Egy deszkás lány?/✔️/

-10-

Kínszenvedés volt ez a több óra. Halálra untuk magunkat. De komolyan.
Hanna ahogy visszajött, ignorált minket, mi meg némán ültünk, és néztünk ki a fejünkből.
Zoé bánta, amit mondott, Nati próbált Hannával beszélni, de semmi siker, én meg csendben ültem, és gondolkoztam.
Hanna és Marci. Marci és Hanna. Nem, nem fért a fejembe. Ők ketten? Sosem néztem rájuk ÚGY, mintha összeillenének. És furcsának találtam.
De persze nem vagyok féltékeny!!
Pár óra csend után kopogtak.
- Gyere. - szóltunk ki egyszerre.
Marci nyitott be az ajtón.
- Gyertek, megyünk sétálni. - szólt, mire kinéztünk az ablakon.
És tényleg sötétedett.
Felálltunk, és kimentünk a fiú után.
Zoé elől, utána én, utánam Nati, Hanna meg leghátul.
A lifthez érve meg szerettük volna tartani a szokásos sorrendet, azonban Hanna most velünk akart jönni, így Zoé és Nati ketten mentek le először.
Amint visszaért a lift, mi is bementünk.
- Lányok... - kezdte Marci óvatosan - Mi ez a nyomott hangulat?
Hannával egy pillanatra összenéztünk, mire alig láthatóan megrázta a fejét.
- Semmi különös, nincs baj. - mondtam halkan.
A fiú gyanakodva ugyan, de bólintott.
Továbbra és némán utaztunk, majd hirtelen Hanna megszólalt.
- Marci. Te szereted Rékát?
Mindketten meglepetten néztünk a lányra, aki csak Marcira fókuszált, kizárva engem. De jó:))
Marci rám pillantott, majd végigmért. Nézett egy darabig, majd felnézett a szemeimbe, és oda is mélyen belenézett.
Álltam a tekintetét, de sajnos szokás szerint semmit nem tudtam kivenni belőle.
- Igen. - szólalt meg végül - Mint a testvérem. Mindig is húgomként néztem rá. És még most is. - mosolyodott el.
Én meglepetten néztem a szemébe.
Azt hittem, mást fog mondani, ahogy az elején rávágta, hogy igen.
De végül nem... És örülök ennek.
- Én is szeretlek, ,,bátyus"! - vigyorogtam rá, mire felnevetett.
Hanna továbbra is csendben nézett ránk, szinte gyilkos tekintettel, majd halkan megszólalt.
- Azért ne most enyelegjetek. Itt vagyok én is. Hamarosan kiszállok, és elmegyek, aztán tőlem egy csók is lehet, de ezt ne. Köszönöm. - nézett ránk szúrósan utoljára, majd megérkezett a lift, így kiszállt, mi pedig csodálkozva követtük.
- Hannával mi lett? - kérdezte rám nézve a fiú.
- Jó kérdés. - sóhajtottam, titkolva, hogy nagyon is jól tudom az okát.
Odamentünk a többiekhez, akik szokás szerint ott voltak már.
- Örülnék, ha időben jönnétek a programokra. - szólt oda nekünk Haller, majd körbe nézett - Mehetünk?
- Aha! - kiáltott fel elsőként Márk, mi meg helyeslően bólintottunk.
- Rendben. - mosolyodott el az ofő, majd elindultunk ki a hotelből.
A sötétség egyre jobban ellepte a várost, miközben mi sétálgattunk. A sorrend ilyesmi volt: elől mentek azok, akiket érdekelt ez az egész (vagyis Bence, Nati, meg Hanna, de ő csak levált tőlünk, és Natit továbbra is figyelmen kívül hagyva beszélgetett Bencével), mögöttük a két kocka-rocker (Roxi, Ákos), akik csak hülyültek, aztán jött Fred, aki fotózott, és végül zártuk mi négyen a sort, akik itt voltak, de nem igazán érdekelt minket (Márk, Marci, Zoé és én).
Az ofő folyton beszélt, magyarázott, mi meg csendben követtük, mert most az egyszer nem akartuk elrontani a hangulatot.
A sétáló ki volt világítva, ezzel megalapozva az egész hangulatát, ami így sokkal színesebb lett, mint amire számítottunk.
- Uuu, vegyünk már valamit! - jutott eszébe azt hiszem Roxinak ez az ötlet.
- Ki hozott magával pénzt? - kérdezte Haller, mire mindenki rávágta, hogy ,,Én!", így ő elengedett minket a szuvenírekhez, hogy tudjunk valami emléket vinni.
Én kerestem anyának egy könyvjelzőt, mert tudom, hogy szeret olvasni, apának meg egy bögrét.
