idegesen haraptam be a számat és próbáltam minél jobban lemaradni, hogy teret adjak a vitához.

- Akkor is elsősorban az én felelősségem meghozni ezeket a döntéseket, és mint mondtam gyors választ kellett adni. Queen nem várt volna meg egy tanácskozást, ebben biztos vagyok. - Emelte fel Ethan kicsit a hangját, mire Ginny már nyitotta a száját, a vezér azonban felemelte a kezét, belefojtva a szót. - Ginny, ezt megbeszéljük amint visszatértünk a közösségbe Aidennel együtt. Most már úgysem lehet megváltoztatni a szavaimat. - Ginny idegesen pásztázta egy ideig Ethan arcát, majd bólintott egyet és némán lépdelt tovább a buszmegálló felé. Én egy aggódó pillantást váltottam Aaronnal, akin láttam, hogy átéli Igaz Társának a frusztrációját és segíteni szeretne neki, de nem tudja hogyan. Én is szívesen tettem volna valamit, azonban a többiek előtt nem mertem Ginny mellé húzódni, hogy válthassak vele néhány szót. A kezem ökölbe szorult a tehetetlenségtől és éreztem, ahogy a körmeim a tenyerembe vájnak.

Az út további része csendben telt, mindenki a gondolataiba merülve emésztette a Queen-nél történteket. Én óvatos pillantásokkal próbáltam felmérni Ginny idegességének a szintjét, de túl jól kitanulta már a semlegesség álcáját. Idegesen sóhajtva fordítottam a tekintetemet inkább a mellettünk elsuhanó tájra, miközben azon gondolkoztam, vajon mikor fog kirobbanni Ginnyből a sok elfojtott indulat. Annyi minden történt vele az utóbbi időben, ami megkívánt volna egy hosszas gyászolási időszakot, ő mégis a munkába menekült. Apja és barátai halálát még meggyászolhatta ugyan, de azóta sem beszélt senkivel hosszasabban az anyja kilétéről, mindig talált kifogást, hogy ne kelljen szóba hoznia. A kapcsolatunk pedig nem volt annyira letisztázva, hogy tudjam, én szóba hozhatom-e. Így csak figyeltem és próbáltam meglátni azt a pillanatnyi gyengeséget, amikor talán megnyílna nekem, de egyszerűen nem volt alkalmunk kettesben maradni hosszabb időre, mert mindig történt egy újabb meglepetés, aminek utána kellett járni.

Amint visszatértünk a közösségbe Ethan és Ginny elviharoztak, mi pedig szét széledtünk. Én nagyot ásítva indultam el a szobám felé, azonban az előtérben megpillantottam Lizzy szőke haját és inkább odaléptem hozzá.

- Szia Penny! - Köszönt egy fáradt mosollyal. - Megtaláltátok Isaac exét?

- Meg. - Bólintottam sóhajtva egyet. - Érdekes egy nő.