Viszont eléggé magasan voltak, és a 162 centimmel nem igazán értem fel... Ilyen magasra rakni valamit!
Egy ideig még ugrálgattam a bögréért, aztán meguntam, és mentem segítséget kérni a többiektől, ugyanis az eladók az egészet végignézték, és senki sem segített.
Odamentem a legközelebbi fiúhoz, aki éppenséggel Ákos volt, és megszólítottam.
- Ákos! Tudnál segíteni? - a rocker kérdőn biccentett, jelezve, hogy hallgat - Csak annyi, hogy le tudnál nekem venni egy bögrét? Magasan vannak, és kicsi vagyook! - nevettem fel.
- Persze, mutasd. - mosolyodott el a fiú, mire megmutattam, hogy mit is szeretnék.
Gond nélkül levette, amin ok nélkül is felnevettem.
- Most mi az? - kérdezte összezavarodva.
- Nem igaz, hogy te ilyen magas vaagy! - kezdtem bele a hisztimbe, mire röhögve állított le.
- Oké, oké. Nem kell a hiszti. Tessék, itt van a bögre. - adta a kezembe nevetve, mire megköszöntem, majd ott hagyott, én meg mentem fizetni.
Amikor mindenki végzett, folytattuk a sétát, de mostmár sokkal felszabadultabban.
Az arra járó emberek megbámultak minket, de ez csak Hallert érdekelte.
Próbált minket csitítani, de persze lesz@rtuk:D
Egy szökőkúthoz érve, a sétáló ,,központjában" (vagy hogy mondjam) megálltunk.
- Jól van gyerekek, akkor most itt a közelben azt csináltok, amit szeretnétek, ugyanis telefonálnom kell egyet. Ha bármi van, ott leszek. - mutatott egy üres padra, majd elment.
Mi meg magunkra maradtunk.
Erőt vettem magamon, és odamentem Hannához.
- Hanna... Beszélhetünk? - kérdeztem.
- Mi van? - nézett rám flegmán, mire összeszorítottam a fogaim, nehogy beszóljak neki.
- Szerintem én nem tettem semmi olyat, ami neked baj lett volna! - kezdtem el mondani, de beleszólt:
- Nem is konkrétan veled van a bajom, Réka! Hanem Zoéval és Marcival! Meg kicsit veled... Ahogy megtudtátok, hogy szeretem, mindenki nekem esett, meg hogy ,,Rékához jobban illik!" Persze, mert a nagy Pósa Rékának mindenki azonnal behódol! És nem, nem bántani szeretnélek ezzel. Csak a tényeket mondom. - vont vállat, őszintén kimondva a gondolatait.
Elgondolkoztam a szavain.
Lehet igaza van... Rosszul reagáltuk le. És én is. Meg sem szólaltam akkor, csak néztem.
Amiket meg rólam mondott... Kicsit rosszul estek.
Összeszedtem magam, és válaszoltam:
- Hanna... Ne haragudj... - léptem közelebb hozzá, azzal a szándékkal, hogy megöleljem, viszont ebben a pillanatban odajött Marci.
- Pósa, elrabolhatlak egy percre? Vagy... Mi a baj? - látott át rajtam egy pillanat alatt.
- Nincs semmi... - motyogtam, majd újra a lányhoz fordultam - Bocsi. Ne haragudj. Tényleg. - öleltem át óvatosan, amit viszonzott is.
Gyorsan elléptem tőle, és mentem Marci után.
- Szóval. Mit szerettél volna? - kérdeztem.
- Az nem fontos. - legyintett - Mi történt? Láttam rajtad, hogy valami rosszul esett.
- Jaa, semmi. Csak Hanna... Konkrétan lek@rvázott. De nincs gáz... Merthogy ,,Pósa Rékának mindenki azonnal behódol!" Persze... - motyogtam szomorúan, miközben leültem a szökőkút szélére.
- Na na! Rád ilyet senki nem mondhat! - szólt, de látta, hogy nem lesz jobb, leguggolt elém - Hé! Pósa, fel a fejjel! Semmi baj. Ne is foglalkozz vele. Nem tudom, hogy mi lett vele, de ilyen barátot te nem érdemelsz. Majd ha észhez tér, akkor beszélj vele. - tanácsolta - Most pedig ne bánkódj, mert nem szabad! Itt vagyunk, kirándulunk, holnap már megyünk haza, aztán mehetünk suliba! Élvezd ki, hogy itt vagyunk! Holnap már a szüleid is láthatod! Aztán beszélünk majd telefonon mindennap, amíg te suliba, és meg Amcsiba vok... - mondta biztatóan, majd küldött felém egy mosolyt is.
- Köszönöm.. - öleltem át óvatosan, mire mosolyogva ölelt vissza..

Gúd morning evriván! Itt a köviiii<3
TikTok: @llauraesharrypotter_